Plextor M5 Pro 128 GB SSD teszt

Virtualizáció és végszó

Egy korábbi ötletből született következő tesztünk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az tapasztalhatta, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális gép) van üzemben. Igazából már egyetlen VM is le tudja "ölni" a rendszert, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne, ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. A telepítés témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve inkább a meghajtók véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli. A futási időt a time paranccsal mérjük le, így az eredmény minden esetben meglehetősen pontos.

Ebben a meglehetősen komplex tesztben relatíve jól szerepelt az M5 Pro, a leggyorsabbtól csak 5 másodperccel maradt el.

Telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a fenti telepítős teszttel ellentétben már inkább a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki.

Végszó

A mérési eredmények összevetése után egy meglehetősen tempós SSD-t ismerhettünk meg a 128 GB-os M5 Pro személyében. A Plextor SSD-je különösen az olvasási műveletek terén vitézkedik, ami szerintük átlagos felhasználás során sokkal inkább előtérben van, bár még ezzel együtt sem látható számottevő különbség az egyes újabb SSD-k között.

Amennyiben a Toshiba 19 nm-es MLC chipjei valóban 3000 ciklusra vannak hitelesítve, úgy az esetleges rendeltetésszerű használat folyamán várható elhasználódás esélye meglehetősen kicsi, de legalábbis ebben az évtizedben nem valószínű, hogy bekövetkezne. Erre a Plextor által biztosított 5 év garancia csak ráérősít. Sajnos árazás közben meglehetősen vastagon fogott a Plextor ceruzája, mivel az általunk tesztelt 128 GB-os modell ára jelenleg 38 000 forint körül mozog; ezzel együtt jó szereplése miatt még így is megérdemli a tetszett minősítést az M5 Pro.


Plextor M5 Pro 128 GB SSD

Oliverda

A tesztelt 128 GB-os Plextor M5 Pro SSD-t a hazai forgalmazó, az ASBIS Magyarország Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés