Új Mionix gamer egerek és egérpadok

Nálunk járt a Naos, Avior és Castor egér, illetve a Sargas, Alioth és Propus egéralátét egy-egy változata.

Mionix szoftver

Mind a három Mionix egér ugyanazzal az érzékelővel járt nálunk, ezért nem csoda, hogy a beállításukra használatos szoftver is lényegében egyforma, azt viszont meg kell jegyezni, hogy mind a három modellhez más-más telepítőt kellett installálni. Egyetlen lényegesebb eltérést találtunk csak,a Naos és az Avior felületén lehetett nyelvet választani (néhány világnyelv a kínálat, magyar nincs), a Castornál nem. A funkciókat négy lapra osztották szét, az ötödiken a terméktámogatással kapcsolatos tételek találhatóak.



Mionix Naos 7000 szoftvere

Az első lapon vannak a gombokkal foglalkozó opciók, itt állítható a funkciójuk és a dupla klikk sebessége, és ide került a görgő sebességének csúszkája, de a kurzorgyorsítás is, ami alapból ki van kapcsolva. Lényeges paraméter a gyárilag 1000 Hz-re belőtt USB frissítés, amit persze lejjebb lehet venni. A második lap az érzékelőé; itt három felbontási fokozatot állíthatunk be, két paraméterrel is hangolható az Angle snapping, vagyis a kurzor mozgási pályájának kiegyenesítése. A használni kívánt egéralátéthez igazítható a szenzor az analizáló részen, és állítható még a kurzor általános sebessége, illetve az emelési magasság.



Mionix Avior szoftvere

A harmadik lapra került a fények állítása. Mindhárom egérnél a görgő oldalainak és az egér hátán lévő logónak a színe és világításának módja lőhető be együtt vagy akár külön-külön eltérő színűre. Nem olyan hatalmas a lehetőségek tárháza, mint a Corsair termékeinél, de lényegében bármilyen színt és háromféle váltást (villogás, pulzálás, lüktetés) bekapcsolhatunk, ez általában mindenkinek elegendő szokott lenni. (Nekünk mondjuk bőven elég, ha ki lehet kapcsolni.)



Mionix Castor szoftvere

A negyedik fül a makróké, itt a késleltetés rögzítésével vagy anélkül készíthetünk karaktersorokat. Lényegében csak az alapfunkciókat kapjuk, nem lehet az egyes akciók sorrendjén vagy a késleltetéseken utólag állítani, a makró élesítésének módjai (automatikus ismétlés, megadott számú végrehajtás stb.) sem változtathatóak. Persze ezek is olyan tételek, amelyekre a többségnek nagyon ritkán van szüksége, aki viszont éppen ilyet keres, a Mionixnél nem találja meg a számítását.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés