Hirdetés

Ha a méret a lényeg: CraftBot XL

A hazai 3D nyomtatógyártó legújabb készülékével akár 44 centiméteres tárgyakat is nyomtathatunk.

Bevezető

Szűk három évvel ezelőtt egy Indiegogo kampány keretében közösségi finanszírozásban indult el a CraftUnique a szálhúzásos 3D nyomtatók piacán. A megnyerő specifikációval és az ehhez társuló viszonylag alacsony árcédulával a csapat első gépe, a CraftBot elnyerte a támogatók bizalmát, a cég pedig berobbant a köztudatba. A CraftBot megkapta a Legjobb Olcsó 3D Nyomtató díját tavaly a 3DHubs magazintól. Ezen kívül a Craftbot Plus is díjat nyert, a legjobb Plug & Play nyomtatóét. Már járt nálunk a CraftBot 2, aminek ajánlott plecsnit is tudtunk adni. Jelenlegi tesztünk alanya a cég legújabb gépe, a méretével hódító CraftBot XL.

Hirdetés

A gyártónak nincs könnyű dolga, a konkurens cégek is sorra jönnek ki a korábbiaknál nagyobb nyomtatókkal, illetve mint oly sok területen, a kínai printerek között is egyre jelentősebb számban találhatók használható példányok. Ezekből adódóan úgy kellett új terméket piacra dobni, hogy az tudásában és funkcionalitásában többet tudjon elődjeinél, viszont közben az árral sem szállhattak el. Lássuk, mit hozott össze a magyar csapat!

A CraftBot XL-nek már a doboza is hatalmas (600 x 460 x 760 mm), maga a nyomtató ebből 490 x 360 x 640 mm területen terpeszkedik, amihez nettó 21 kg-os tömeg párosul. A tálca mérete 10 négyzetcentiméterrel hízott, 250 x 200 mm-ről 300 x 200 mm-es lett, az igazán komoly változás a függőleges tengely mentén érhető tetten, 20 helyett 44 centis tárgyakat nyomtathatunk.

A CraftBot XL csomagolásában a nyomtató mellett USB kábelt, spulnitartót és műanyagszál-vezetőt, hatszögkulcs készletet és egy demótekercset kapunk, ez félkiló PLA filamentet jelent. Ezen kívül kipróbálhatunk még két másik színű PLA-t is, ezekből 20 métert biztosít a gyártó. Az XL elődeivel szemben csak szénszürke (antracit) színben kapható, illetve megfelelő rendelésszám esetén egyedi igényeket is kielégít a cég, de ehhez legalább 20 gépet kell egyszerre megvásárolni. A tálcát ezúttal is kapton fedi, ebből nem jár pót a csomagban. 8500 forintért vásárolhatunk hozzá 3 darab tartalékot, de amíg meg nem sérül, gyakorlatilag nem kell cserélni.


[+]

Jár viszont a géphez egy Nozzle Kit, ebben 0,25, 0,4, 0,6 és 0,8 mm-es MK8-as fúvókákat találunk, illetve a cseréhez szükséges kulcsot. Mivel a gyártó a nyomtatót használatra felkészítve, azaz a tálcát szintezve, kaptonnal felszerelve csomagolja, a 0,4 mm-es fúvókából összesen kettő tulajdonosává válnak a vásárlók. Sajnos továbbra sincs jelölés a fúvókákon, ezért oda kell figyelni a helyes tárolásra, különben könnyen összekeveri őket az ember.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Hirdetés