Bevezető

A hagyományosnak nevezett képátlóval rendelkező LCD monitorok kora leáldozóban van, hiszen a panelgyártók erőltetik a széles képernyős kijelzőket, ami az effajta panelek árcsökkenésében nyilvánul meg. Sajnos az alacsony ár mellett a képminőség nem javul számottevően, hiszen az egyes paneltípusok működési elvükből fakadóan korlátok közé szorulnak; a gyártók ugyan egy-egy hangzatos funkció bevezetésével (RTA, dinamikus kontraszt stb.) megpróbálják felhívni termékeikre a figyelmet, a komoly fejlesztéseken azonban már túlléptünk. A kiforrott LCD technológia túl van a forradalmi újításokon, válószínűleg a következő években már másfajta megoldások – például az OLED – hozhatnak ismét ugrásszerű fejlődést.

A 4:3 és 5:4 képarányú asztali LCD monitorok egyelőre még többségben vannak, azonban piaci elemzők előrejelzései szerint ez sem lesz sokáig így, egy-két éven belül fordul a kocka. Ugyanez mondható el a 17, illetve 19 colos kijelzőkről is, hiszen alacsony áruknak köszönhetően egyelőre még uralkodhatnak, a piac szereplői fokozatosan csökkentik a nagyobb (széles) panelek árait, leginkább a 20–22 hüvelykes intervallumban. Ráadásul jelek sokaságából már most arra lehet következtetni, hogy a panelgyártók már nem veszik igazán komolyan a kisebb méretű kijelzőket, a valódi újításokból ezek rendre kimaradnak – ideális időpont egy 19 colos LCD monitorokat bemutató teszthez, hiszen ezen a területen már aligha várható jelentős fejlődés.

Legutolsó nagyobb 19 colos monitorokkal foglalkozó tesztünkben, éppen az overdrive-ot üdvözölhettük, melynek köszönhetően az addig játékra nem igazán alkalmas MVA/PVA és IPS panelek válaszideje csökkent jelentős mértékben. A válaszidőt tekintve ezután megjelentek a 2 ms-os TN+film panelek, de a fejlődés itt meg is állt annak ellenére, hogy számos hírforrás az 1 ms-os kijelzők eljövetelét jósolta. A helyzet az, hogy már a 2 ms-os válaszidő sem egy valóban érzékelhető előrelépés, az átlagos felhasználó a 8 ms-os monitorral is nagyon jól eljátszadozik, a kukacoskodóknak pedig a 4 ms már tényleg elegendő mindenre. Persze a 2 ms-os matrica a doboz oldalán jól mutat, hiszen sok vásárló erre gerjed, így még könnyebb eladni egy monitort.

Szerencsénkre kontrasztarány mértéke ténylegesen továbbfejlődött az elmúlt időszakban, hiszen annak ellenére, hogy másfél éve már létezett 1000:1-hez kontrasztarányú PVA panel, mára már elérhető az 1500:1-es is (továbbra is 19 colos kijelzőkről van szó). Ami még fontosabb, hogy a TN paneles monitorok esetében is növekedett a kontrasztarány, ami a leggyakrabban a még mélyebb, sötétebb fekete megjelenítésben érhető tetten. Ugyanez mondható el a betekintési szögekkel kapcsolatban is, ezen a téren is inkább a TN paneleknél láthattunk változást, melyek vízszintesen már-már felnőnek az MVA/PVA panelekhez, függőlegesen viszont továbbra sem túl meggyőzőek.

A megjelenített színek helyességét tekintve úgyszintén előrelépésnek lehetünk szemtanúi, legalábbis elméletileg, hiszen a kijelzőgyártók egyre több esetben alkalmaznak már a gyártás során bizonyos szintű kalibrációt, ami korábban nem volt jellemző. Csak remélni tudjuk, hogy ez a felfokozott megfelelni vágyás és az egyre növekvő igények miatt van így.

Bemutatónkban nyolc 19 hüvelykes monitort vizsgálunk meg, melyek közül nem kevesebb, mint hat TN+film panelre épül, és mindössze kettőt gyártanak MVA, illetve PVA panellel. Ez az arány egyébként jól jellemzi a boltok polcain fellelhető 19 colos monitorok arányait is, a panelgyártók már inkább a nagyobb kijelzőkre koncentrálnak, ebben a méretben inkább a minél alacsonyabb árat tartják szem előtt, de ez igaz a széles kijelzős 19 colosakra is. Sajnos ennek egyenes következménye, hogy a legtöbb 19 colos monitor szinte ugyanolyan minőséget képvisel, a gyártók alig néhány, nagyon hasonló paraméterrel rendelkező kijelzőmodulra építkeznek, így a képminőséget illetően nem is várunk túl nagy különbségeket.

Tesztmetodikánk:

GretagMacbeth mérőműszer és a LaCie szoftvere [+]

A monitorokat a szokásos módon teszteltük. Először a GretagMacbeth Eye One Display kalibrátorral bemértük a kijelzőt alapállapotban, illetve lemértük a kijelző fényerejét különböző fényerő- és kontrasztbeállítások mellett. A kalibrációval kapcsolatban az idevágó cikket érdemes elolvasni. Ezután a monitort a LaCie Blue Eye Pro programmal kalibráltuk úgy, hogy a végeredmény 6500 kelvines színhőmérséklet, 120 cd/m²-es fényerő és 2,2-es gamma legyen.

Cikkeinkben minden egyes kijelző bemutatóoldalának alján látható egy kis táblázat, amelyből a fényerő, kontraszt és a három alapszín értéke olvasható ki. Ezeket az értékeket (az OSD-ben vagy a monitorhoz mellékelt programmal) beállítva az adott monitoron, majd a mellékelt ICC-profilt betöltve színhelyesre „kalibrálhatjuk” a monitort (a gammát és a színhőmérsékletet alapállapotban kell hagyni minden esetben). Javaslatunk, hogy mielőtt ez megtörténne, írjuk fel a korábbi adatokat, ugyanis a színhelyes beállítás nem egyenlő a szemünk számára legszebb képpel. A gyártók a monitorokat szánt szándékkal rikító színekkel, magas kontrasztaránnyal szállítják, mert a szem számára ez a tetszetősebb, azonban ez nem egyezik meg a színhelyes beállítással. Az ICC-profil betöltésére többféle program létezik (pl. Windows Color Control Applet), azonban a legegyszerűbb módszer, ha a Windows asztalon jobbklikk után a Beállítások / speciális / színkezelés fül alatt hozzáadjuk a listához az általunk mellékelt profilt és ezt tesszük alapértelmezetté; a Windows újraindítása után már ez töltődik be.

A kalibráció után a GretagMacbeth Eye One Match programmal is bemértük a kalibrált végeredményt, majd a kijelzőt felosztottuk 9 részre (3x3-as mátrixban), és ugyanezzel a programmal lemértük a megjelenítő egyes pontjain a fényerőt. Mindezek után a már színhelyesre kalibrált monitort megvizsgáltuk több szubjektív módszerrel, elsődlegesen a Flatpanels.dk oldaláról letölthető programokkal a gradienseket, színátmeneteket és utánhúzást vizsgáltuk. Ezután jöttek a „rutintesztek”, a homogenitás (háttérvilágítás egyenletessége), bevilágítás vizsgálata, a fekete, a fehér és a barna kép megjelenítése (lásd tesztoldalak), majd a filmnézés (minőség és az utánhúzás) és a játékok (utánhúzás).

Asus PG191

Asus PG191 [+]

Az Asus nem túl régen lépett be az LCD-gyártók piacára, mégis rögtön nagyágyúként viselkedik. A többi eddig bemutatott Asus monitorhoz hasonlóan a PG191 sem csak egy a sok közül, hiszen olyan vevőcsalogató funkciókkal rendelkezik, mint az 1 évig garantált pixelhibamentesség, a 2 ms-os panel, egy beépített webkamera, egy tükörfényes felület érintésérzékeny gombokkal és most először látunk monitorba integrált mélynyomót is. A PG191-et az Asus önmagához hűen egy méretes és nehéz kartondobozban tálalta, mint később kiderült, a monitor tényleg igencsak súlyos a vetélytársakhoz képest. A dobozban a leíráson, CD-n, analóg és digitális video-, illetve tápkábelen kívül találtunk egy VGA-audio-mikrofon-USB 4 az 1-ben kábelt is ami jó ötletnek tűnik, de sejtésünk szerint a felhasználók inkább a DVI kábelt fogják preferálni.

A helyzet az, hogy a PG191 bármennyire is feltűnő jelenség, egy teljesen átlagos TN+film panelre épül. Igaz, a látványvilágon, a kontrasztosabb megjelenítésen javít valamit a tükröződő felület, de a mérőműszereket nem lehet átverni... Az AUO panelja 800:1-hez kontrasztarány mellett 2 ms-os g2g és 5 ms-os tipikus válaszidővel bír, emellé 160 fokos vízszintes és függőleges betekintési szögek (melyből egyértelműen kiderül, hogy TN+film panel), az FRC eljárással létrehozott 16,2 millió szín, 300 kandelás fényerő és meglehetősen magas ár párosul, kérdés, hogy a fentebb felsorolt plusz funkciókért ki hajlandó közel 20–30 ezer forintnyi felárat fizetni.

Szemből és hátulról [+]

A PG191 külsőre szinte megegyezik a korábban már bemutatott PW191 és PW201-es típusokkal, igaz, azok széles képernyős monitorok voltak. A burkolat ezúttal is alumíniumból készült, melyet az előlapon egy átlátszó és csillogó műanyag réteg takar. Ez a réteg a monitornak igen kellemes külsőt kölcsönöz, ugyanakkor ez a réteg egyben a monitor egyik legnagyobb negatívuma is, hiszen a fényes felületen nagyon meglátszik a por, a legkisebb karcolás, de még az ujjlenyomat is; ha tisztán akarjuk tartani a PG191-et, akkor gyakori tisztításra lehet szükség. Bár a csillogó a felülettel takart kijelző szemre tetszetős színeket tud produkálni (a szemet nagyon könnyű átverni), a valós megjelenítés távol áll a színhelyességtől, nem szólva arról, hogy nappali fényviszonyok között sajnos nem túl meggyőző a monitor, hiszen a sötétebb területeken visszatükröződés látszik. A káva ezen felül stílusos is, és jól is néz ki; a hangszórók a korábbi típusokkal ellentétben nem a szélre, hanem alulra kerültek.

A monitort megfordítva láthatóvá válik a 15 wattos mélynyomó. Ez elsőre tetszetősen hangzik és jól mutat, valójában inkább hátrányára válik a PG191-nek. A monitor jórészt a mélynyomó miatt olyan nehéz, ráadásul a hangkeltő minőségétől sem ájuldoztunk. Természetesen így jobban szól a zene meg minden más, mint egy egyszerű, mezei monitorba épített hangszóróból, de sokkal jobban járunk, ha egy külső 2.1-es készletet veszünk – mobilisabb és hangja is jobb. A koncepció sem világos, hiszen a PG191 elvileg a játékosoknak készült, egy komoly játékos pedig többnyire fejhallgatóval játszik, hiszen másképp nem érzékeli időben, hogy merről jön az ellenség. Zenehallgatásra szintén nem ajánlanánk egy ilyen kiegészítőt, irodába pedig nem éri meg...

Oldalról [+]

A mélynyomó elhelyezkedése sajnos ergonómiai szempontból is ront a PG191-en. A panel előre 5, hátrafelé 25 fokban dönthető, de a monitor nem ismeri a portré módot, és magasságállításra sincs lehetőség.

A talp [+]

A talpon szokás szerint egy gyűrű található, segítségével a monitor jobbra-balra 60–60 fokkal forgatható el.

Csatlakozók [+]

A panel alján találhatók a külső csatlakozók. A tápcsatlakozón kívül van itt egy-egy digitális és analóg videobemenet, egy USB, egy audio- és egy mini-jack audiobemenet, illetve egy subwoofer port is.

A webkamera [+]

A káva tetejébe épített webkamerával már találkoztunk a PW201-nél is. Egy webkamerát rendszeresen használó számára hasznos eszköz, ellenkező esetben azonban egy felesleges extra, amit mindenképp ki kell fizetni. A kamera 1,3 megapixeles, fel- és lefelé 30 fokkal elforgatható, viszont oldalra csak a panellal (vagyis a PG191 esetében az egész monitorral) együtt fordítható. A PW201-gyel korábban már készítettünk egy videót a webkamera képességeinek szemléltetésére.

A káva oldalán USB, audio- és mikrofonportokat találunk, a káva alján pedig kezelőgombok láthatók (már amikor világítanak), ezeket az Asus érintésérzékeny gomboknak titulálja. A PW201-gyel szemben a PG191 esetében szerencsére nem volt problémánk a kezelőszervek nyomkodásával, ezek azonnal reagáltak a lenyomásra. A power gomb bekapcsolás után kéken, a többi pedig – amikor az OSD-ben túrkálunk – narancssárgán világít.

OSD [+]

Ha már az OSD jött szóba, nézzük, hogy a PG191 mit tud ezen a téren. A menürendszer jól átlátható, gyorsan megszokható és egyszerűen kezelhető, ez manapság már a legtöbb gyártó esetében elmondható. Az Asus Splendid menüpont alatt előre eltárolt képernyőprofilok találhatóak, melyek a különböző hétköznapi felhasználásokhoz lettek kialakítva, úgy mint scenery (látvány), standard (alapbeállítás), theater (színház), game (játék) és night view (éjszakai üzemmód). Ezek a sémák a fényességet, a kontrasztot és a színtelítettséget állítják be. A szokásos menüpontokon felül különböző felhasználási területekhez hangolhatjuk a mélynyomót is, ezek a standard (alapbeállítás), fighting game mode (verekedős játék), strategic game mode (stratégiajáték), theater mode (színház), music mode (zene) üzemmódok. Ezek valóban különböznek egymástól, hiszen a külön menüpontban is megtalálható equalizer egyes csatornáit állítgatják.

Filmek és játékok Asus PG191-en [+]

Gradiensprobléma... [+]

A PG191-et szokásunkhoz híven átlagos felhasználásra, azaz 120 cd/m²-es fényerőre, 6500 kelvines színhőmérsékletre és 2,2-es gammára kalibráltuk. Ezen beállítások mellett a monitor 120 cd/m²-es fehér fényerő mellett 0,2 cd/m²-es feketén mért fényerőt produkált, ami átlagos ebben a kategóriában. A monitor sajnos nem volt tökéletes, ugyanis kalibrálás után a különböző színátmeneti és gradiens képeken sávosodást vettünk észre. A jelenséget megszüntetni nem tudtuk, csak a mértékét csökkenteni vagy növelni a fényerő és a kontraszt állításával. Ami érdekes, hogy a következő bemutatásra kerülő monitor (valószínűleg) ugyanezzel az AUO panellal kerül forgalomba, annál mégsem tapasztaltunk ilyesmit. A PG191 50%-os kontraszt mellett minimálisan 24, 100%-os kontraszt mellett viszont csak 58 cd/m² fényerőt tudott, ami nem túl magas, nappali használatra tehát a kontrasztot is mindenképpen növelnünk kell, ami nem túl előnyös ha a helyes színeket tartjuk szem előtt. A fehéren maximálisan 261 cd/m²-t (a gyártó 300 cd/m²-t állít), a feketén pedig 0,4 cd/m²-t mértünk, ami 652:1-hez kontrasztarányt jelent, ezt mértük ki a gyártói specifikációkban megadott 800:1-hez képest. Érdekes volt még, hogy a PG191 esetében elég erősen látszott a külföldön csak „twinkling effect” néven ismert „zizisedés” filmnézés közben.

Belinea 1975 S1

Belinea 1975 S1 [+]

A Belinea berkeiből az utóbbi időben több típussal is megismerkedhettünk. A gyártóra jellemző, hogy riválisaihoz képest olcsón adja portékáit, ennek köszönhetően pedig vannak igazán jó vételnek számító típusaik (101920, 102035W), ám nem túlságosan meggyőző tudású csemetéik is (2080 S1). Ezúttal a szintén igencsak olcsó 1975 S1-et vettük szemügyre, mely a gyártó 19 colosai közül a jobbak közé (First Class) tartozik. Eredetileg a 1980 S1-et vagy a 101915-öt szerettük volna tesztelni (mint a tavalyi év egyik slágerének, a 101920-nak az utódait), de ezeket nem lehet itthon kapni. A 1975 S1 a gyártótól megszokott nagy fehér dobozban érkezik, és ahhoz képest, hogy egy igen olcsó termékről van szó, a Belinea nem spórolt a kábelekkel. A dobozban a leíráson és a CD-n kívül találtunk analóg és digitális videokábelt, audio-, USB- és tápkábelt, illetve egy külső tápegységet.

A 1975 S1, mint már korábban említettük, nagyon úgy tűnik, hogy az Asus PG191-ben is megtalálható AUO panelre épül, igaz, a gyártó itt 700:1-hez kontrasztarányt adott meg, viszont minden más stimmel. A szokásos, TN+film panelekre jellemző vonásokon felül (rövid válaszidő, átlagos kontraszt, 16,2 millió megjelenített szín) érdekes látni, hogy a gyártó 5:1-hez kontrasztarány mellett 170/170 fokos betekintési szögeket specifikál, már csak az a kérdés, hogy a valóságban ez mit jelent, ugyanis a gyártók hiába próbálják meg áttörni (legalábbis írásban) a panelekre jellemző adottságokat, nem valószínű, hogy sikerülne nekik.

Szemből és oldalról [+]

A monitor külsőre teljesen megegyezik a 102035W-vel, egy egyszerű, de letisztult és mégis tetszetős borításról van szó, a panel fekete és szürke elemekből épül fel, a kijelző alatt pár centis sávban található a beépített hangszóró és a már jól ismert kezelőgombok is. A káva igen keskeny (főleg ha az Asus PG191-hez hasonlítjuk), hátoldalán a Belinea feliraton kívül semmi érdemleges nincs. A panel előre 5, hátrafelé 22 fokban dönthető. A paneltartó állvány mindkét oldalról (kép1 és kép2) USB-portokat kínál fel, hátul pedig egy kis hurok lett kialakítva, amely a kábelek elvezetésére alkalmas.

A talp [+]

A 1975 S1 esetében nincs lehetőség a magasságállításra (a paneltartó állvány kb. 10 cm magas), és a porté üzemmód sem támogatott. A talp ovális alakú, alján műanyag csúszásgátók vannak.

Csatlakozók [+]

A panel hátoldalán alul találjuk a csatlakozókat, melyekből a 1975 S1 csak a szokásosakat kínálja fel, a külső tápegység csatlakoztatására szolgáló aljzatot, illetve egy-egy digitális, analóg és audioportot.

Kezelőszervek [+]

A kezelőszervek szintén ismerősek a 102035W-ről, a középső power gomb közepe működés közben kéken világít. A gombfeliratok nappal könnyen leolvashatóak, sötétben pedig a bekapcsológomb megvilágítása miatt fogjuk kellő mértékben látni a jelzéseket. A gombok kissé nehézkesen lenyomhatóak, találkoztunk már jobbakkal is.

OSD [+]

Az OSD nagyon egyszerű, gyorsan átlátható és könnyen kezelhető, megszokható. Nincs túl sok menüpont, de a feltétlenül szükségeseket, a legfontosabbakat megtaláljuk.

Filmek és játékok a Belinea 1975 S1-en [+]

A Belinea 1975 S1 esetében kalibrálás után 120 cd/m²-s fehéren mért fényerő mellett 0,2 cd/m²-es feketén mért fényerőt regisztráltunk, ez megegyezik az Asus PG191 esetében tapasztalttal. A monitor 50%-os kontraszt mellett 71, 100%-os kontraszt mellett pedig 116 cd/m²-es fényerőt produkált, ezek már megfelelőnek tűnnek éjszakai és nappali használatra is, igaz a 71 cd/m²-es minimális fényerő egyeseknek sok lehet egy koromsötét szobában (ezért érdemes mindig egy kis háttérvilágítást beiktatni, ami jót tesz a szemeknek is). A 1975 S1-en maximálisan 267 cd/m²-es fényerőt mértünk a fehéren, és az Asus PG191-hez hasonlóan 0,4 cd/m²-t a feketén, ami 667:1-ez kontrasztarányt jelent. Ezek az értékek egy TN+film paneles monitor esetében átlagosak. Összességében a mért értékeket nézve az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1-ben található panel, ha nem is ugyanaz, de nagyon hasonló, ám az utóbbinál nem találkoztunk a sávosodás problémájával, és a filmek alatti zizisedést sem volt látható (vagy csak nem vettük észre). A színhelyességet tekintve is nagyon közel áll egymáshoz a két monitor kalibrálás előtt és után egyaránt, ez elmondható a panelek homogenitásáról és az utánhúzásról is, ami azért fontos, mert a Belinea 30–35 ezer forinttal olcsóbb az Asusnál.

Fujitsu Siemens B19-2D

Fujitsu Siemens B19-2D [+]

A Fujitsu Siemenstől ezidáig mindössze két monitorral volt dolgunk, a P19-2 és a P20-2 kategóriájában (P, azaz Premium Line) nagyon jó paraméterekkel rendelkezett, rátermettségét a gyakorlatban is bizonyította, ám a jó minőségért a gyártó komoly árat kért, mindkét típus kategóriájában a drágábbak közé tartozott. Most viszont egy, a kategóriájában se nem túl olcsó, se nem túl drága típust vettünk jobban szemügyre, a B19-2D-t (B, azaz Business Line), mely a sima B19-2-től a digitális csatlakozó meglétében különbözik. A B19-2D-t egy teljesen átlagos kartondozban kaptuk kézhez, és csak ugyanazt mondhatjuk el róla, mint a Belinea 1975 S1 esetében: a Fujitsu Siemens sem spórolt a kábelekkel, hiszen a többféle leírás és a CD mellett találtunk analóg, digitális, audio- és tápkábelt is, valamint egy hátoldali csatlakozókat letakaró műanyag lemezt.

A B19-2D 5–10 ezer forinttal drágább a Belinea 1975 S1-nél, ezért kicsit furcsállottuk, hogy paramétereit tekintve viszont elméletileg rosszabb annál. De ne feledjük, nagyon hasonló volt a helyzet előző, 20 colos monitorokat bemutató tesztünkben is, mikor a Belinea jobb gyári paraméterei mellé olcsóbb volt a Fujitsu Siemens P20-2-nél, míg végül kiderült, hogy a gyártók által megadott specifikációk bizony nem mindig hitelesek, és nem szabad csak ezek alapján megvenni egy monitort, mert a gyakorlat ellentétben állhat a leírtakkal. A B19-2D is TN+film panelre épül, és (mint említettük) a megadott paraméterek egy, az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1-nél gyengébb monitor képét vetítik előre, hiszen a B19-2D „csak” 8 ms-os válaszidővel bír, a kontrasztarány „csak” 550:1-hez, a fényerő is alacsonyabb (ami viszont a maximális kontrasztarányt figyelembe véve akár azt is jelentheti, hogy a fekete sötétebb), és a betekintési szögek is jóval szűkebbek. Hogy a B19-2D-ben pontosan milyen panel található, arra nem sikerült rájönnünk, ugyanis ilyen paraméterekkel egyik panelgyártó termékpalettáján sem találtunk kijelzőt.

Szemből és hátulról [+]

A Fujitsu Siemens monitorai külsejükben nem mutatnak nagy változatosságot, legyen szó az általunk vizsgált P19-2-ről, a P20-2-ről vagy akár a mostani B19-2D-ről. Ennek megfelelően a B19-2D nem hivalkodó és nem is formabontó, ugyanakkor egyszerű és elegáns. A most tesztelt típus teljesen fehér, de létezik sötét verzió is, ezen a hangszóróktól lefelé szürke a borítás, felette pedig fekete. A kezelőszervek a hangszórók közé ágyazva találhatók a kijelző közepén.

Oldalról [+]

Apró különbség az eddig tesztelt típusokhoz képest, hogy a B19-2D paneltartó részében – kis költségvetésű monitor lévén – nem alakítottak ki a kábelek elvezetésére alkalmas lyukat és a panelt elforgatni sem lehet, azaz a B19-2D a porté módot sem támogatja. Szerencsére a magasságállítás azért nem maradt ki, a panelt 7,5 cm-es távon belül mozgathatjuk, illetve +5 és -25 fok között dönthetjük – hozzá kell tenni: hivatalosan, mert gyakorlatilag jobban is hátradönthetjük, egészen 90 fokig, de ebben a helyzetben a talp nem fogja bírni a súlypont hátrahelyeződését, és a monitor felborul.

A talp [+]

A talp is a költséghatékonyság jegyében született; míg a P19-2 és a P20-2 oldalirányban elforgatható volt, addig a B19-2D esetében erre nincs lehetőség.

Csatlakozók [+]

A csatlakozók terén a B19-2D teljesen átlagos, a tápcsatlakozón kívül digitális, analóg és audiobemenetekkel rendelkezik. A monitor csatlakoztatása nagyon egyszerű, ugyanis az ujjakat nem gátolja semmi a művelet közben.

Kezelőszervek [+]

A képernyő alatt találhatók a kezelőszervek, melyek színükkel némileg elkülönülnek a kávától. A gombok nem lötyögnek, a nyomkodásra jól reagálnak, és a feliratok is jól láthatóak. A power LED bekapcsolt állapotban kéken világít.

OSD [+]

A B19-2D OSD-je könnyen átlátható és könnyen kezelhető. Minden szükséges opciót megtalálunk benne, ráadásként a fekete mélységét, a hangerőt, a színhőmérsékleteket. Beállítható a nyelv is, de láthatóan hiányzik pár opció, ami a drágább modellekben még megvolt.

Filmek és játékok a Fujitsu Siemens B19-2D-n [+]

Szerencsére ezek a kalibrálás folyamán nem hiányoztak, hiszen ilyenkor csak a fényerőt, kontrasztot és a színhőmérsékleteket állítgatjuk. A B19-2D-t is 120 cd/m²/6500K/2,2-es gammára kalibráltuk, ekkor 120 cd/m² fehér fényerő mellett 0,3 cd/m²-es fekete fényerőt mértünk, ami kicsit magasabb az Asus és a Belinea esetében mértnél. 50%-os kontrasztnál minimálisra állított fényerő mellett 94 cd/m²-es fényerőt mértünk, ami nagyon magas ilyen beállítások mellett, a 100% kontraszt és 0%-os fényerő mellett mért 148 cd/m² szintén nagyon magas, a B19-2D-vel tehát problémánk lehet éjszakai filmnézés közben, hiszen ezt a monitort nem igazán lehet kellően sötétre állítani. Maximálisan 245 cd/m²-es fényerőt mértünk a fehéren, emellé pedig 0,4 cd/m²-t a feketén, ami átlag 612:1-hez kontrasztaránynak felel meg, ez kicsit magasabb, mint amit a gyártó állít, de nem az igazi. A 0,4 cd/m²-es feketén mért maximális fényerő az előző két tesztelt típus esetében is megegyezett, a TN+film panelek egyik jellemzője a nem túl szép és mély fekete, így ezen nem is lepődtünk meg. Szubjektív benyomásaink alapján az eddig megvizsgált három monitor közül a Fujitsu Siemensnek volt a legszebb a színvisszaadása, ez részben annak köszönhető, hogy kalibrálás után ez hozta a legkisebb színeltéréseket (deltaE), másrészt a kalibrált állapotot ennél a típusnál értük el a legmagasabb kontrasztarány beállításával, amihez a gyárilag igen magas fényerő is párosult.

LG L1919S

LG L1919S [+]

LG monitort már nagyon régen vizsgáltunk, akkoriban még mások voltak az elvárások és a tesztelési módszerek is. Az LG-ről több dolgot is érdemes tudni. Egyrészt az LG.Philips az egyik legnagyobb panelgyártó a világon, piaci részesedésük második a Samsung után. Csak TN+film, illetve S-IPS paneleket gyárt (ellenben a Samsung csak TN+film és PVA panelt), ami egyébként azért problémás, mert a közpékategóriába nem igazán tudnak betörni. A TN+film panelekre nem lehet MVA/PVA-verő monitorokat építeni, az S-IPS pedig túl drága ezekhez mérten, így azok már inkább a tehetősebbeket veszik célba (kivétel erősíti a szabályt). A LG.Philips elmondhatja magáról, hogy ebben a szakmában letett már valamit az asztalra, és az újítások közül talán a legismertebb, legfelkapottabb mostanában a dinamikus kontraszt, amit szintén az LG.Philips fejlesztett ki. Az LG L1919S ennek a technológiának egy igen alacsony áron mért „demóverziója”, hiszen az L1919S az első dinamikus kontraszttal rendelkező monitorok közül kerül ki.

Miről is van szó? A TN+film panelek a válaszidőn kívül minden tekintetben le vannak maradva az egyre olcsóbb és emiatt egyre versenyképesebb MVA/PVA panelektől, ezek közül az egyik legfontosabb paraméter a kontrasztarány. Egy monitor kontrasztarányának megadása igen egyszerű módon történik: vegyük a panel maximális fényerejét (amit egy fehér ponton mérünk), ezt osszuk el egy fekete ponton mért fényerővel és máris megkapjuk a bűvös számot (tesztjeinkben a kalibrálás után is ezt szoktuk alkalmazni). Ebből könnyen kitalálható, hogy a gyártóknak két lehetőségük van a kontrasztarány növelésére: vagy a panel fényerejét növelik, vagy a panelt javítják, és így a fekete fényereje csökken. A napnál is világosabb, hogy sokkal egyszerűbb a fényerőt növelni (erősebb háttérvilágítás beszerzésével), mint a fekete fényerejét csökkenteni, de azt is tudni kell, hogy ettől valójában nem javul a képminőség. Ugyanakkor van egy pont, ahonnan már így is nehéz továbblépni. Ilyenkor mit tehet a gyártó? Előáll egy új megoldással, és ez a dinamikus kontraszt (az LG Digital Fine Contrastnak, azaz DFC-nek nevezi). Ez az új hangzatos funkció úgy működik, hogy a panel a képernyőn megjelenő színektől függően dinamikusan változtatgatja a fényerőt. Ha tehát mondjuk Doom 3-mal játszunk, amiben rengeteg a sötét jelenet, a monitor csökkenti a fényerőt, így kisebb lesz a fekete fényereje, vagyis voilà, magasabb a kontrasztarány. Amikor filmet nézünk, és az éppen nézett jelenetben sok a világos szín, a panel megnöveli a fényerőt, és voilà, máris megnőtt a kontrasztarány. A probléma csak akkor van, amikor gyorsan váltakoznak a világosabb és sötétebb jelenetek, ilyenkor egyesek zavaró villódzást észlelnek a monitoron, ami valóban nemkívánatos jelenség.

Az LG L1919S-et egy nem túl nagy és nem túl vastag dobozban kaptuk kézhez. Az L1919S egy ténylegesen költséghatékony monitor, ezért az LG nem is vitte túlzásba a mellé csomagolt kellékeket, a leíráson és CD-n felül kaptunk mellé egy analóg kábelt és egy tápkábelt, semmi mást.

Az L1919S igen olcsó monitor, ennek megfelelően nem is igazán tűnik ki az átlagos, TN+film panelre épülő típusok sorából. Pontosabban fogalmazva, ha a számok mögé látunk, akkor tényleg nem emelkedik ki, ám persze a gyártó a dinamikus kontrasztarány megadásával próbálja felkelteni a figyelmet, ami az L1919S esetében 1400:1-hez. Ha valaki tájékozatlan, akkor azt hiheti, hogy az 50 ezer forintos LG L1919S majdnem olyan jó monitor, mint a 100 ezer forintos Samsung 971P, hiszen az is csak 1500:1-hez kontrasztaránnyal kerül forgalomba. Számunkra ez nem szimpatikus gyakorlat, legfőképpen mert a gyártó a specifikációkban nem is utal az eredeti kontrasztarányra... E jellemző mellé társul a 8 ms-os válaszidő, a 300 kandelás fényerő és a 160/160 fokos (5:1-es) betekintési szög, ami kb. 140/135 foknak felel meg 10:1-hez kontrasztarány mellett (itt a jobb IPS és MVA/PVA panelek 178/178 fokot tudnak). Az L1919S a 16,2 millió színt is csak az FRC eljárás segítségével képes kirajzolni, valójában 262144 színnel gazdálkodik. Mindezt összegezve az L1919S nem más, mint egy nagyon olcsó 19 hüvelykes, melyen éppen ezért még digitális bemenetet sem találunk.

Szemből és hátulról [+]

A monitor külsőre igen egyszerű, szögletes vonalak jellemzik; tökéletesen lefesti elénk napjaink átlagos monitorainak képét.

Oldalról és a talp [+]

A káva nem túl vastag, a lekerekített formáknak nyoma sincs. A keret szürke, a hátlap pedig a talppal egyetemben fekete, a panel előre pár, hátra 20–25 fokkal dönthető, magasságállítás, portré mód, elforgathatóság nincs a listán, ne is keressük.

A külső csatlakozók [+]

Csatlakozókban nem bővelkedünk, csak a tápcsatlakozóra és az analóg jelbemenetre gondoltak az LG-nél. Ez azonban nem lenne gond, hiszen egy olcsó monitorról van szó, ellenben afelett már nehezebben siklunk el, ahogy...

Kezelőszervek [+]

...a kezelőszervek kinéznek. A káva elülső felén vannak a jelzések, a gombok pedig hátul (rajtuk jelmagyarázat található). A monitor kezelése ilyesformán nem túl egyszerű, igaz meg lehet szokni, de sokszor más gombot nyomtunk, mint kellett volna.

LG f-Engine [+]

Itt, a panel hátoldalán megtalálható az LG-féle f-Engine bekapcsolására való gomb is, mellyel a gyártó ígérete szerint jelentősen javíthatók a monitoron megjelenő színek. Különböző presetek közül választhatunk (film, text vagy saját beállítás).

OSD [+]

Az OSD egyébiránt könnyen és gyorsan kezelhető, az összes általában szükséges opciót megtaláljuk benne.

Filmek és játékok a LG L1919S-en [+]

Az LG L1919S-et is 120 cd/m²/6500K/2,2-es gammára kalibráltuk, ekkor 0,2 cd/m²-es feketén mért fényerőt kaptunk eredményül, ami megfelel az átlagnak. 50%-os kontraszt mellett 78, 100%-os mellett 96 cd/m²-t mértünk, ami teljesen ideálisnak tűnik, az L1919S jól beállítható nappali és éjszakai használatra egyaránt. A maximális fényerő ez esetben 268 cd/m² lett, emellé a feketén ezúttal is 0,4 cd/m²-t mértünk, ami 670:1-hez kontrasztarányt jelent kalibrált állapotban. Annak ellenére, hogy az LG üzleti fogása nem nyerte el tetszésünket, az L1919S esetében alkalmazott panel kissé meglepett minket, ugyanis mint később látni fogjuk, színvisszaadása ebben a mezőnyben a jobbak közé sorolja.

Meg kell még emlékeznünk a dinamikus kontraszt okozta, egyesek számára zavaró villódzásról: a teszt során ezt nem vettük észre, vagy legalábbis nem olyan mértékben, hogy erről külön nyilatkozni kellene. Az L1919S esetében nem találkoztunk zavaró fényerőingadozásokkal, még filmek alatt sem, ahol ez – ha valóban létezik és jól látszik – mindenképpen kiütközött volna, hiszen a képernyő alján és tetején látható fekete sávban illett volna látnunk.

Színhelyesség

Először a monitorok képminőségével kapcsolatos tesztekre került sor. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye One Display 2 kalibrátorral és a LaCie Blue Eye Pro nevezetű szoftverével végeztük. A kalibrációs program azt vizsgálja, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a deltaE, mely egy olyan numerikus érték, ami meghatározza két különböző szín távolságát egy színrendszeren (sRGB) belül. Minél kisebb egy adott szín deltaE értéke, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb. Általános szabály a LaCie programja esetében, hogy ha a deltaE nagyobb, mint 3, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárt színtől, vagyis szemmel is jól látható a különbség. Ha a deltaE kisebb, mint 2, akkor a LaCie programja sikeresnek véli a kalibrációt, ugyanis a különbség olyan minimális, hogy az szabad szemmel már nem látható. És ha a deltaE kisebb, mint 1, akkor a színhűség tökéletesnek mondható.

Asus PG191 - kalibrálás előtt és után

Belinea 1975 S1 - kalibrálás előtt és után

Fujitsu Siemens B19-2D - kalibrálás előtt és után

LG L1919S - kalibrálás előtt és után

A tesztünk első részében vizsgált négy monitor esetében érdekes eredmények születtek. Kalibrálás előtt egyik monitor sem büszkélkedhetett túlságosan színhelyes megjelenítéssel, de meglepő módon a legolcsóbb LG L1919S volt a legjobb ebből a szempontból, igaz, az átlagos deltaE értéke 3,1 volt, de ez még mindig sokkal jobb, mint a másik három monitor eredménye. Ami figyelemre méltó, az az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 közötti hasonlóság kalibrálás előtt és után, a grafikonon és az átlagos, illetve maximális értékekben egyaránt. Tényleg elég valószínű, hogy ugyanaz a panel található ebben a két monitorban. Kalibrálás előtt a Fujitsu Siemens B19-2D volt a legkevésbé színhelyes.

Kalibrálás után némileg változott a helyzet, ugyanis a két AUO paneles monitor, az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 lecsúszott a harmadik helyre egymáshoz ismét nagyon közeli deltaE értékeivel és komoly hasonlóságot mutató grafikonjaival. A Fujitsu Siemens B19-2D teljesítménye a második helyre volt elég, de lemaradása nem számottevő az LG L1919S-sel szemben, mely igen olcsó mivolta ellenére kalibrálva 0,7-es átlagos deltaE értéket tud felmutatni. Ezek alapján az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 nem ajánlott grafikai munkákra, viszont kalibrálással a B19-2D és az LG L1919S akár még erre a célra is felhasználható lenne, ha csak és kizárólag a LaCie programjával mért színhűséget vennénk figyelembe.

Asus PG191, Belinea 1975 S1, Fujitsu Siemens B19-2D, LG L1919S

Hogy kiderüljön az igazság, elővettük a GretagMacbeth Eye One Match kalibrációs szoftverét is, amely kalibrálás után egy másik módszerrel ábrázolja a monitorok színhűségét. Az ábrákon az látható, hogy a videokártyából jövő RGB színkódok milyen mértékben egyeznek meg a monitoron megjelenő színekkel. A megegyező színek mindig a szürke egy árnyalataként jelennek meg. Minél jobban megegyeznek a videokártya és a monitor szürkeárnyalatai, annál jobb a színhűség, vagyis a három alapszínt jelképező vonalnak minél inkább egymásra kell feküdnie.

Az Asus és a Belinea itt is nagyon hasonló eredményt, azaz görbét mutatott, ez a két monitor grafikai munkára nem alkalmas. A GretagMacbeth szoftvere szerint ugyanakkor itt az LG L1919S görbéje nem olyan szép, mint a Fujitsu Siemensé, melynél a három alapszín szinte egymásra fekszik. Összességében, ha mind a két tesztprogramot nézzük, akkor a Fujitsu Siemens B19-2D egy hajszálnyival színhelyesebb – kalibrálva –, mint az LG L1919S; olyannyira, hogy csak a színhűség alapján még grafikai munkára is ajánlott lenne. De egy monitornak számos más paraméterét is meg kell vizsgálni, melyek még csak most következnek.

Fekete, betekintési szögek, utánhúzás

Belinea 1975 S1, Fujitsu Siemens B19-2D, LG L1919S [+]

Először a monitorok feketéjét vizsgáltuk, amire sokan kényesek, hiszen filmnézés közben senki sem szívesen látna a sarkokból vagy a panel aljáról/tetejéről befelé nyúló „fénycsóvákat”. A két azonos panelra épülő monitor, az Asus és a Belinea ezen a téren is teljes egyezőséget mutatott, tesztünk első részében esetükben sajnos nem volt túl szép és homogén a megjelenített fekete, a képernyő alján, oldalán és tetején is látható volt egy enyhe bevilágítás. Ez filmnézés közben csak alulról nézve volt egy picit észrevehető. Kellemes meglepetést okozott számunkra a Fujitsu Siemens B19-2D és az LG L1919S ebből a szempontból, melyeknél (TN+film paneljük ellenére) szinte hihetetlen módon nem sikerült észrevennünk semmilyen bevilágítást, akárhogyan is koncentráltunk, akármilyen alacsonyra is állítottuk a fényképezőgép záridejét.

Asus PG191, Belinea 1975 S1, Fujitsu Siemens B19-2D, LG L1919S [+]

A továbbiakban a panelek láthatóságát vizsgáltuk. Ehhez egy rendkívül egyszerű módszert választottunk, a monitorokon megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt néztük, hogy a fejünk mozgatásával az egyes monitorokon hogyan változik a megjelenített szín. Ideális esetben, ha pontosan középről nézünk egy képernyőt, akkor a széle felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A képeket pontosan középre állított fényképezőgéppel készítettük, így hát kicsit meglepő, hogy nem a szélek felé haladva látható sötétedés, hanem lentről felfelé, mintha kicsit alulról fényképeztük volna a monitorokat. Pedig a helyzet az, hogy középről fényképeztünk, és szabad szemmel is jól látható volt, hogy ezek a monitorok bizony felfelé sötétednek, ez általában még olyankor is látszott, amikor fentről néztük a képernyőket. A jelenség leginkább az Asus és a Belinea monitorát érinti, de látszik a másik két alanynál is, bár kisebb mértékben. Úgy vettük észre, hogy ez az alulról beszűrődő világításnak köszönhető, ami viszont azért érdekes, mert ez a teljesképernyős feketéknél nem így nézett ki.

Asus PG191 láthatóság [+]

Belinea 1975 S1 láthatóság [+]

Fujitsu Siemens B19-2D láthatóság [+]

LG L1919S láthatóság [+]

Ezek után a gyártók által specifikált betekintési szögeket ellenőriztük. Tudni kell, hogy az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak a technológiából kifolyólag. A legrosszabb ebből a szempontból a TN+film panel, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ez főleg ott érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan a szín, mint kellene. Mivel mind a négy vizsgált monitor TN+film paneles, nem is lepődtünk meg, hogy az eredmény is nagyon hasonló. Az Asus és a Belinea az Fujitsu Siemensnél és az LG-nél magasabb betekintési szögeket ad meg (160/160 vs. 140/135), ez viszont a gyakorlatban nem igazán igazolható. Ha nagyon koncentrálunk, akkor valóban úgy tűnhet, hogy kicsit színhelyesebb marad a kép ennél a két monitornál, ez azonban még mindig igen kevés az üdvösséghez.

Az utánhúzást játékokkal (FEAR, Quake 3 és 4, HL2, stb.) és filmekkel egyaránt vizsgáltuk. A négy monitor esetében úgy találtuk, hogy a legelvakultabb játékosoknak sincs félnivalója. Hogy ezt képekkel is illusztráljuk, a PixPerAn nevezetű programot vetettük be, melyet ezúttal a szokásostól eltérő módon használtunk fel. Korábbi tesztjeinkben egy szemmel megállapított utánhúzásképkockát készítettünk, és így hasonlítottuk össze a monitorokat. A módszer jól működött egészen addig, amíg az egyes kijelzőknek elég hosszú volt a válaszideje, vagyis volt utánhúzása. Viszont ez a módszer 2–8 ms-os monitorok összehasonlítására már korlátozottan alkalmas, hiszen ezeket a szem gyakorlatilag ugyanolyannak látja. Ezért ezúttal azt csináltuk, hogy a PixPerAn jobbról balra száguldozó kisautóját felvettük kamerával (másodpercenként 15 képkocka), majd a felvételből kiválogattuk a legjobb (legkisebb utánhúzás) és a legrosszabb (legnagyobb utánhúzás) képkockákat. Ezzel, ha nem is precíz, de mindenképpen összemérhető módon ábrázolható az egyes monitorok utánhúzása, hiszen ha a kamerával mindig ugyanolyan beállítással vesszük fel a kiskocsit, akkor a felvételek összehasonlíthatóvá válnak. Lássuk a gyakorlatot. A bal oldalon látható a legjobb eset, a jobb oldalon pedig a legrosszabb.

Asus PG191

Belinea 1075 S2

Fujitsu Siemens B19-2D

LG L1919S

Ezúttal éppen kapóra jön, hogy az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 azonos panelra épül, hiszen ha ez így van, akkor az utánhúzást tekintve is megegyeznek. És igen, a legjobb képkockákon jól látható, hogy csak egy kiskocsi látszik egy fehér árnyékkal (overshoot), míg a legrosszabb eset is passzol, hiszen mindkét monitoron két kiskocsi látszik egy fehér (overshoot) árnyékkal. Tehát az Asus PG191 és a Belinea 1975 S1 utánhúzást tekintve megegyeznek. A Fujitsu Siemens B19-2D-nek már kicsit nagyobb az utánhúzása, hiszen már a legjobb esetben is 1,5 kiskocsi látszik, a legrosszabb esetben pedig egy teljes és két félig kirajzolt kiskocsi. Az LG L1919S ebből a szempontból hasonlít az első két riválisra, hiszen a kirajzolt kiskocsik száma megegyezik, de az LG-ben található panel nem overshootot produkál (az overdrive mellékhatása, a kirajzolt ábra mögött fehér színű „árnyék” látható), hanem egy fél kiskocsival nagyobb az utánhúzása. Összegezve a látottakat, a négy monitort senki nem tudná megkülönböztetni játékok alatt, ha csak nem az overshoot jelenség miatt.

A teszt következő részében négy drágább monitort, igazi nagyágyúkat mutatunk be: az LG L1900J-t, a Samsung 931C-t és 971P-t, illetve a ViewSonic VP930-at.

fLeSs

Az LG L1919S-et és a Fujitsu Siemens B19-2D-t a HRP Hungary Kft.-től, míg az Asus PG191-et és a Belinea 1975 S1-et az Expert Computer Kft.-től kaptuk tesztelésre.