A SemiAccurate pár napja számolt be arról az információról, hogy forrásaik szerint az Intel lelőtte az egyik legfontosabb szerverprogramját. Ez csak azért nem kapott nagyobb nyilvánosságot, mert az érintett weboldal cikke előfizetéshez van kötve, de a ServeTheHome – a friss információkra hagyatkozva – utánakérdezett annak, hogy mi az igazság.
Sajnos a SemiAccurate nem véletlenül kongatta hónapok óta a vészharangokat a Cooper Lake kódnevű fejlesztés kapcsán, ugyanis az Intel átcsoportosította a korábbi terveit. A vállalat hiába szellőztette meg bőven a start, illegve konkrétan egy nappal az AMD Rome platformjának bemutatása előtt az új Xeonokat, az akkori ígéretek egy része végül nem fog megvalósulni.
A változás lényegében annyi, hogy a Cooper Lake-SP kódnevű fejlesztés gyakorlatilag nem lesz kiadva. Eredetileg megjelent és kiszivárgott útitervek szerint úgy volt, hogy az új, Whitley kódnevű platformon belül ez lesz a nagy teljesítményű processzordizájn, amely 56 magig is skálázódott volna egy tokozáson belül, ugyanakkor a 300 wattos felső határra tervezett fogyasztás nem volt bizalomgerjesztő. Márpedig ezzel kapcsolatban nagyon érdekes az AMD egy korábbi válasza az energiaigényt firtató kérdésekre. A cég egyik régebbi előadásán merült fel az, hogy miért nem reagálnak az Intel jelenlegi 300-400 wattot fogyasztó Xeonjaira, elvégre megtehetnék, hogy az új generációs EPYC is ennyit fogyasszon, és akkor nagyobb órajelen is üzemelhetne. Erre a kisebbik processzorgyártó azt mondta, hogy eladhatatlan terméket a papír kedvéért nem fejlesztenek. És ebben van némi igazság, hiszen az Intel sem csinált túl nagy üzletet a Cascade Lake-AP sorozattal, ami jórészt csak papíron létezik.
A probléma az, hogy a szerverpiac nagy része eléggé lényeges fogyasztási határokat tart be, és ami még tömegesen eladható a szegmensen belül az maximum 250 wattot fogyaszt. Persze vannak olyan területek, amik megengedőbbek és megéri célozni, ilyen a HPC-piac, de nagyon ott sem érdemes elérni a 300 wattos határt. Szóval itt nem csak a teljesítmény számít, hanem a hatékonyság is. Sőt, utóbbi talán már lényegesebb tényező. És ez az a pont, ahol a Cooper Lake-SP nehéz helyzetben találja magát, mert hiába az örök életű 14 nm-es node, a fizika törvényei nem változtak meg. Ilyen formában, nagyon sok maggal már a fogyasztás is túl nagy lesz, viszont ezt a kockázatot vállalni kellene, ha egy picit is meg akarják közelíteni az AMD Rome platformját. Az Intel azonban visszatáncolt. Talán a teszteredmények nem voltak elég biztatók, esetleg nagyobb fogyasztással sem került elég közel a leggyorsabb EPYC-hez, vagy a mindössze négy UPI link jelentett valami limitet? Nehéz megmondani, hogy mi volt az igazi gond a konkrét hardver nélkül. Az viszont biztos, hogy a Whitley kódnevű platform belül egyetlen állva maradt fejlesztése a 10 nm-es node-on készülő Ice Lake-SP lesz, ami ugyan 38 magot tartalmaz, nem beszélve a PCI Express 4.0 elérhetőségéről, de ezt a rendszert nem igazán teljesítményspecifikusra tervezték, nem véletlenül volt fölé ütemezve egy Cooper Lake-SP.
Öröm az ürömben, hogy a Cedar Island platformon belül a Cooper Lake-P elérhető lesz, ez azonban egy más dizájnú rendszer, ugyanis itt egy tokozásra egy lapka jut, cserébe persze hat UPI-t kínál. Ez lényeges változás, és ebből fakadóan maga a célpiac is más. Amíg ugyanis az 56 magig skálázódó Cooper Lake-SP az egy- és kétutas szervereket támadta volna, addig a maximum 28 maggal dolgozó Cooper Lake-P csak négy- és nyolcutas rendszerekbe jön. Ez ugyan fontos lehet pár nagy megrendelő tekintetében, de a teljes piacnak pusztán az 1-2%-át jelenti összesen, mivel az ennyire komplex rendszerek üzemeltetési költsége elég jelentős, és nagyon ritka, amikor az adott feladat igényli ezt a felépítést, pláne manapság, amikor már 64 maghoz is hozzá lehet jutni egy tokozáson belül. Nem is a magszám lesz a Cooper Lake legfontosabb tulajdonsága, hanem a bfloat16 adattípus natív támogatása, ami a gépi tanulás tréning szakaszánál lehet hasznos. Ennek az az előnye, hogy a 32 bites lebegőpontos adattípussal megegyezően 8 bites exponenst használ, viszont a mantissza 23 bit helyett csak 7 bites. Ezzel természetesen a pontosság csökken, de a célterületet tekintve így is kedvezőbb a normál 16 bites lebegőpontos adattípushoz viszonyítva, miközben a bfloat16 teljesítményelőnye a 32 bites operációkhoz képest jelentős.
Dióhéjban tehát a Cedar Island platform hamarosan megérkezik, méghozzá az LGA4189-5-ös (Socket P5) tokozással. A vállalat már szállítja a nagyobb megrendelőknek, ami a szerverpiacon normális ügymenet szokott lenni, de lesz egy hivatalos start is, elvileg még az év első felében. Az LGA4189-4-es (Socket P4) tokozásra építő, Whitley kódnevű platform később jön, de még idén megjelenik, és az eredeti tervekhez képest nem az 56-magos Cooper Lake-SP-vel rajtol, hanem a kisebb teljesítményszintet célzó Ice Lake-SP-vel. A változással az Intel rövidebb távon lemondott az AMD üldözéséről a szerverpiacon. Feltehetően a fókusz az ügyfeleik igényeinek lehető legjobb kiszolgálása, ennél többet most nem tudnak tenni. A háttérben viszont készül a Sapphire Rapids kódnevű Xeon, amely ugyan eléggé messze van, de ez lehet az első olyan fejlesztés, amellyel reális esélye van a cégnek visszatérni az élbolyba.
