Az elmúlt héten mutatkoztak be az első, Windows 10-hez tervezett úgynevezett MWD (Modern Windows Drivers) besorolású driverek. Ezt sajnos sokféleképpen emlegetik, szokás univerzális Windows meghajtóként is utalni rá, de a szakszerű jelölésük DCHU, és hamarosan kitérünk rá, hogy miért, illetve hogyan.
A Microsoft még a 1709-es verziójú Fall Creators frissítésben élesítette a technikai hátteret, amit most elkezdenek kihasználni a gyártók. Itt alapvetően arról van szó, hogy túl sok verziója van a Windowsnak, amelyekhez a gyártók külön eszközillesztőket terveznek. Ennek az elsődleges háttere, hogy az egyes Windows verziók esetleg annyira különböznek, hogy a hagyományos módon írt csomagok nem lennének úgymond univerzálisan kompatibilisek. A probléma ezzel az, hogy az egész egy többletköltség, amit nyilván a gyártó felvállal a teszteléssel, de ugyanez végeredményben lecsapódik a Microsoftnál is, hiszen a hibajelentések jó része hozzájuk fut be.
A redmondi óriáscég a fentiek miatt döntötte el, hogy átalakítja a driverek kezelését, egyszerűsítve az egész iparág munkáját, illetve ha már reformhoz nyúlnak, akkor fel lehet készülni bizonyos jövőbeli képességekre, amelyek a mai konstrukcióval problémásan alkalmazhatók.
Az univerzális Windows meghajtók alapvető célja tehát az, hogy elég legyen egy drivercsomagot fejleszteni, amely az új alapok mellett képes több eszköztípussal is üzemelni, a beágyazott rendszerektől kezdve, a tableteken át, az asztali gépekig.
Az új rendszer működésének alapja a modularitás, és itt jön elő a DCHU jelzés, amelynek az egyes betűi a követett tervezési elveket jelzik. A "D" jelenti azt, hogy a meghajtó csak egy INF fájlon belül taglalt direktívákon keresztül lesz telepítve, és nem tartalmaz kiegészítő telepítőket. A "C" utal a modularitásra, vagyis alapvetően egy olyan meghajtóról van szó, amelynek van egy báziskomponense, és az arra felhúzott, de működésben különálló funkciók megváltoztathatók például az OEM-ek által. A "H" az opcionális eszközspecifikus applikációt jelöli, ami a meghajtó báziskomponensével képes együttműködni, többek között ez lehet a felhasználói felület, amelyet UWP-re kell írni, vagy Desktop Bridge applikációként kell szállítani a Microsoft Store áruházán keresztül. Végül az "U" jelzi azt, ha az univerzális meghajtóban található, KMDF-et, UMDF 2-t vagy WDM-et használó bináris állományok csak olyan API-kat, illetve DDI-okat hívnak meg, amelyek elérhetők a Windows 10 UWP-s verziójában – ez lényegében az ARM-os nyitás miatt fontos.
Látható, hogy egy meghajtónak nem kell minden direktívának megfelelni, alapvetően nem is feltétlenül lehet, a lényeg az, hogy az eszközillesztő szállítója jelezze valahol, hogy a fenti négy jelölésből melyekhez igazodik az adott csomag. Emellett fontos kiemelni, hogy maga a technikai háttér már a Fall Creators frissítés óta létezik a Windows 10-ben, így ettől kezdve lehet telepíteni az modern vagy univerzális drivereket.
A felhasználók legfőbb kérdése valószínűleg az, hogy megéri-e. Nos, alapvetően nincs hátránya, de jelenleg előnye sem. A modern csomagok pont ugyanúgy működnek, ahogy a régi, mostantól legacy néven emlegetett kiadások. Az egésznek egyelőre csak az érintett cégek látják hasznát, mivel az új konstrukcióval hatékonyabban tudnak dolgozni, átgondoltabb az egész alapja, jobban igazodik a mai gyártói igényekhez. Külön érdemes kiemelni az OEM-eket, amely cégek viszonylag ritkán biztosítanak frissítéseket a már kiadott termékeikhez. És itt nem arról van szó, hogy gonosz vadkapitalista felfogásból direkt avultatják a rendszereiket, hanem az egyes meghajtók, különösen a grafikus eszközillesztők annyira bonyolultak, hogy nekik egy-egy új csomag kiadása iszonyatos többletköltséget jelent. Újra át kell írni az adott gyártóval kötött szerződésnek megfelelően a kiadott csomag egyes részeit, azt megint alaposan le kell tesztelni, és akkor még ott van a terméktámogatási részleg megnövekedő terhelése a frissített szoftver kiadása után.
Az új rendszer ezen nagyon sokat segíthet, mivel olcsóbbá válik a fejlesztés az OEM-ek részére. Emellett olyan tervek is vannak még, mint a telepítés nagymértékű egységesítése, amivel a meghajtók Windows frissítéshez hasonló módon érkeznek, kikapcsolás során automatikusan települnek, majd reggel már az új verzió tölt be. Ez azért lényeges, mert a driverek kiadása után a jelentett problémák jelentős többsége hibás felhasználói telepítésből ered, amit ugyan megoldanak a cégek, de rengeteg pénzt költenek a kivizsgálásukra, így elég sok erőforrást lehetne megtakarítani azzal, ha ezt a hibaforrást kiütnék a képletből.
Azt mindenképpen jeleznénk még, hogy ha valakinek a fentiek még nem is tetszenek, igazából sok választás nem lesz. A gyártóknak nem éri majd meg a Windows 10-hez a modern és a legacy meghajtókat is fenntartani, vagyis egy rövidke átmeneti időszakot leszámítva mindenki átáll majd a modernre. Ennek az oka, hogy a fejlesztése olcsóbb, illetve egységnyi erőforrás befektetésével jobb minőségű szoftvert tudnak kiadni, ezek a tényezők pedig számítanak.
