Így néz ki a Kabini SoC APU

Az AMD a napokban mutatta be a G szériás, beágyazott rendszerekbe szánt újdonságokat, amelyről részletesen írtunk, de mára a termékek alapjául szolgáló Kabini SoC APU-ról is előkerült egy fotó. Ennek minősége nem makulátlan, de a lényeg látszik rajta. A 28 nm-es gyártástechnológiával készülő SoC kiterjedése nagyjából 110 mm² lehet, kiindulva abból, hogy egy Jaguar mag 3,1 mm²-es területű az AMD beszámolója alapján.

A Kabini SoC APU
A Kabini SoC APU [+]

A négy darab processzormag jól kivehető, alattuk pedig a 2 MB-os gyorsítótár is megszemlélhető. A kép megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltat az IGP felépítésére vonatkozóan is. Jól látható ugyanis, hogy két darab GCN CU került a lapkába. Ezeket a könnyebb értelmezés érdekében körberajzoltuk az alábbi képen, ahol a 64 bites memóriabuszt is megjelöltük.

Az IGP-ről több adatot nehezebb gyűjteni, de a felépítése alapján egy ROP blokkot tartalmaz, és valószínűnek tartjuk, hogy ezt az egységet a Bonaire kódnevű fejlesztésből örökölte, így 4 blending és 16 Z mintavételezőt használ. Úgy gondoljuk, hogy a beépített egyetlen setup motor képességei is a nemrég megjelent grafikus processzorra hajaznak. Az IGP-ben található L2 gyorsítótárt a mérete alapján 128 kB-osra becsülnénk.

Nagyjából a Kabini SoC APU azt hozza, amit vártunk, vagy legalábbis, ami korábban logikusnak tűnt. Igazából a GCN architektúrára épülő IGP gyakorlati működését lesz érdekes látni, hiszen ennyire leskálázva még sosem láttuk ezt a rendszert, de rendkívül sok szeparált blokkból épül fel, így jó hatékonyságra van kilátás. Ezt az eddigi bemutatók megerősítik, főleg abból kiindulva, hogy a DiRT Showdown futtatását is megoldja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés