Két asztali processzorcsaláddal is készül idén az Intel

Ráadásul a hírekkel ellentétben még az sem biztos, hogy ezek nem lapolják át egymást.

Egy ideje nem titok, hogy az Intel valamikor az év vége felé hozza az Arrow Lake-S kódnevű processzorgenerációt, amely a cég portfólióján belül elsőként fog AI részegységet biztosítani az asztali piacra. Az erre való átváltás ugyanakkor új, LGA1851-es foglalatú alaplapot igényel, ráadásul a DDR5 is kötelező lesz, noha ez már inkább elvárásnak számít a felhasználók részéről.

Hirdetés

Az utóbbi időszakban ugyanakkor felmerült a Bartlett Lake-S kódnév, amely már az előző esztendő vége felé elkezdett terjedni a gyártópartnerek portáján belül, és mostanra tudni azt is, hogy egy Raptor Lake Refresh utáni újabb frissítés lesz, vagyis marad az LGA1700-as tokozás, így a kompatibilitás a meglévő alaplapokkal. Persze a BIOS frissítésére ettől még szükség lesz.

Érdekesség ugyanakkor, hogy az OEM-ektől származó információink szerint akár erőteljes átlapolások is lehetnek az asztali szinten, ugyanis az Arrow Lake-S kódnevű fejlesztés alapvetően egy mindenes dizájn. Elég jó IGP-t, dedikált AI motort, illetve általánosságban véve, az Intel nézőpontja szerint relatíve jó hibrid magkonfigurációt kínál, és energiahatékonyságban is előrelépés történik. Pusztán a P-magok teljesítményét tekintve ugyanakkor lehetnek olyan szituációk, amikor gyorsabb marad az aktuálisan elérhető generáció, amit Bartlett Lake-S kódnéven újra kiadva, kiszolgálhatók azok az igények is, amelyek erre vonatkoznak. Bizonyos felhasználói csoportokat ugyanis hidegen hagy az IGP tempója, AI részegységet sem különösebben igényelnek, és akár még tetemes fogyasztástöbblet árán is kérik a lehető legnagyobb tempót az erősebb processzormagok tekintetében.

Ezen túlmenően lényeges szempont lehet az is, hogy az Arrow Lake-S kifejezetten drágán gyártható dizájn. Azzal a tokozási koncepcióval, amit az Intel alkalmaz, kifejezetten nehéz belépőszintre levinni, így ezen a területen sokkal célszerűbb még egy kört futni az aktuális, relatíve olcsó node-on készülő rendszerrel.

Ez a stratégia egyébként nem tűnik rossznak az Inteltől, mivel kihasználják a rendelkezésre álló lehetőségeiket, így kap is új generációt a piac, és marad is házon belüli alternatíva azoknak, akiknek az Arrow Lake-S egyes paraméterei – többek között a P-magok – nem tetszenek majd annyira.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés