Cortana és Alexa is parancsolhat az Xbox konzoloknak

A Microsoft az Xbox Skill képességet tesztelgeti, amihez Xbox Insider tagnak kell lenni, ráadásul az Egyesült Államokon belül.

A Microsoft alapvetően mindig is hitt a konzolok parancsszavakra való irányításában, de amióta a Kinect elhasalt a piacon, ez az irány is tartaléklángra került. Maga a koncepció azonban nem feltétlenül rossz, és technikailag megvalósítható Kinect nélkül is, amihez jó alapot jelentettek bizonyos headsetek, ugyanakkor ezt valahogy kényelmesebb formába kellene önteni.

A redmondi óriáscég új megoldása az Xbox Skill, ami lehetővé teszi az Xbox One konzolok parancsszóra történő irányítását, méghozzá Cortana és Alexa segítségével. A felhasználó tetszőlegesen választhatja ki a kívánt digitális asszisztenst. Cortana azért célszerű, mert a legtöbb felhasználó rendelkezik egy Windows 10-et futtató PC-vel is, amin keresztül irányítható az Xbox. Alexa használata kicsit bonyolultabb, mivel egy Amazon-fiók is kell hozzá, illetve ehhez nem elég egy szimpla PC, de a megfelelő eszköz birtokában ugyanarra képes.

A rendszer egyelőre az Xbox Insider tagoknak érhető el, jelenlegi formájában csak az Egyesült Államokon belül. Azt nem tudni, hogy mikor lesz végleges megoldás, illetve mennyi idő az, amíg eljut a többi országba is. Mindenesetre jó látni, hogy a Microsoft újra felerősíti a parancsszavas vezérlés lángját.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés