Gyorskeresés
Tavaszi árverseny
Egyre élesebb a piaci verseny a főbb hardverágazatokban, és jönnek az új nyomtatók, notebookok.
Hirdetés
CPU, RAM, VGA
A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg.
Tavaszra rendszerint élesedni szokott az árverseny több lényeges hardveres területen is. Idén különösen nagy csata várható a régóta uralkodó Core 2-k és a friss Phenomok között. A napokban utánajártunk, mire is lehet majd képes a rövidesen érkező hárommagos AMD processzor. Jó árszabással érdekesebb lehet, mint a konkurens Intel kétmagosok. A jó árszabás pedig már a négymagosoknál is megvan. Nagyjából tíz hete 60 000 forinttal indított a 2,2 GHz-es Phenom 9500, de ma már 45 000 forint környékén vihető három év garanciával, dobozos kiszerelésben. Ugyanilyen mértékben, 68 000-ről 52 000-re esett a 100 MHz-cel gyorsabb Phenom 9600 ára, ráadásul már a hazai piacon is bemutatkozott ennek a processzornak az exkluzív, szorzózár nélküli Black Edition változata. Az Intel minderre – igaz gyorsabb, de – 62 000 forint környékén kapható Core 2 Quad Q6600-zal, illetve valamivel a kisebbik négymagos Phenom alatt teljesítő, szintén 45 000 forint magasságában megvásárolható, de már 45 nm-es gyártási technológiával készülő Core 2 Duo E8200-zal válaszol. Egyelőre. Meglátjuk, mint hoz majd a közeljövő.

Úgy tűnik, tényleg komolyan gondolják a memóriagyártók – legalábbis a Corsair –, hogy 2008 a DDR3 éve lesz. Három hete 66 000 forintra csökkentette a 2 GB-os Twin3X2048-1333C9, tehát DDR3-1333-as készletének árát, ami most tovább esett egészen 50 000 Ft alá, pedig a múlt év közepén 100 000 Ft fölött indított. Alig marad 50 000 Ft fölött ugyanennek a memóriának a nagyobb, DHX hűtős változata. Három hete még majd 90 000 jó magyar forintot kellett kifizetni 2 GB Corsair DDR3-1600 memóriáért, de ma már az őszi, induló 140 000 forint feléért megkapható. Feltéve, hogy kapható, mert még így is elég drága ahhoz, hogy a nagykereskedők is csak kis tételben rendeljék. Már „csak” százezer forintot kell leszurkolni a Corsair leggyorsabb idehaza kapható (vagyis inkább listán szereplő) DDR3-1800-as 2 GB-os készletéért.

Egyre jobb árak, gondolhatnánk. Ez csak addig igaz, míg meg nem nézzük a DDR2-es modulokat. Két gigabájtnyi, szintén DHX hűtőbordás DDR2-800 RAM nevetséges, 14 500 forintos áron vihető, de még a DDR2-1066-os Dominator készlet is megvásárolható 20 000 forint alatt. Ennek fényében már nem is annyira nagyon jók a DDR3 árak, bár kétségtelen, hogy rohamosan csökkennek.
Nagy mozgolódás várható a VGA-piacon is. Köszönhető ez annak, hogy most végre valahára árban és teljesítményben is közel kerültek egymáshoz a játékhoz még elegendően erős grafikus kártyák, tehát a Radeon HD 3800-asok, illetve a 8800-as és 9600-as GeForce GT-k. Pillanatnyilag a mezőny legolcsóbb tagja a valamivel 40 000 forint alatt kapható Radeon HD 3850 256 MB-os változata. Tesztünkben arra jutottunk, hogy az esetek többségében nincs feltétlenül szükség a további 256 MB memóriára, ami 4–5000 forintos felárért kapható. 45–48 000 forint környékén adják az alapórajeles vagy enyhén tuningolt GeForce 9600 GT-ket. Következő párezres lépésre, 50 000 Ft környékén vannak a HD 3870-es Radeonok 512 MB memóriával. További ötössel feljebb sorakoznak a GeForce 8800 GT-k 512 MB memóriával, illetve az agresszívan túlhajtott GeForce 9600 GT-k, amelyek sebességben gyakran elérik a 8800 GT-ket. A legjobban feltupírozottak – mint például a Leadtek WinFast PX9600 GT Extreme – az alap 650/1625 MHz-es GPU-órajeleket 750/1875 MHz-ig emelik, ami jó 15%-os többletet jelent. Érdekes, hogy ehhez extra hűtésre sincs szükség.

Tovább színesítik a kavalkádot a GeForce 8800 GS-ek és a 256 MB-os 8800 GT-k, melyeket kiegyensúlyozatlanságuk miatt nem szerencsés választani. Akkor lesz majd csak igazi tűzijáték, amikor a hazai piacra is elérkezik a GeForce 9600 GT premierjekor bejelentett Radeon-árcsökkentés.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Hardverpiac a CeBIT után
Máris bekígyózott a hazai piacra pár újdonság, melyekkel a nagy, hannoveri kiállításon találkoztunk.
Előzmények
-
Wolfdale a hárommagos Phenom ellen
Tesztünkben olyan érdekes chipeknek jut a főszerep, mint az Intel 45 nm-es Core 2 Duója, illetve az AMD három aktív magot tartalmazó Phenomja.
Mikor jönnek az új AMD processzorok?
Indul a Penryn-roham
-
K10 élesben - nyúzópadon a Phenom
Az AMD új architektúráját elemző írásaink után éles helyzetben, valós alkalmazásokkal teszteltük a Phenom processzort.
Jön a Fujitsu Siemens divatozó notebookja
Fujitsu Siemens notesz mobil üzletembereknek
Multimédia az erőssége a Fujitsu Siemens új notebookjának
-
DDR2 versus DDR3
Megvizsgáltuk, hogy a DDR3-as memóriák használata milyen előnyökkel jár elődjéhez képest.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?


















