Gyorskeresés
K10 élesben - nyúzópadon a Phenom
Az AMD új architektúráját elemző írásaink után éles helyzetben, valós alkalmazásokkal teszteltük a Phenom processzort.
Hirdetés
AMD Phenom 9500

Elérkezett az idő, hogy mi is bepillantást nyerjünk az AMD új fejlesztésének lelkivilágába, a K10-alapokra építkező Phenom processzorba. A Mikulás kicsit késett a szállítmányozással, de végül kézhez kaptuk a processzort, és sikerült is jobban összeismerkednünk az x86-os világ új képviselőjével. Rövidke kis bevezetőnket ezúttal tényleg nem nyújtjuk el, a K10-et elméletben már két alkalommal is szétcincáltuk, először felépítésével, a vele megjelenő újításokkal foglalkoztunk hosszasan (kötelező olvasmány!), később pedig azt próbáltuk meg kideríteni, hogy az elméletben szépen hangzó újítások a valóságban mennyit hoznak a konyhára (fanatikusoknak ajánlott cikk). Így végül már csak a valódi, több szálon mért teljesítménytesztek maradtak hátra, de azért egy kis színt is viszünk a kötelezőnek számító mérésekbe. Először is megvizsgáljuk, hogy a Phenom harmadszintű gyorsítótára milyen hatással van a processzor asztali PC-kben mutatott teljesítményére, azután pedig elkalandozunk a tuning irányába, majd grafikonok sokaságán láthatjuk viszont a Phenom teljesítményét.
| Processzor megnevezése | Phenom 9500 | Core 2 Quad Q6600 | Core 2 Quad Q9450 |
| Architektúra Családnév Kódnév | K10 Stars Agena | Core Merom Kentsfield | Core Penryn Yorkfield |
| Órajel | 2200 MHz | 2400 MHz | 2666 MHz |
| Támogatott memória | DDR2-800/1066 | DDR2-800 / DDR3-1066/1333 | |
| Gyártástechnológia | 65 nm SOI | 65 nm | 45 nm Hi-K + Metal Gate |
| Tranzisztorszám (millió) | 463 (Agena) | 2 x 291 (2 x Conroe) | 2 x 410 (2 x Wolfdale) |
| Magméret (mm2) | 285 (Agena) | 2 x 143 (2 x Conroe) | 2 x 107 (2 x Wolfdale) |
| Stepping | B2 | G0 | C0 |
| L1 cache | 4 x 64 kB adat és 64 kB utasítás (2 utas) | 2 x [2 x 32 kB adat és 32 kB utasítás (8 utas)] | |
| L2 cache | 4 x 512 kB (16 utas; 256 bit) | 2 x 4 MB megosztott (16 utas; 256 bit) | 2 x 6 MB megosztott (24 utas; 256 bit) |
| L3 cache | 2 MB megosztott (32 utas; 128 bit) | nincs | |
| SIMD | 3DNow!(+), MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSE4a | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3 | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1 |
| Egyéb támogatott technológiák | DDPM, SPL, CoolCore, Enhanced Virus Protection, x86-64, AMD-V | C1E, EIST, Execute Disable Bit, EM64T, Intel VT | |
| Rendszerbusz órajele | 1800 MHz HyperTransport | 266 MHz FSB – 1066 MHz QPB | 333 MHz FSB – 1333 MHz QPB |
| Feszültség | 1,25 V | 1,35 V | 1,25 V |
| TDP | 95 W | 95 W | 130 W (?) |
A rend kedvéért álljon itt szokásos, specifikációkat összefoglaló táblázatunk, melyben egy sor hasznos információ található. Az általunk is vizsgált Phenom egy 9500-as típus volt, ez 2200 MHz-es órajelen üzemel, ezen kívül (jelen pillanatban) még két típus található a piacon, a 2,3 GHz-es 9600 és a 9600 Black Edition, utóbbi annyiban különleges, hogy a szorzója szabadon állítható, de ezt leszámítva megegyezik a sima 9600-zal. Ha már modellszámozás: az AMD szépen beletrafált ezekkel a típusjelölésekkel, gondoljunk csak az Intel Yorkfield magos processzorainak számozására. A tájékozatlan felhasználók jobban teszik, ha utánanéznek a két gyártó modellszámozási stratégiájának, ugyanis a Phenom 9500 számozásban magasabban áll, mint a később megjelenő Core 2 Quad Q9450 (kicsit olyan ez, mintha visszatértünk volna a megahertzes időkbe), órajele viszont jóval alacsonyabb, és a két CPU teljesítménye sem áll éppenséggel közel egymáshoz.
Mint látható, a Phenom processzorok egyelőre csak a DDR2 memóriákat támogatják, elvileg jövő év végére már kapható lesz a DDR3-as verzió is. A cache-hierarchiát tekintve a Phenomban szerepet kapott egy harmadszintű gyorsítótár, amellyel korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk, és ezúttal is külön figyelmet szenteltünk neki. Az implementált utasításkészletek terén az Intel komoly fölényben van, a Phenom nem támogatja az SSSE3-at, és az SSE3-on felül csak az SSE4a-val gazdagodott a K8-hoz képest, melynek semmi köze nincs az Intel-féle SSE4.1-hez. Az energiavezérlést tekintve a Phenom komoly technológiákat vonultat fel, később kiderül, hogy ez mi mindenre elég. Ehhez kapcsolódik, hogy az új processzor TDP-jét a gyártó 95 wattban állapította meg, ez az érték megegyezik a rivális Core 2 Quad Q6600-éval, de ne feledjük el, hogy ezek a számok az AMD-nél elméletileg a legmagasabb elérhető értéket jelentik (maximális feszültség mellett maximális terhelés), míg az Intelnél egy átlagos használatot feltételezve átlagos fogyasztást szimbolizálnak – persze mi a gyakorlatban kimért értékeket tartjuk mérvadónak.
A processzorok technikai adatait már ismerjük, lássuk magát a processzort. A tesztben szereplő Phenom 9500-at Oliverda fórumtársunktól kaptuk kölcsön, az olvasók nevében is köszönjük neki a lehetőséget.
Az asztali számítógépekbe szánt új processzor névadásában több szempont is szerepet játszott. Az Athlon márkanevet 1999 óta ismerjük, az idők folyamán kicsit megkopott, további tupírozgatása nem lett volna már ésszerű. Az XP-vel utaltak az extrém teljesítményre (eXtreme Performance), a 64-es számmal pedig a 64 bites kiterjesztésre, ami a laikusok számára azt jelentette, hogy kétszer gyorsabb, mint elődei. Most egy olyan csomagolásra, elnevezésre volt szüksége az AMD-nek, amely egy teljesen új fejlesztést, a teljesítményt tekintve egy új dimenzió megnyílását szimbolizálja a felhasználó szemében, még ha a fejlesztések csak inkrementálisak is. A Phenom a fenomenális teljesítményre utal, a processzor csomagolásának dizájnja is eltér az Athlon 64-nél megszokottól; a logó alatt egy üstököst láthatunk, az üstökösről pedig a fény vagy még inkább a sebesség jut az ember eszébe. Maga a processzor külsőre – a feliratokat leszámítva – megegyezik a Socket AM2-es Athlonokkal, 940 láb, fémkupak.
A Phenom processzorok AM2+ típusú lábkiosztással rendelkeznek, ez kompatibilis az AM2-vel, tehát a Phenom használható régi, AM2-es alaplapokban is, de ha így teszünk, a processzor nem minden képességét leszünk képesek kiaknázni. Egyrészt az AM2 alaplapokban a HyperTransport órajele maximum 1 GHz-et érhet el (AM2+-ban 1,8 GHz), másrészt a processzormagok egymástól független energiavezérléséről is le kell mondanunk. Mi egy AM2+ alaplapban teszteltük a processzort, tehát a mért eredmények a Phenom teljes potenciálját reprezentálják.
A gépet bekapcsolva és a Windowst elindítva jól látható, hogy immár egy négymagos processzorral van dolgunk, az operációs rendszer négy magot lát. A CPU-Z kicsit hiányosan detektálta a processzor jellemzőit, például a memória és a HT-link órajelét ki sem tudta olvasni, de ez végül nem okozott problémát, mert az AMD saját fejlesztésű tuningprogramja (OverDrive, lásd később) minden fontos információt kijelzett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A 2009 eleji processzorhelyzet
A két rivális ontja az újabbnál újabb, drágábbnál drágább processzorokat, de mi a helyzet a középkategóriában?
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
-
Intel Nehalem - egy újabb mérföldkő
Az Intel nem szándékozik lassítani: az új architektúrát jártuk körbe alaposan tesztünkben.
-
Q9300: a legolcsóbb négymagos Penryn
Érkeznek az asztali PC-kbe illő 45 nm-es négymagos processzorok. A Q9300 megfontolandó választás lehet.
-
AMD 780G: nyerő chipset integrált grafikával
Az AMD új lapkakészlete kis fogyasztású, mégis jól használható rendszerek alapja lehet.
-
Skulltrail: nyolc mag másodszorra
Bemutatjuk az Intel asztali PC-kbe szánt, de a szerverek világából származó új platformját.
-
Tavaszi árverseny
Egyre élesebb a piaci verseny a főbb hardverágazatokban, és jönnek az új nyomtatók, notebookok.
-
Wolfdale a hárommagos Phenom ellen
Tesztünkben olyan érdekes chipeknek jut a főszerep, mint az Intel 45 nm-es Core 2 Duója, illetve az AMD három aktív magot tartalmazó Phenomja.
Előzmények
K10-alapokra épül az Athlon 6000-es széria
Fél éven belül nem gyorsulnak tovább a négymagos Phenomok?
-
A processzorok mélylélektana
Szokásos tesztrutinunkat megtörve szintetikus benchmarkokkal merülünk alá az x86-os processzorok lelkivilágában.
Körvonalazta középtávú útitervét az AMD
-
Megjött a Phenom
Az AMD új, négymagos processzora, csak papíron létező VGA-k, adattárolók és két mp3-lejátszó a mai menü.
-
Fókuszban az AMD K10 architektúra
Elemzésünkből kiderül, milyen újításokat tartalmaznak a harmadik generációs Opteronok és a friss Phenom processzorok.
Mától szövögeti hálóját az AMD pókja
-
Penryn - az Intel sebességet vált
Az új CPU-generáció hozománya nem merül ki a 45 nm-es csíkszélességben, egy sor más újdonsággal is szolgál.
-
Processzorok a felsőházból
Ezúttal drágább CPU-k kerülnek terítékre, köztük az Intel négy maggal, illetve újabb, 1333 MHz-es rendszerbusszal ellátott modelljei.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.













