Samsung SSD 840 PRO: ...és kontra

A Samsung SSD 840 Pro

Az elmúlt bő egy év történéseinek ismeretében szinte minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a tavaly szeptemberben megjelent Samsung 830-as SSD sorozata igen nagy sikert aratott. Az már korábbi tesztjeinkből kiderült, hogy a 830-as modellek a leggyorsabbak között vannak, de a megjelenés óta eltelt hónapok igen magas szintű megbízhatóságról is tanúbizonyságot adtak. Mindemellett a közelmúlt árzuhanásai okán a szóban forgó sorozat ár/érték aránya is a csúcsra tört, ennek köszönhetően a Samsung SSD-i sok esetben a legjobb vételnek bizonyultak. Egy szó mint száz, a dél-koreai gyártó ezen a területen (is) magasra tette a lécet, így a kíváncsian vettük kézbe a 840 Pro sorozat 256 GB-os tagját, mely a következő generáció egyik képviselője.


830 és 840 Pro [+]

A sikeres 830-as sorozat után a Samsung úgy döntött, hogy a következő szériát kettéválasztja. Így született meg az SSD 840 és az SSD 840 Pro sorozat, melyekből – ahogy említettük – elsőként az utóbbit vizsgáltuk meg. A Próról röviden annyit érdemes tudni, hogy a gyártó elsősorban professzionális és/vagy üzleti felhasználásra szánja, ergo oda, ahol a teljesítmény és megbízhatóság egyaránt az elvárások első helyén áll.


[+]

A meghajtó egy úgynevezett "Basic" kiszerelésben érhető el, ami nagyjából annyit tesz, hogy az SSD-n túl nem sok mást találhatunk a dobozban. Azért természetesen a szokásos kis nyúlfarknyi nyomtatott telepítési útmutató, valamint az SSD Magiciant és egy hosszabb hangvételű leírást tartalmazó DVD most sem maradhatott ki.


[+]

A meghajtó külsőre csupán kisebb változásokon ment át. A ház anyaga továbbra is teljes egészében alumínium, a festés viszont matt, és kissé világosabb is a 830-hoz képest. A magasság továbbra is 7 milliméter, azaz a 840 Pro is befér bármilyen 2,5"-os meghajtóhelyre. Ugyan a 830 a maga 63 grammjával már a nagyon könnyű SSD-k táborába tartozott, de a 840 Próval ez a mutató csak tovább javult, mivel a nálunk járt modell tömege mindössze 53 gramm.


Samsung S4LN021X01-8030

Természetesen a lényeg most is belül lakozik. A Samsung első körben a vezérlőn változtatott, ugyanis a korábbi "MCX" szériás, S4LJ204X01-Y040 típusjelzésű chipet egy újabbra, az "MDX" sorozatba tartozó S4LN021X01-8030 nevű modellre cserélte. Az elődhöz hasonlóan ez is három ARM magot tartalmaz, de azok típusa a korábbi Cortex-A9 helyett már a Cortex-R4 családból kerültek ki, melyek alapórajele 300 MHz. Azt talán már mondanunk sem kell, hogy a vezérlő támogatja a SATA 6 Gbps szabványt, de természetesen visszafele kompatibilitást biztosít a korábbi verziókra. A professzionális környezetekben sok esetben elengedhetetlen a titkosítás, mely követelménynek a 256 bites AES szabvány támogatásával tesz eleget az új vezérlő. A kontroller mellett most is egy DRAM chip lapul, mely egészen pontosan egy energiatakarékos LPDDR2-1066 szabványú Samsung modell megduplázott kapacitással, ergo itt már 512 MB cache-ről beszélhetünk.

A NAND chipek gyártástechnológiája nem változott, azaz az MLC lapkák továbbra is 27 nanométeren készülnek. Meglátásunk szerint – a processzorokkal ellentétben – ez nem hátrány, mert a csíkszélesség csökkentése korántsem hat minden szempontból pozitívan a NAND chipekre. Itt elsősorban az adott lapka által elviselt írási ciklusok számának csökkenésére gondolunk, valamint ezzel együtt az ECC (hibajavítás) igényének drasztikus növekedésére; utóbbi bizonyos esetekben a teljesítményre lehet rossz hatással.

A 840 Próban található chipek immáron a Toggle-Mode NAND 2.0-s specifikáció alapján készültek, ami a 400 MT/s (megatransfers per second) maximális átviteli sebesség elérését teszi lehetővé. Ugyan a gyártó nem közölt adatokat a chipek hivatalos várható élettartamáról, de minden bizonnyal itt is 5000 írási/törlési ciklussal kell számolnunk, ami az oly népszerű IMFT (Intel-Micron) NAND-ok 3000-es értékéhez képest még mindig jelentősen magasabb.

A fentiek ismeretében továbbra is elmondható, hogy jelenleg csak a Samsung épít kizárólag házon belül előállított főegységekből SSD-t. Mint tudjuk, az utóbbi időben az Intel felhagyott a vezérlők fejlesztésével, csak saját NAND chipjük van, míg az OCZ-nek (egyelőre) nincs részesedése semmilyen NAND lapkákat előállító vállalatban, csak vezérlőből alkalmaznak sajátot. A többi gyártó szinte kizárólag "hozott" anyagból dolgozik.


[+]

A teljes NYÁK-ot szemlélve meglehetősen nagy hasonlóság fedezhető fel a 830-as sorozattal: a különféle részegységek mind az áramkör felső oldalán találhatóak.

Tesztkörnyezet, specifikációk

A 2011 júliusa óta hadrendben álló, SSD tesztekhez használt állandó konfigurációnk némi frissítésen esett át tesztünkkel párhuzamosan. Az alaplap szerepét az MSI Z77 MPOWER modell vette át, míg a processzor feladatát egy fixen 4,3 GHz-re tuningolt Core i7-3770K kapta meg, hogy minél többet ki tudjunk passzírozni az SSD-kből. A rendszermemória mérete továbbra is 16 GB, de a G.Skill RipjawsX modulok órajele 1333-ról 1866 Mhz-re emelkedett. A különféle turbó és energiagazdálkodási opciókat egytől egyig kikapcsoltuk, hogy azok biztosan ne befolyásolhassák a méréseket. Ezen lépésünkkel korábbi tesztjeink eredményei nem lesznek összevethetőek az aktuális, valamint az ezt követő cikkeinkben találhatókkal.

Tesztkörnyezet
Tesztháttértárak Samsung SSD 840 Pro 256 GB MZ7PD256HAFV (S4LN021X01-8030) – fw.rev DXM02B0Q
Samsung 830 SSD 128 GB MZ7PC128HAFU (Samsung S4LJ204X01-Y040) – fw.rev CXM01B1Q
OCZ Vertex 4 256 GB VTX4-25SAT3-256G (Indilinx IDX400M00-BC) – fw.rev 1.5
OCZ Vertex 3 MAX IOPS 120 GB VTX3MI-25SAT3-120G (SandForce SF-2281VB1-SDC) – fw.rev 2.25
Corsair Neutron GTX 240 GB CSSD-N240GBGTX-BK (LAMD LM87800) – fw.rev M206
Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (Marvell 88SS9174-BKK2) – fw.rev PWG2
Intel SSD 320 160 GB SSDSA2CW160G3 (Intel PC29AS21BA0) – fw.rev 4PC10362
Processzor Intel Core i7-3770K (3,60 GHz) – túlhajtva 4,3 GHz-en
EIST / C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva
Alaplap MSI Z77 MPOWER (BIOS: V17.5) – Intel Z77 chipset
AHCI driver: Intel 11.5.0.1207
Memória

G.Skill RipjawsX 16 GB (4 x 4 GB) DDR3-1866 F3-14900CL9Q-16GBXL

Videokártya AMD Radeon HD 7770 1024 MB – Catalyst 12.8 WHQL
Háttértárak Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps)
Kingston SSDNow M Series SNM225-S2/80 GB (Intel X25-M G2)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Tápegység Cooler Master Silent Pro M600 – 600 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer Windows 7 Ultimate 64 bit


A megújult tesztkörnyezet [+]

A lefuttatott tesztek a konfigurációval ellentétben nem változtak jelentősen a korábbiakhoz képest, egyedül a Far Cry 2-t cseréltük le a Crysis Warheadre, mivel utóbbi jóval erősebben használja a háttértárat a benchmark betöltésénél.

A megújult környezet okán az eredmények tekintetében gyakorlatilag nulláról kellett indulunk, így jelen pillanatban kevesebb adat áll rendelkezésünkre a főszereplő teljesítményének pontos behatárolásához. Ebből kifolyólag tesztünkben "csak" hét meghajtó eredményei kaphattak helyet.

Gyári specifikációk
SSD megnevezése Samsung SSD 840 Pro
Tesztelt méret 256 GB (kb. 238 GB formázva)
Típusjelölés MZ7PD256HAFV
Formátum 2,5" (7 mm)
Típus MLC
Vezérlőchip S4LN021X01-8030
NAND chip típusa Samsung Toggle 27 nm
SATA szabvány SATA 6 Gb/s
Olvasási sebesség max. 540 MB/s
Írási sebesség max. 520 MB/s
IOPS 4 kB olvasás max. 100 000
IOPS 4 kB írás max. 90 000
Olvasási késleltetés ismeretlen
Írási késleltetés ismeretlen
MTBF 1,5 millió óra
Termék weboldala Samsung SSD 840 Pro
Fogyasztói ár kb. 65 000 forint
Garancia 5 év

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás – és írás – kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve az ilyen méretű állományokkal dolgozó alkalmazásoknál; ha elsősorban rendszerlemezt keresünk, akkor ez egy sokadrangú szempont lehet számunkra. Ezen mérésünkben házon belüli rekorderedménnyel győzött a Samsung 840 Pro.

Írásnál már nem muzsikált ennyire jól az új jövevény, de azért a 432 MB/s-os eredmény egyáltalán nem nevezhető rossznak.

A véletlenszerű műveletekre vonatkozó értékek az SSD-gyártók egyik vesszőparipája, imádnak az IOPS értékekkel dobálózni, bár ez egy átlagfelhasználót különösebben nem érint. Ezzel ellentétben bizonyos szerverek esetében már döntő szempont lehet ez az érték. Ehhez mérten itt nagyon elhúzott a 840 Pro.

A fentiekből következik, hogy a véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára szintén nem túlságosan lényeges szempont. Az új Samsung ebben az esetben is szépen teljesített, bár a Vertex 4 közel tudott hozzá maradni, sőt 4 lekérés esetében még meg is előzte.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét alkalmaztuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol; az ISO-teszt nagy ISO-fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Ebben a tesztben a Samsung 840 Pro mindhárom esetben az élen végzett.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már alaposan teleszemetelt, sok feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusírtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete nagyjából 30 GB, ami egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A partíciót mentés előtt töredezettségmentesítettük, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. A pontosabb eredmények érdeklében minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center stb.). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) leginkább a véletlenszerű olvasásra koncentrál. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a főszereplő újfent az élre állt.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérésére koncentrál, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plugint töltenek be, ergo a szekvenciális sebesség itt nem annyira fontos. A 840 Pro a meglehetősen erős mezőnyben itt is az első helyig jutott.

Az "újságírói programcsokorban" megint a pici fájlok kapnak szerepet; talán ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is viszonylag kisméretűek. Ezen tesztünkben nem tudtunk különbséget kimérni az egyes csúcs SSD-k között.

A "webdesigner programcsokor" már jobban támaszkodik a szekvenciális elérésre, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg. A 840 Pro ebben a feladatban is a leggyorsabb volt.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet; ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már korábbi cikkeinkben is megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be). Igen ám, de a memória tartalma tömörítve kerül a lemezre, és ehhez a Microsoft operációs rendszerei a Windows 7-ig bezárólag csak egyetlen processzormagot képesek használni, ami sajnos már korlátozhatja a művelet sebességét. Ez a teszt nem feküdt kifejezetten a tesztalanynak, bár a mért lemaradás nem volt túl nagy.

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat egy 250 GB-os Intel 510 SSD-n helyeztük el, így az egyes meghajtók írási teljesítményét nem korlátoztuk.

Ezután szintén Total Commanderrel a Batman – Arkham Asylum játékot másoltuk át a teszt-SSD-re. Itt az új szerzemény pontosan a Vertex 4 értékeit hozta, amivel mindössze 1 másodperccel maradt le a leggyorsabb Corsair Neutron GTX mögött.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával – ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. Ezen mérésünkben valamiért nem brillírozott az SSD 840 Pro.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, amivel az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le. Az installálás láthatóan már jobban tetszett az új Samsungnak.

A játékbetöltési időkhöz most a jól bejáratott STALKER-t és az SSD tesztünkben még újnak számító Crysis Warheadet használtuk. A STALKER a két Samsungnak feküdt leginkább, míg a Crysis főleg a 840 Prónak, ugyanis 2 másodperccel gyorsabb tudott lenni a közvetlenül őt követő többi SSD-nél.

Virtualizáció és végszó

Egy korábbi ötletből született következő tesztünk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az tapasztalhatta, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális gép) van üzemben. Igazából már egyetlen VM is le tudja "ölni" a rendszert, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne, ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. A telepítés témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve inkább a meghajtók véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli. A futási időt a time paranccsal mérjük le, így az eredmény minden esetben igen pontos.

Ebben a meglehetősen vegyes műveleteket alkalmazó mérésben nem tündökölt kifejezetten a Samsung 840 Pro.

Telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a fenti telepítős teszttel ellentétben már inkább a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki. Ebben az esetben újfent a leggyorsabbak között volt a tesztalany.

Végszó

Ahogy tesztünk legelején elmondtuk, a Samsung SSD 840 Pro sorozat elsősorban nem az otthoni átlagfelhasználónak született; az új modellek a folyamatos, nagy terhelésre és strapabírásra lettek tervezve. Többek között ezért is maradt a gyártó a korábbi drágább, de már jól bevált 27 nanométeres MLC lapkáknál. A vezérlő, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó firmware a várható munkafolyamatok karakterére lett optimalizálva, melyet a mi, döntő részben otthoni felhasználást emuláló tesztjeinkben nem biztos, hogy maradéktalanul ki tudunk mutatni. Ennek ellenére néhány tesztünkben az élre tudott állni az új modell, még ha az előnye nem is volt több 1-2 másodpercnél.

Ezzel kapcsolatban tartsuk szem előtt, hogy meglehetősen erős mezőnyben kellett helyt állnia a 840 Prónak, bár az árazást is figyelembe véve ez egyelőre nem feltétlenül lehet mentség. Az általunk tesztelt 256 GB-os modell ára ugyanis 5 év garanciával 65 000 forint körül mozog, így nagyjából 20 000 forinttal kerül többe, mint a korábbi 830-as széria hasonló kapacitású tagja.

Valamelyest szépít a képen, hogy most az összes modell mellé ajándék Windows 8 Professional Upgrade jár (azaz eredeti XP, Vista, 7 rendszerekről való frissítés), ami önmagában megvásárolva 18 000 forint környékén mozog. A végösszegből ennek értékét levonva már egy barátságosabb árat kapunk, bár valószínűleg nem mindenki tudja vagy akarja kihasználni ezt a lehetőséget.

Meglátásunk szerint egy otthoni átlagfelhasználónak a jelenlegi árazás mellett még jobb választás lehet a korábbi széria, ami nem is nagy csoda, hiszen ahogy hangsúlyoztuk, a 840 Pro sorozatot elsősorban az alapvetően jóval magasabb költségeket vonzó professzionális és üzleti felhasználásra szánta a gyártó. Akinek viszont szüksége van Windows frissítésére, annak megfontolandó választás lehet.


Samsung 840 Pro 256 GB SSD

Oliverda

A Samsung SSD 840 Prót a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés