Gyorskeresés
Hardver
Online vásárlás
Kiemelt gyártók
RSS csatornák
Samsung P2 - kis gép nagy képpel
Megcsodáltuk a koreaiak új érintőképernyős, bluetoothos mini médialejátszóját.
Samsung YP-P2
Napjainkban millió gyártó millió-egy termékével találkozhatunk a multimédiás lejátszók világában. Sorban jelennek meg újabbnál újabb ketyerék, melyek mind kinézetükben, mind tudásukban egyre többet nyújtanak. Ez a tendencia mutatkozik meg a mini PMP-k (portable multimedia player) terén is. Ma az MP3-lejátszók gyártásában már otthonosan mozgó Samsung P2 névre keresztelt érintőképernyős (fekete) fenevadjával ismerkedünk meg. Ahogy a Samsung fejlesztőitől megszokhattuk, igyekeznek hasonló – olykor azonos – dizájnelemeket belecsempészni egy-egy termékükbe. Így volt ez a jelenlegi tesztalanyunk esetében is, mely hasonlít mobiltelefon pajtására, az F490-esre.

A 100 x 52 x 10 milliméteres, 86 grammos masinát egy ízléses kis plasztikdobozban kaptuk, melyben a lejátszón kívül a fülhallgató és az adatkábel rejtőzött. A hozzánk került P2-es már jó pár tesztelő kezén átment, így pár dolog elkeveredett valahova. Feltételezzük, hogy bujkálhatott a dobozban még egy telepítő-CD és egy pár használatiutasítás-féleség, és az interneten egy kis állványról is olvastunk.
A lejátszóhoz mellékelt füles teljes mértékben megegyezik a K3-hoz és a T9-hez adottakkal. Szintén fénylő műanyag borítása van, amit egy-egy fém köröcske tesz még dögösebbé.
A lejátszónak fénylő, ujjlenyomat-gyűjtő, masszív műanyag borítása van, melyből egy 3 colos, 480x272 képpont felbontású, 16:9 arányú touchscreen mosolyog ránk. Az érintőképernyő alatt találhatunk még egy kis, gyűrű alakú állapotjelző LED-ecskét. Jó pont, hogy a hangerőt külön gombokkal szabályozhatjuk, ráadásul ezek hagyományosak, és nem az érintésérzékeny felület részei. A P2-es alján találjuk a beépített mikrofont, a fülhallgató aljzatát és a kettő között az egyedi – sajnos nem szabványos USB-s – adatcsatlakozót. Adatok másolásához még nem feltétlenül kell magunkkal vinni a kábelt, mert Bluetoothon keresztül is megtehetjük azt, de tölteni csak saját zsinórjával tudjuk. Elég nagy pácban leszünk, ha elveszítjük.
Baloldalt található a power/play/pause gomb és mellette a hold csúszka, illetve felülre tették a nyakpánt bújtatóját. Ez felvet egy kérdést, hogy vajon a bújtató vagy a füles aljzata van rossz helyen? Képzeljük csak el, hogy lóg a nyakunkban, és a fülhallgató kábele meg alulról csavarodik vissza.
Fémből készült a lejátszó hátoldala. Felülete matt, nem gyűjti az ujjlenyomatokat, de azért meg lehet karcolni. Lent a jobb sarokban – remélve, hogy soha nem lesz használva – lapul a reset gomb.
Főbb paraméterek:
| Samsung YP-P2 | |
| Adattároló | flashmemória 2, 4 vagy 8 GB kapacitással |
| Kijelző mérete | 3 colos, 480x272 pixeles (16:9) OLED |
| Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, OGG, JPG, TXT, SVI (480x272 / 30 fps) / WMV9 (320x240 vagy 480x272 / 30 fps) |
| FM rádió | van, 30 memóriahellyel, RDS-támogatással |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer |
| Funkciók | kép-, zene- és videolejátszó, diktafon, FM rádió (felvételi lehetőséggel), e-book, Bluetooth headset, adat- és telefonkezelés, RSS feedek, ébresztőóra, naptár, játékok, világóra |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | 13 előre beállított, egy egyedi, 3D hangzás és mélyhang-kiemelés, utcai mód |
| Méret | 100 x 52 x 10 mm |
| Tömege | 86 gramm |
| Elérhető színek | fekete, fehér, vörös (burgundi) |
| Termék honlapja | Samsung YP-P2 |
| Bruttó fogyasztói ár | 2 GB: 45 900 Ft 4 GB: 54 900 Ft 8 GB: 69 900 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
BitMarket ajánlatok
-
Creative Sound Blaster Audigy SE
Specifikációk: Sample rate: 96 kHz, Csatlakozás: PCI, 7.1 surround hangzás: van, Audio standard: EAX Advanced HD...
5 638 Ft-tól -
Trust 5.1 External Surround Sound Card SC-5500p
Specifikációk: Sample rate: 48, Csatlakozás: usb, 5.1 surround hangzás: van, 4 hangszóró támogatás: van, Audio s...
9 275 Ft-tól -
Asus XONAR D1
Specifikációk: Sample rate: 48 KHz, Csatlakozás: PCI, 5.1 surround hangzás: van, 6.1 surround hangzás: van, 7.1 ...
16 400 Ft-tól
-
Genius i-Look 300
2 818 Ft-tól -
Nortek Tandem (2.0)
2 688 Ft-tól -
Nortek Visio 100k VOIP
2 550 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
Mindentudó médialejátszó Samsung módra
-
ZENiális Creative lejátszók
Kipróbáltuk a Creative új, fiatalos ZEN Mozaic és az óriási kijelzőjű, Wi-Fi-s ZEN X-Fi Wireless LAN hordozható médialejátszóit.
-
Zenés Samsung páro-S
Kipróbáltuk a Samsung kavics alakú S2, illetve lapos, fényes-fémes S3 zenelejátszóját.
-
Digitális képkeret a Samsungtól
Képek, zenék, filmek lejátszásán kívül másodlagos monitorként is használható a Wi-Fi-s képkeret.
-
Iriver kvartett
Négy különböző felépítésű, de egy gyártótól származó mini médialejátszót teszteltünk.
-
Jó árú mini médialejátszó
Vajon mit nyújt az Alcor Lux névre keresztelt, sokat ígérő lejátszója?
-
Csak zene, de az nagyon!
Meghallgattuk, mit tud a Cowon iAudio U5 lejátszó.
-
Új generáció - iPod nano 3G és touch
Megnéztük az Apple két újabb iPod zenelejátszóját, a harmadik generációs nanót és az iPhone-ból lett touchot.
Előzmények
Merevlemezzel is kapható az Archos 405 médialejátszó
-
ZENélő egérmozi
Megnéztük, mit tud a Creative nyáron megújult Zen hordozható médialejátszója. Vajon a 2,5 hüvelykes kijelző elég a mozizáshoz?
Cowon Q5W: több, mint médialejátszó
Világrekorder ZEN-nel rukkolt elő a Creative
-
Cowon A3 - PMP a köbön
Megkaparintottuk az A2 ráncfelvarrt utódját, melynek már a HD felbontás sem okoz gondot, sőt tévézni is lehet vele.
Igyekszik versenyképesebbé tenni médialejátszóit a Microsoft
-
iAudio 7 - a memória diadala
A Cowon HDD-s iAudio 6 lejátszója rövid életű volt, máris itt van a flashmemóriás trónkövetelő, az iAudio 7. Halljuk!
-
Samsung YP-T10 - Vaú!
Az új lejátszó a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk. A Samsung ismét megmutatja, hogy van helye a prémium szegmensben.
-
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
-
MobiBlu - egzotikumok ügyes tálalással
A koreaiak már többször bizonyították, hogy értenek a zenelejátszókhoz, a MobiBlunál ezt különleges dizájnnal is próbálják hangsúlyozni.
























