Gyorskeresés
Szponzorunk
Pilótafülke a számítógéphez
A játékvezérlőiről ismert Saitek két speciális termékét, az X52 botkormányt és gázkart, valamint a Pro Flight pedált vizsgáltuk.
Hirdetés
Repülés, értékelés
Az igazat megvallva nem vagyunk nagy szimulátor-specialisták, így a vérprofiknak nem tudunk túl sok hasznosat mondani. Lelkes amatőrként azonnal beleszerettünk az X52-be. Sokkal élvezetesebb vele a repülés, mint billentyűzettel és egy egyszerűbb botkormánnyal. Annak ellenére, hogy könnyű, kellően stabil volt, nem billegett. Fogása hihetetlenül kényelmes, mintha ránk öntötték volna. Az állítható markolattal és csuklótámasszal még több órányi repkedés után sem fáradt el a kezünk, a gázkar talán még kényelmesebb. A felületek igényesek, nem izzasztottak. Talán csak a botkormány érzésünk szerint túl finom járása, vagyis gyengesége kifogásolható, de ez ízlés kérdése. Mi szerettünk volna kicsit jobban birkózni a szűkebb fordulókban.
A pedált oldalkormánynak és kerékféknek használtuk. A Microsoft Flight Simulatorban a két oldal kerekei külön fékezhetőek, így mindkét pedált kihasználtuk. Aki nem bír magával, az akár egy rallys vagy F1-es menetet is kipróbálhat lábizomból, nekünk csak az első kanyarig sikerült eljutni, de egy gyakorló orgonistának biztosan rutinfeladat lett volna.
Egyet nem szabad elfelejteni: attól, hogy valaki kezébe profi eszköz kerül, még nem lesz egyből ász. A repülés és a légiharc művészet, olyan dolog, amit tanulni kell. Sokat kell ahhoz gyakorolni, hogy a lelkes amatőr felérjen az X52 szintjére. A pár napos teszt alatt ez nekünk nem sikerült, de nagyon megszerettük a joyt.
Beszéljünk a számokról és lehetőségekről. A Saitek X52 megközelítőleg 33 000 forintba kerül, tehát nem drágább a komolyabb kormányoknál. Véleményünk szerint ára tudásához és ahhoz az élményhez mért, amit nyújt, nekünk nagyon tetszett. Persze vannak olcsóbb, egyszerűbb botkormányok, de aki szeretne igazán jót, élvezeteset repülni, vegye fontolóra egy X52 vásárlását, esetleg írja föl a karácsonyi kívánságlistára – az elejére.
A Saitek Pro Flight Rudder Pedal különálló termék, a HOTAS rendszertől függetlenül is használható. Valószínűleg azok fizetik majd ki 37 000 forintos árát, akiknek megtetszett az X52-vel való repülés, és szeretnének továbblépni.
![]() |
| Saitek X52 |
rudi
A Saitek vezérlőket a BSC Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Saitek kontrollerek
Lézeres egeret, játékos billentyűzetet és a legújabb joystickot teszteltük a Saitek palettájáról.
-
Logitech billentyűzetek játékhoz
A beviteli eszközeiről méltán híres gyártó kijelzős G15 billentyűzetét és annak egyszerűsített, G11 jelű változatát teszteltük.
-
Logitech G25, kormányok fejedelme
Bőrbevonatú kormány, külön konzolra költöztetett H-váltó, három fémpedál, dupla erővisszacsatolás – száguldásra fel!
Előzmények
Creative: új beviteli eszközök játékosoknak
Összefog a Microsoft és a Razer
Száműzi az izzadságot a Logitech legújabb kontrollere
Ismét a játékosoknak kedvez a Logitech
Új Razer egér játékosoknak
-
A4 Tech X7 - sorozatlövő egerek
Az egyik lézeres, a másik optikai, de mindketten hármasával lőnek, villog a görgőjük és 2000 dpi-t tudnak.
-
Logitech G széria: egerek játékosoknak
A Logitech G szériájának két vezetékes darabját vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
-
Lézeregér és minimouse
A Microsoft két új OEM egere barátságos ára, kitűnő minősége és precizitása révén ideális karácsonyi ajándékká válhat.
-
Razer Copperhead egér
Kiderül, mekkorát dobbant a Razer Copperhead, és milyen újdonságokkal szolgál elődeihez képest.
-
Sportos egerek a nagyító alatt
A Logitech, a Microsoft és a Razer sorakoztatta fel cybersportok űzésére is alkalmas egereit.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







