Gyorskeresés
Szponzorunk
Pilótafülke a számítógéphez
A játékvezérlőiről ismert Saitek két speciális termékét, az X52 botkormányt és gázkart, valamint a Pro Flight pedált vizsgáltuk.
Hirdetés
Saitek X52 – a gázkar
A páros furcsábbik tagja a gázkar, a nagyon okos gázkar. Nem csupán a tolóerőt lehet szabályozni vele, hanem rengeteg más gombja, tekerője, csúszkája és kapcsolója is van. Talapzatára egy nagy információs kijelzőt és három gombot tettek.
A Saitek gázkar fogása nagyon kényelmes. Alapvetően kétféle megvalósítás létezik ezeknél a szabályzóknál. Az első, amit az X52-nél is használnak, az íves pályán fordulás, a másik az előrecsúsztatás. Nekünk a Saitek-féle jön be jobban. Különösen élvezetes, hogy 20%-nál és 80% -nál egy-egy enyhe akadás érzékelhető, így tudjuk, mikor kapcsoltuk ki a motort, vagy mikor gyújtottuk be az utánégetőt.
A kar ellentartása oldalt egy kis tekerővel szabályozható. Hogy valami változást érzékeljünk, nagyon meg kellett szorítani.

A gázkar vezérlőit két csoportba osztották. Az egyik hüvelykujjal, a másik mutatóujjal kezelhető. A legfontosabb a két hüvelykujjas tekerő és a kis csúszka. Az alsó tekerőgyűrű közepén van az információs gomb. A felsőbe is helyeztek egy billentyűt, melyet csak mutatóujjal lehet elérni. A két tárcsa között van még egy gomb. Egy kis egeret is telepítettek a gázkarra, ezt a kis kék botkormánnyal lehet irányítani. Bal gombja a pöcök mellett van, a görgővel összeházasított jobbat pedig előre, a mutatóujj régiójába helyezték. Itt van még egy nyolcirányú kapcsoló is.
A menet közben kéken világító panelen háromféle időt – ez a támadások összehangolása miatt lehet hasznos – és stoppert találunk, de mutatja a dátumot is. Ha elfelejtenénk, melyik gombra milyen funkciót állítottunk, a gázkar „i” feliratú gombját megnyomva információs módba válthatunk. Ekkor a kijelzőn leolvashatjuk, hogy az éppen lenyomott gombnak milyen hatása van
Már csomagolás közben feltűnt, hogy milyen könnyű az egész szerkezet. Szerencsére a vezérlők nem billegtek, talapzatuk meglehetősen nagy. Alul gumilábakat találtunk, de igény szerint a mellékelt tapadókorongokat is bevethetjük.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Saitek kontrollerek
Lézeres egeret, játékos billentyűzetet és a legújabb joystickot teszteltük a Saitek palettájáról.
-
Logitech billentyűzetek játékhoz
A beviteli eszközeiről méltán híres gyártó kijelzős G15 billentyűzetét és annak egyszerűsített, G11 jelű változatát teszteltük.
-
Logitech G25, kormányok fejedelme
Bőrbevonatú kormány, külön konzolra költöztetett H-váltó, három fémpedál, dupla erővisszacsatolás – száguldásra fel!
Előzmények
Creative: új beviteli eszközök játékosoknak
Összefog a Microsoft és a Razer
Száműzi az izzadságot a Logitech legújabb kontrollere
Ismét a játékosoknak kedvez a Logitech
Új Razer egér játékosoknak
-
A4 Tech X7 - sorozatlövő egerek
Az egyik lézeres, a másik optikai, de mindketten hármasával lőnek, villog a görgőjük és 2000 dpi-t tudnak.
-
Logitech G széria: egerek játékosoknak
A Logitech G szériájának két vezetékes darabját vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
-
Lézeregér és minimouse
A Microsoft két új OEM egere barátságos ára, kitűnő minősége és precizitása révén ideális karácsonyi ajándékká válhat.
-
Razer Copperhead egér
Kiderül, mekkorát dobbant a Razer Copperhead, és milyen újdonságokkal szolgál elődeihez képest.
-
Sportos egerek a nagyító alatt
A Logitech, a Microsoft és a Razer sorakoztatta fel cybersportok űzésére is alkalmas egereit.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.












