Gyorskeresés
Phenom II X4 L3 cache nélkül = Athlon II X4
Teszteltük az AMD újabb három, illetve négymagos processzorait, melyek még a korábbiaknál is olcsóbbak.
Hirdetés
Tömörítés, videokódolás


Asztali felhasználást feltételezve talán a tömörítés az egyetlen olyan alkalmazásterület, ahol a memória-sávszélesség vagy annak hiánya szépen kimutatható. A harmadszintű cache nélküli Athlon II X4 jóval lassabb volt, mint a Phenom II X4, és ugyanez mondható el az X3-asok viszonyáról is. Ettől függetlenül megszorongatták a Core 2 Quadot, ami szép eredmény.


A különböző konvertálóprogramokban elért eredmény nagyban függ attól, hogy ismerik-e az egyes SIMD utasításkészleteket. A TMPGEnc és a DivX 6.8 már támogatja az SSE4.1-et, de az SSE4.2-t még nem (igaz, ez nem tartalmaz olyan utasításokat, amelyeknek a konvertálásban hasznát vehetnénk). DivX 6.8-ban az Intel processzorok az MPSADBW és PHMINPOSUW utasításoknak köszönhetően ilyen gyorsak, az AMD SSE4a-ja ezeket nem támogatja. Az első résztesztben elért eredmények minimális előnyt mutatnak a teljes értékű Phenomok javára, a második résztesztben ennél valamivel nagyobb, 10% körüli a az Athlonok lemaradása, de ez nem csak a gyorsítótár hiányának tudható be, hiszen a Phenomok magasabb órajelen járnak. Itt a Q8200 jól szerepelt, az AMD processzorai közül csak a gyorsabbak tudták utolérni.




A következő három, konvertálásra használt program még nem támogatja az SSE4-et (pontosabban az x264 korábban használt verziója nem, az újabbik viszont igen), ellenben az iTunes-on kívül mindkét alkalmazás képes akár négy szálon is számolni. WME9 alatt is gyorsabb volt a Phenom, de az X4-es elverte a Q8200-at. Az X3 viszont igencsak lemaradt, már ami a helyezést illeti, időeredményben viszont nagyon közel áll a Phenom II X3 720-hoz. Az x264-es kódolásban sincs probléma az új processzorokkal, jól látszik, hogy itt az órajel volt inkább a perdöntő, ugyanis az X3-asok eredményei között nagyon kicsi a különbség (ahogy órajelben is). iTunes alatt alacsonyabb órajelük miatt, és mert AMD processzorokról van szó, csak a mezőny második felére volt erejük, de összességében nem vesztünk túl sokat velük, a Q8200 sem volt sokkal gyorsabb.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Előzmények
Az AMD felvázolta a jövőt
Csendben frissült a processzorpiac választéka
Bemutatkoztak az AMD olcsó hárommagos processzorai
Eljött a „jóárasított” négymagosok kora
A négymagos Athlon II is tartogat meglepetéseket
-
Phenom II X2 és Athlon II X2
Az AMD kétmagos processzorokkal bővítette kínálatát. Rájuk is fért, mert ezen a téren el voltak maradva.
Hivatalosan is megérkeztek az új kétmagos AMD processzorok
-
Az AMD felzárkózott: Phenom II X4 955
Hosszú idő után ismét 3,2 GHz-es processzor található az AMD termékpalettájának csúcsán: itt a Phenom II X4 955 Black Edition.
-
CPU-VGA párválasztó a csúcskategóriában
Ezúttal a legdrágább videokártyákat és a négymagos processzorok krémjét eresztettük össze.
-
A 2009 eleji processzorhelyzet
A két rivális ontja az újabbnál újabb, drágábbnál drágább processzorokat, de mi a helyzet a középkategóriában?
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





