Gyorskeresés
Szponzorunk
Notebook és netbook azonos méretben
A két kategória határmezsgyéjén vizsgálódtunk. Vajon az Asus UL20 notebook vagy az Eee PC 1201N netbook a jobb? Méretre egyformák.
Asus UL20A és Eee PC 1201N
Már a netbook-éra kezdetén felmerült a kérdés, mikor találkozik majd a két kategória. Ez a pillanat az Asusnál nagyjából most jött el – legalábbis ami a méretet illeti. Itt van előttünk az Asus Eee PC 1201N és az Asus UL20A, melyek – szinte – milliméterre és grammra egyformák. Mindkettőnek 12,1 hüvelykes kijelzője van, alapterületük 30 x 21 centiméter, vastagságuk pedig három centiméter körül mozog. Ezen felül viszont nem is különbözhetnének jobban. Az előbbi egy netbook (igaz, elég komoly belsővel), az utóbbi viszont CULV platformmal szerelt, könnyű és vékony notebook. Hogy az UL20A a komolyabb masina, az kabátján is látszik. Felső borítása fémből készült, míg az Eee PC-nél a netbookokra jellemző, ujjlenyomatmágnes fényes műanyagot alkalmazták.
Vonalvezetésben is az UL20A a nyerő. Felső éle enyhén szögletes, zsanér körüli részéről egyből felismerhető, és szerintünk a szürke-fekete színkombináció sokkal mutatósabb az Eee PC komor feketéjénél. Az 1201N viszont a sötét mellett kapható kék és vörös színben is.
Elölről és hátulról egyaránt egyhangú a két Asus notebook. A homlokzaton csak a hangszórók nyílása látható, a hátsó traktusokat pedig a méretes, hatcellás akkumulátor tölti ki, ami enyhén megemeli a gépek fenekét. Az UL20A adatlapján találtunk utalást kisebb, háromcellás verzióra.
Oldalt már sokkal érdekesebb a felhozatal. Csatlakozóban a netbook, vagyis az Eee PC 1201N a nyerő, ugyanis van rajta HDMI a standard három USB, D-Sub monitorkimenet, két hangaljzat, Ethernet csatlakozó és a kártyaolvasó mellett. Apró szépséghiba, hogy a digitális monitorkimenetet elég sután majdnem a gép elejére tették.
Annak ellenére, hogy az Intel CULV platform támogatja és az eggyel nagyobb UL30A-nak van, az UL20A-ról lehagyták a HDMI-t. Egyébként csatlakozóit szerintünk kicsivel jobban rendezték el, ugyanis balra került két USB, és jobbra is tettek egyet, ahol esetleg egérrel tevékenykednénk.
Kinyitva a két gépet az UL20A felnőttesebb érzetet keltett bennünk. Ebben szerepe volt a kevésbé tükröződő, finoman mintázott és kellemesebb tapintású csuklótámasznak, továbbá szerintünk a szigetes billentyűzet sokkal jobban mutat szürke háttérrel, mint feketével. Egyébként a két klaviatúra teljesen azonos. Némi eltérés van még a monitor alatti extra gombok kialakításában, és a netbookra Eee PC, nem pedig Asus felirat került.
Maximális nyílásszögben azonos a két kis Asus. Minőségérzetben a fémfedél és a kellemesebb tapintású anyagok miatt az UL20A-t jobbnak találtuk. A felső burok nyitás és hordozás közben is kellemesebb érzést keltett. Tudni kell még azt is, hogy a két gép majdnem azonos árban – 140 000 forint körül – kapható. Szerintünk a bolt polcán egymás mellett látva a többség az UL20A-ra voksolna.
Alulról szemlélve is az UL20A tűnt jobbnak, legalábbis bővíthetőség terén. Nagyobb ajtó van rajta, mely mögött a memóriamodulokon kívül a fémmel védett merevlemezhez is hozzáférünk. Az ilyen vékony gépekre jellemző, hogy a winchester mögött már a billentyűzet vékony alapja következik, szóval nem igazán célszerű erősen püfölni rajtuk mondjuk az Entert.


Balra Asus UL20A, jobbra Eee PC 1201N
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
PH!TV – ASUS TF101, az alakváltó
Computex 2011: itt a legújabb Asus Eee PC, az X101
-
Eee PC egyedi kabátban
Az Asus legújabb, Eee PC 1015PW netbookja kétmagos Atommal jött hozzánk.
-
Netbook a notebook ellen
Az Asus Eee PC 1215N netbook nagyobbra nőtt, mint a Toshiba Satellite T210 notebook. Fiiight!
-
Acélos netbook a Nokiától
Vajon a telefonok világából ismert finn gyártó hogyan közelíti meg a mininotebook témát?
A notebookok, a netbook és a Classmate PC
-
Asus 1018P - netbook öltönyösöknek
Tesztalanyunk ezúttal az Asus egyik legújabb üzleti netbook kategóriába szánt versenyzője volt.
-
Itt az Intel CULV utódja
Az Asus UL notebookjaiban próbáltuk ki az Intel Core i processzorcsalád legalacsonyabb fogyasztású tagját.
Előzmények
-
Új Atom csokiburokban
Kipróbáltuk a Pine Trail belsejű Asus Eee PC 1008P-t, melynek kabátját Karim Rashid tervezte.
Újabb Asus Eee PC a láthatáron
Asus triumvirátus a kapuk előtt
Ionos gépek érkezhetnek az Asustól
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
-
Eee PC-k kagylóhéjban
Nálunk járt az Asus két Seashell sorozatos netbookja, a 10,1"-os 1008HA és a 11,6"-os 1101HA.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.














