Cooler Master V10

A múltkori processzorhűtős tesztünkhöz képest még eggyel feljebb léptünk, legalábbis ami a tömeget illeti. Mai két tesztalanyunk közül a kisebb is bőven átlépi az egy kilogrammos határt. A Cooler Master V10 egészen pontosan 1200 grammot nyom. Első látásra sem mindennapi példány ez a műanyag burkolat alá rejtett fenevad. Formája annyira különös, hogy saját lábán – pontosabban processzorral érintkező felületén – meg sem áll. Oldalra rántja a fura, ventilátort sejtető nyúlványa.

Alul olyan hőcsőrengeteget találtunk, ami két egészen tisztességes hűtőnek is elég lenne. Nem viccelt a Cooler Master, amikor V10 névre keresztelte ezt a szörnyeteget, ugyanis tényleg tíz hőcsöve van. És ha ez még nem lenne elég, megtoldották az egészet egy termoelektromos – Peltier – elemmel. Sőt ebbe az egységbe ész is szorult! Csak akkor kapcsol be, ha szükség van az extra teljesítményre.

Éppen emiatt nagyon trükkösen oldották meg a hőcsövek rendszerét. Négy csatlakozik a Peltier-elem hideg oldalához, majd innen a processzorral érintkező blokkhoz halad tovább. Itt társul melléjük még kettő, és további négy cső hivatott a termoelektromos betét hőjével megküzdeni.

Három, egymástól független bordára vezetik a csövek a meleget. Az első, vízszintes lamellasorba négy cső ível. Ezek a memóriamodulok fölé nyúlnak, így a rájuk telepített 120 milliméteres ventilátor a RAM-ot is szellőzteti. További kettő, a processzorral érintkező felületről érkező cső tartja az első függőleges bordasort, a másodikban pedig a TEC elem négyese meredezik. A két függőleges lamellasor között van a második ventilátor, melynek PWM szabályozása és tápellátása közös az előzővel. A Peltier-elem egy négytűs perifériacsatlakozóról kapja a delejt, teljesítménye pedig 70 watt.

A Cooler Master szokásos, nagy hűtős rögzítőrendszerét adja a V10-hez. Ebben annyi volt az újdonság a korábbiakhoz képest, hogy már LGA1366 variáns is van belőle. Nyilván idővel az LGA1156-os is belekerül a csomagba.

Gépiesen csináltuk a megszokott mozdulatokat. Először a megfelelő fémdarabokba tekertük az ellentétes menetű lábakat, majd ezeket felraktuk a közepesen kidolgozott felületű réztalp két oldalára. Ezután jött a hátsó keresztmerevítő, amire négy nagy anyát rögzítettünk a mellékelt, csavarhúzós átalakítóval. A rendszer az 1200 grammos hűtőt érzetre elég stabilan tartotta, bár mi nem nagyon ráncigálnánk egy V10-zel szerelt konfigot.

Viszonylag magas építése miatt a V10 nem veszélyeztette az alaplap többi hűtőbordáját. A deszkával párhuzamos irányban szellőző ventilátorának hatásfokán minden bizonnyal ront a másik, hiszen éppen az útjában áll.

Az alaplap fölé tornyosuló, műanyag alá rejtett vasszörny tényleg szellőzteti a memóriamodulokat. Arra is ügyeltek, hogy a nagyobb bordával ellátott darabok aláférjenek. Mint az alábbi képen látható, a második ventilátor oldalról, az előtte lévő borda lamellái között is friss levegőhöz jut.

A memóriamodul felől nézve az látszik, hogy az alaplappal párhuzamos ventilátort meglehetősen alacsonyra szerelték. Ebben a pozícióban jobban meg tudja mozgatni a processzorfoglalat körüli levegőt.

Főbb paraméterek:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!