A múltkori processzorhűtős tesztünkhöz képest még eggyel feljebb léptünk, legalábbis ami a tömeget illeti. Mai két tesztalanyunk közül a kisebb is bőven átlépi az egy kilogrammos határt. A Cooler Master V10 egészen pontosan 1200 grammot nyom. Első látásra sem mindennapi példány ez a műanyag burkolat alá rejtett fenevad. Formája annyira különös, hogy saját lábán – pontosabban processzorral érintkező felületén – meg sem áll. Oldalra rántja a fura, ventilátort sejtető nyúlványa.
Alul olyan hőcsőrengeteget találtunk, ami két egészen tisztességes hűtőnek is elég lenne. Nem viccelt a Cooler Master, amikor V10 névre keresztelte ezt a szörnyeteget, ugyanis tényleg tíz hőcsöve van. És ha ez még nem lenne elég, megtoldották az egészet egy termoelektromos – Peltier – elemmel. Sőt ebbe az egységbe ész is szorult! Csak akkor kapcsol be, ha szükség van az extra teljesítményre.
Éppen emiatt nagyon trükkösen oldották meg a hőcsövek rendszerét. Négy csatlakozik a Peltier-elem hideg oldalához, majd innen a processzorral érintkező blokkhoz halad tovább. Itt társul melléjük még kettő, és további négy cső hivatott a termoelektromos betét hőjével megküzdeni.
Három, egymástól független bordára vezetik a csövek a meleget. Az első, vízszintes lamellasorba négy cső ível. Ezek a memóriamodulok fölé nyúlnak, így a rájuk telepített 120 milliméteres ventilátor a RAM-ot is szellőzteti. További kettő, a processzorral érintkező felületről érkező cső tartja az első függőleges bordasort, a másodikban pedig a TEC elem négyese meredezik. A két függőleges lamellasor között van a második ventilátor, melynek PWM szabályozása és tápellátása közös az előzővel. A Peltier-elem egy négytűs perifériacsatlakozóról kapja a delejt, teljesítménye pedig 70 watt.
A Cooler Master szokásos, nagy hűtős rögzítőrendszerét adja a V10-hez. Ebben annyi volt az újdonság a korábbiakhoz képest, hogy már LGA1366 variáns is van belőle. Nyilván idővel az LGA1156-os is belekerül a csomagba.
Gépiesen csináltuk a megszokott mozdulatokat. Először a megfelelő fémdarabokba tekertük az ellentétes menetű lábakat, majd ezeket felraktuk a közepesen kidolgozott felületű réztalp két oldalára. Ezután jött a hátsó keresztmerevítő, amire négy nagy anyát rögzítettünk a mellékelt, csavarhúzós átalakítóval. A rendszer az 1200 grammos hűtőt érzetre elég stabilan tartotta, bár mi nem nagyon ráncigálnánk egy V10-zel szerelt konfigot.
Viszonylag magas építése miatt a V10 nem veszélyeztette az alaplap többi hűtőbordáját. A deszkával párhuzamos irányban szellőző ventilátorának hatásfokán minden bizonnyal ront a másik, hiszen éppen az útjában áll.
Az alaplap fölé tornyosuló, műanyag alá rejtett vasszörny tényleg szellőzteti a memóriamodulokat. Arra is ügyeltek, hogy a nagyobb bordával ellátott darabok aláférjenek. Mint az alábbi képen látható, a második ventilátor oldalról, az előtte lévő borda lamellái között is friss levegőhöz jut.
A memóriamodul felől nézve az látszik, hogy az alaplappal párhuzamos ventilátort meglehetősen alacsonyra szerelték. Ebben a pozícióban jobban meg tudja mozgatni a processzorfoglalat körüli levegőt.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master V10 |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2/AM2+/AM3, LGA775/1366 |
| Mérete | 237 x 130 x 161,3 mm |
| Anyaga | alumínium, rézalappal és tíz hőcsővel |
| Tömege | 1200 gramm |
| Ventilátor mérete | 2 x 120 x 120 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 2400 rpm PWM szabályozással |
| Ventilátor csapágyazása | Rifle |
| Gyártó weboldala | www.coolermaster.com |
| Termék weboldala | V10 |
| Bruttó fogyasztói ára | 31 800 Ft |
| Forgalmazó | Expert Computer Kft. |
Aki látott már Scythe Ninját, az tudja, hogy nem éppen kis jószágról van szó. Mégis, szinte eltörpül márkatársa, az óriási Scythe Orochi mellett. A melák egyetlen 140 milliméteres ventilátorával nem kevesebb mint 1285 grammot nyom.
Akárcsak a Ninját, az Orochit is alacsony légszállítású, elsősorban halk üzemre kihegyezett rendszerekbe szánják, ahol a lehető legjobban kell hasznosítania a minimális légáramlatot. Ennek megfelelően óriási lamelláit távol helyezték egymástól, és a Cooler Master V10-hez hasonlóan tíz hőcsővel fúrták át őket. A hatalmas lamellasor alá itt is került egy kisebb, hagyományos borda. Ekkorák valamikor ventilátor nélkül is elégségesek voltak a processzorok üzemi hőmérsékleten tartásához.
Alul a szokásosan kiváló Scythe polírozási minőséget csodálhattuk meg. Látszik az is, hogy a hőcsöveknek csak a fele érintkezik közvetlenül a processzorral kapcsolatot teremtő fémlappal. Talán a Scythe-nál is az lesz a következő lépés, hogy ezt a felületet eltüntetik.
Annak ellenére, hogy az Orochi is bőven átlépi az egy kilogrammos súlyhatárt, a V10-hez hasonlóan semmi extra rögzítést nem adnak hozzá. Igaz, a Scythe Ninja Wire néven kínál speciális tartókábeleket, melyek a hasonlóan nehéz modellek még biztonságosabb rögzítésére szogálnak. Mindenesetre az orochis rendszereket is érdemes nyugton hagyni.
Alapból csak egy 140 milliméteres, percenként legfeljebb 500-at pörgő ventilátor jár az Orochihoz, melynek rögzítőszemeit a 120 millimétereseknek megfelelően helyezték el. Igény szerint akár három ilyen nagy lapátkereket is felszerelhetünk az óriásra, bár szerintünk ventilátor nélkül is elég érdekes dolgokra képes.
Először a hűtő vázát kellett felszerelni. Ez elöl két füles fémdarabból áll, hátul pedig egy nagy merevítőt találunk. A mi Orochi verziónkhoz még nem járt LGA1366 vagy LGA1156 felfogató.
A következő lépésben már jöhetett is a hűtőborda. Ezt négy masszív kampó tartotta, melyeket közepes erőfeszítés árán sikerült beakasztani. Szerencsére az Orochi alul elég karcsú, így fel- és leszerelésnél is könnyen hozzáfértünk a rögzítőhöz.
Köszönhetően a magasra húzott bordasornak és a hőcsöveknek, a nagy Scythe semmilyen környező alkatrész elhelyezését nem veszélyeztette.
Akárcsak a V10, az Orochi is hűti a memóriamodulokat. Feltéve, hogy a tetejére helyezzük a ventilátorát. A RAM fölött itt is van hely nagyobb, látványosabb hőleadónak, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy találni pár olyan extrém darabot, ami nem fér be alá.
Tetején a ventilátorral még brutálisabban feszít az Orochi. Ilyenkor annyira magas, hogy a Casetek CK-1020 ház oldalát pár milliméter híján nem is tudtuk rácsukni. Érdemes megjegyezni még azt is, hogy a hűtő nagymértékben blokkolja az elöl érkező és hátrafelé igyekvő légáramlatot. Ha oldalára tesszük a ventilátorát, akkor a VGA melegét tolja majd a lamellákra, hogy onnan a processzoréval kiegészülve tovább haladjon a tápba. Nem valami szerencsés felállás.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Scythe Orochi |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2/AM2+/AM3, LGA775 |
| Mérete | 120 x 194 x 155 mm |
| Anyaga | alumínium, nikkelezett rézalappal és öt hőcsővel |
| Tömege | 1285 gramm |
| Ventilátor mérete | 140 x 140 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 500 rpm |
| Gyártó weboldala | www.scythe-eu.com |
| Termék weboldala | Orochi |
| Bruttó fogyasztói ára | 18 276 Ft |
| Megvásárolható | Modding Computer Kft. |
Ismét jól bejáratott, enyhén tuningolt négymagos Core 2 Extreme QX6700 processzorunkat tettük a hűtők alá.
Húsz perces terhelés után felírtuk a processzormagok hőmérsékletét. Ez rendszerint jó tíz fokkal magasabb érték, mint a CPU hőmérséklete. Az eredményt táblázatba foglaltuk, melyben áttetszővel láthatók korábbi tesztjeink mérései. Ugyanezzel a rendszerrel vizsgáltuk őket, tehát az adatok közvetlenül összevethetők mai versenyzőink értékeivel. Fontos kiemelni, hogy a hűtőknél 1-2 fokos eltérés lényegében elhanyagolható, és különböző alaplapok ugyanazzal a hardverrel akár BIOS verziónként is más-más eredményt hozhatnak. Első körben a processzorhűtők csúcsteljesítményére voltunk kíváncsiak. Ehhez vagy saját ventilátoraikat tekertük maximumra, vagy percenként 1500-at forgó Coolink lapátkerekünket használtuk, valamint minden esetben bekapcsoltuk a ház első és hátsó ventilátorát.

Nagy meglepetésre a több mint egy kilós hűtőknek nem sikerült megverniük az eddigi rekordert, az Asus Triton 88-at. Pedig a Cooler Master V10 két ventilátora percenként 2200-as fordulaton tombolt. Peltier-elem ide vagy oda, az Orochi egyetlen, ráadásul lassabban járó ventilátorral is meg tudta előzni. Egy fokkal győzte le lényegesen kisebb márkatársát a Mugen 2-t. A V10-et kipróbáltuk a termoelektromos elem nélkül is, így csak 3 fokkal melegedett jobban alatta a négymagos, mint a speciális egységet használva. Hangban egyértelműen az Orochi volt a jobb: a V10-nél egyelőre csak a percenként 3000-et pörgő ventilátorral ellátott Gigabyte G-Pover Prót találtuk zajosabbnak.

A második körben lényegében a bordák teljesítményét tudjuk összemérni. Ekkor mindegyik hűtő 120 milliméteres ventilátorát percenként 1500-as fordulatra lassítottuk – már ha tudtak ennyit pörögni –, a 92 millimétereseket pedig 1800-ra. Itt már az Orochi győzedelmeskedett, egy fokkal verte az Asus Triton 88-at és márkatársát a Mugen 2-t. Feljebb kapaszkodott a V10 is, de nem szabad elfelejteni, hogy ezen két ventilátor dolgozott, melyek nagyobb légáramlatot keltenek. És a hangjuk is komolyabb, tehát ebben a körben újfent a V10 volt zajosabb.

Harmadjára tovább lassítottuk a ventilátorokat, hogy alacsony légszállítású, halk eseteket produkáljunk. Az Orochi most már visszakapta különösen csendes, percenként csak 500-at pörgő ventilátorát, melyek köszönhetően egyértelműen eddigi tesztjeink legcsendesebb hűtőjévé vált. Igen, emiatt romlott a hűtési teljesítménye, de a 75 fok még bőven jó eredmény. Hangban továbbra is rossz volt a kétventilátoros V10, de éppen emiatt teljesítményben szépen előrelépett, egészen a második helyre. Azért jelzésértékű, hogy a kisebb, könnyebb és csak egy ventilátorral rendelkező Mugen 2-t nem tudta megverni.

Végezetül kikapcsoltuk a ház szellőzését. Mindkét hűtő alatt az előbbi körhöz képest két fokkal melegebb lett a processzor. A V10 továbbra is viszonylag hangos maradt, az Orochival szerelt rendszerből viszont csak a táp dohogása és némi merevlemez-kalapálás hallatszott.
Már csak két adattal tartozunk a végső ítélet előtt. A Scythe Orochi több mint 18 000 forintba kerül, a Cooler Master V10 pedig közelíti a 32 000 forintot. Nyilván sokan ugyanarra a következtetésre jutottak, mint mi. Ekkora teljesítmény, ilyen súly és főleg ilyen ár mellett nem jó vétel. Ez a két óriás több mint egy kilogrammos súlya ellenére sem tudott hűtési teljesítményben a csúcsra jutni. Az Orochi esetében ez még elfogadható, hiszen ezt a modellt a piac legcsendesebbjének szánták, és ezt a címet gyári ventilátorával meg is szerzi, ezért nekünk tetszett.
Ellenben a Cooler Master V10 nem elég jó, nem elég csendes és túlzottan drága. Ha nem láttuk volna több internetes tesztben hasonlóan szerepelni, akkor azt gondolhatnánk, hogy a mi példányunk hibás. Sajnos nem így van, a Cooler master V10 látványos, termoelektromos elemével sokat ígér, de csak az ára kiemelkedő, a teljesítménye nem.
![]() |
| Scythe Orochi |
rudi
A Cooler Master V10-et az Expert Computer Kft., a Scythe Orochit a Modding Computer Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.