Gyorskeresés
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
Hirdetés
Scythe Mugen 2
Hosszú idő után újra szerepel processzorhűtő-tesztünkben Scythe termék. Ráadásul két modellt is kipróbáltunk a nagy hírű gyártótól. Ábécésorrendben az első a Mugen 2, ami igazi „nyers erő” hűtő. Tömege ventilátorral együtt közelíti a 900 grammot. Öt, U alakú hőcsöve van, melyek öt, majdnem teljesen független lamellaoszlopra vezetik el a processzor hőjét. Ezek a stabilabb állás érdekében három magasságban két-két lamellával össze vannak kötve.
Ezekre természetesen 120 milliméteres ventilátor fújja a friss levegőt. Az öt elkülönülő rész oldalára helyezhető fel – akár mind a kettőre is egy-egy –, tehát egyformán kapnak a hűsítő áramlatból.
A lapátkerék egy alacsony motorerejű – 0,18 amperes – darab PWM szabályozással és percenként 1300-as maximális fordulatszámmal. Aki halk hűtést akar majd, az célszerű, ha kissé leszabályozza, komoly teljesítményhez pedig érdemes lehet egy nagyobb légszállításúra – és fordulatszámúra – cserélni. Bár ez a hatalmas borda a gyári lapátkerékkel is komoly dolgokra képes.
Alul azt a dolgot látjuk, ami egy kiélezett hűtéstesztben a győzelmet hozhatja: a kiválóan kidolgozott, polírozott felületet. Bár mi még nem vizsgáltuk meg alaposabban a témát, az a tapasztalat, hogy a jó kidolgozás 2-3 fokkal javít a hűtési teljesítményen, ez pedig szoros befutónál a győzelem záloga lehet.
A Mugen 2-höz már a Scythe LGA1366-tal bővített felfogatórendszerét adják. Az új aljzathoz meghosszabbították az LGA775-ös tartólábakat, a méretes hátlapi elemre pedig további lyukakat fúrtak. Sajnos a két méret közé már nem férnek be az LGA1156 nyílásai. Ezért tartjuk nagy botorságnak az Inteltől, hogy a Lynnfield magos processzorok foglalata körüli lyukakat oktalanul pár milliméterrel beljebb tette az LGA1366 réseinél. Kár, hogy a Mugen 2 alapcsomagjában csak egy 120 milliméteres ventilátorhoz van rögzítő, a másodikhoz barkácsolnunk kell majd egy kicsit.
Trükkös volt felszerelni a Mugen 2-t. A hűtő aljára még könnyen felmentek az LGA1366-hoz kinyújtott talpak, de ezek kilógnak az LGA775-ös alaplapra felrajzolt, rögzítésnek szabadon hagyott zónából, így előfordulhat, hogy egyes alaplapokon beleütköznek a foglalat körüli alkatrészekbe. A bordát rögzítő csavarokat hátulról kell betekerni. Ha nem ragasztjuk fel a hátsó támasztót, akkor az első egy-két csavarral nem lesz egyszerű betalálni.
Felszerelve az alaplapra brutálisan mutat a Mugen 2. Okos húzás volt inkább szélesre és nem mélyre tervezni a bordát, így ugyanis kényelmesen elfér a hátán a második ventilátor.
Gond lehet viszont a magasabb memóriahűtőkkel, mert a fémpántokkal rögzített ventilátor benyúlik az első egy-két memóriafoglalat fölé.
Szemből nézve a Mugen 2 rendben van, nem lóg le a táp irányába, és az errefelé húzódó házas keresztmerevítőkkel sem akad majd össze.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Scythe Mugen 2 |
| Felszerelhető | Socket 754 / 939 / 940 / AM2 / AM2+ / AM3, LGA775 / 1366 |
| Mérete | 130 x 100 x 158 mm |
| Anyaga | alumínium, nikkelezett rézalappal és öt hőcsővel |
| Tömege | 870 gramm |
| Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 1300 rpm PWM szabályozással |
| Gyártó weboldala | www.scythe-eu.com |
| Termék weboldala | Mugen 2 |
| bruttó fogyasztói ára | 14 204 Ft |
| Megvásárolható | Modding Computer Kft. |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Télen is hűsítenek a vállalatok
-
Öt termetes processzorhűtő
Ezúttal LGA1366 foglalatos Core i7-tel fűtöttünk a csúcsmodellek alá.
Hűtők hordozható és asztali gépekhez
Tavasszal is hűsölhetnek a számítógépek
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
Az Arctic Cooling felkészült a videokártya-invázióra
Jeges fuvallatok a számítógépházban
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
Előzmények
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
-
Extra processzorhűtők
... és még sok egyéb, érdekes hardver sorakozik e heti piaci seregszemlénken.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Cooler Master hűtő Core i5-höz is
Új videokártya- és processzorhűtő érkezik az Arctic Cooling tervezőitől
Hamarosan megérkezik a Scythe Zipang 2
Gladiátort küld a ringbe a Cooler Master
Két új hűtő a Cooler Mastertől
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.


















