Gyorskeresés
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
Hirdetés
Cooler Master V8
Némileg elrejti ventilátorát a Cooler Master pusztán csak V8-ra keresztelt hűtője is. Az álcázáshoz olyan rafinált bordarendszert használnak, amely vonzza a tekintetet, így elsőre fel sem tűnik a közepére telepített 120 milliméteres.
Oldalról már egyértelmű a jelenléte, és az is látszik, hogy a fura borda nem kevesebb mint négy részből áll. A ventilátor beszívó és kifúvó oldalára is jutott egy. Oldalanként merőlegesek egymásra a lamellák, ami szerintünk nagyban csökkenti a hasznos légáramlatot.
Hasonlóan a Freezer Xtreme-hez, itt is egy kalap tartja a helyén a ventilátort. Szerencsére ennek most hagyományos felfogatója van, így nem lesz nehéz cserélni. Motorereje közepes, 0,32 amper, amiből legfeljebb 1800-as percenkénti fordulatszám sajtolható ki. Ehhez egy kis állítható potmétert mellékeltek, pedig a lapátkeréknek PWM szabályozáshoz való vezetékezése van.
Alul a közepesnél jobb polírozást találtunk, amin azért még lenne mit javítani. A hőcsövek számára utal a hűtő neve – V8. A ventilátorhoz közelebbi bordarészekbe irányuló négy-négy darab U alakot formál, a további négy pedig párosával kígyózik a külső lamellasorokban.
Ismét a Cooler Master nagyobb hűtőihez való, unalomig agyonismételt, sok csavaros, de bolondbiztos rögzítését kaptuk. Ezúttal LGA1366-os rendszerrel egészítették ki, és bízunk benne, hogy rövidesen az LGA1156-os változat is csatlakozik hozzá.
Először a szokásos, ellentétes menetes lábakat tartó fémlapokat kellett feltenni. Ezek az alaplap hátán egy méretes fémlapnak támaszkodnak, vagy műanyag alátétekkel is feltehetjük. Szerintünk az előbbi stabilabb támaszt jelent, amire a több mint 800 grammos hűtőnél szükség is lehet.
Felszerelve az amúgy is sok mindenfélével megrakott Asus alaplapunkra, a V8 tovább fokozta a rendezetlenség látványát. Érdekes, de szerintünk nem éppen tetszetős darab, szóval díszes belsőkbe nem feltétlenül ajánlott.
Rengeteg hőcsövét kellően magasra húzták, így a környező hűtési megoldások és alkatrészek biztosan nem akadnak majd bele.
Vállban a külső bordarészre ívelő, kissé kilógó csővel sem lesz gond, mert ez is az alaplap vonalán belül marad, és nincs olyan magasan, hogy esetleg beleakadna a szűkebb keresztmerevítős házak vázába.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master V8 |
| Felszerelhető | Socket 754 / 939 / 940 / AM2 / AM2+ / AM3, LGA775 / 1366 |
| Mérete | 120 x 128 x 162 mm |
| Anyaga | alumínium, rézalappal és nyolc hőcsővel |
| Tömege | 865 gramm |
| Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 1800 rpm PWM szabályozással |
| Ventilátor csapágyazása | Rifle |
| Gyártó weboldala | www.coolermaster.com |
| Termék weboldala | V8 |
| bruttó fogyasztói ára | 16 200 Ft |
| Forgalmazó | Expert Computer Kft. |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Télen is hűsítenek a vállalatok
-
Öt termetes processzorhűtő
Ezúttal LGA1366 foglalatos Core i7-tel fűtöttünk a csúcsmodellek alá.
Hűtők hordozható és asztali gépekhez
Tavasszal is hűsölhetnek a számítógépek
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
Az Arctic Cooling felkészült a videokártya-invázióra
Jeges fuvallatok a számítógépházban
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
Előzmények
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
-
Extra processzorhűtők
... és még sok egyéb, érdekes hardver sorakozik e heti piaci seregszemlénken.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Cooler Master hűtő Core i5-höz is
Új videokártya- és processzorhűtő érkezik az Arctic Cooling tervezőitől
Hamarosan megérkezik a Scythe Zipang 2
Gladiátort küld a ringbe a Cooler Master
Két új hűtő a Cooler Mastertől
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.



















