Újra csökkenhet a net áfája, új GeForce, itt a Ryzen

Házat nyomtattak 3D nyomtatóval, AMD Vega részletek, újabb Raspberry Pi érkezett.

Ryzen, új GeForce, jön az AMD Vega, VR az MWC-n

A hét leginkább várt és legfontosabb eseménye az AMD Ryzen processzor megjelenése volt, amit komoly felhajtás előzött meg. Tekintettel arra, hogy roppant nagy érdeklődés övezte az új központi egységet, itt is összefoglaljuk az ezzel kapcsolatos megjelenéseket. Akinek már csömöre lenne a Ryzennel kapcsolatos megjelenésektől, az nyugodtan ugorja át az alábbi bekezdést.

Rögtön a hét elején felröppent egy igen erős pletyka, miszerint az Intel az újságírókon keresztül manipulálná a Ryzen teszteket, de az ügynek nem lett folytatása. Időközben a Gigabyte is csatlakozott az AM4-es alaplapot kínáló gyártókhoz, majd a processzor tuningolhatóságával kapcsolatban érkeztek kémfotók, végül hozzánk is befutott a tesztcsomag, amiről bátorkodtunk egy hétperces videós bemutatót összedobni. A tényleges rajt előtt még olvasóinkat is megszondáztattuk egy szavazáson keresztül, amiben arra voltunk kíváncsiak, hogy az előzetes, már nyilvános adatok birtokában miként látják a Ryzen képességeit és teljesítményét. Az eredményeket érdemes megnézni utólag is, első Ryzen tesztünk elolvasása után, amit majd több követ a jövőben, hiszen a játékos teljesítményt még alaposabban meg kell vizsgálni a feltárt szoftveres hibák fényében, vagy épp elhárítása után.


[+]

Az NVIDIA még a Ryzen megjelenése előtt megpróbálta ellopni a show-t a GeForce GTX 1080 Ti bejelentésével, ami a gyártó szerint még a Pascal-alapú Titan X-en is túltesz. Tompította a "zöldek" trollkodását, hogy ezzel egyidőben az AMD is tartott egy konferenciát, ahol a Vega architektúráról és a rá épülő grafikus kártyák tudásáról beszéltek.


[+]

A háttérben zajlott közben a barcelonai Mobile World Congress, ahol a szó szerint vett mobilok mellett hálózati védelemre koncentráló router és PC-platformhoz köthető újdonságok is felbukkantak azért. Ilyen például a Samsung Galaxy Book tablet, ami a Microsoft Surface kihívója lesz, vagy ide sorolható a szintén friss hús HP Pro x2 612 G2 tablet is. És ezzel még nem értek véget a Surface-klónok, ugyanis a Porsche Design Book One masinája a Surface Bookot másolja technikailag, viszont kívülről más, és a zsanérja is egyedi megoldású. A Lenovo is convertible/hibrid vonalon nyomult az MWC-n, és kibővítette a Yoga sorozatot három új modellel, illetve egy Miix is érkezett tőlük.

Bármennyire is furának tűnik, ez a Norton Core router
Bármennyire is furának tűnik, ez a Norton Core router [+]

De nem csak itt brillírozott a Lenovo, hanem a virtuális és kiterjesztett valóság terén is, aminek ékes bizonyítéka, hogy már be is mutatták, min dolgoznak éppen annak érdekében, hogy megvessék a lábukat ezen a téren. VR-ral kapcsolatban egyébként nagy volt a mozgolódás a napokban. A HTC bejelentette, hogy a Vive a hónap elejétől elérhető hivatalosan hazánkban is – mindezt azok után, hogy a Sony közzétette, várakozáson felüli eladási adatokat produkált a PlayStation VR a konkurenciához képest. Valószínűleg az Oculusnál is érzik azt, hogy jelenlegi árazásuk nem kedvez a Rift eladásoknak, így jelentősebb árcsökkenést hajtottak végre, de kérdés, hogy ez mire lesz elég. Nem segíti persze a piacot az sem, hogy mindenki saját irányban fejleszt, ezzel növelve a töredezettséget, ami általában nem vezet semmi jóra. A Khronos Group ezt megelégelve bemutatta az OpenXR-t, ami könnyítést jelenthet az iparág számára.

Az első UHD Blu-ray felvevő
Az első UHD Blu-ray felvevő [+]

Nem lehet szó nélkül hagyni a szórakoztatóelektronikai újdonságokat sem, mint például az első UHD Blu-ray felvevőt, vagy az Onkyo új, belépőszintű házimozi-erősítőjét. Úgy tűnik, ebben a szegmensben minden a japánokról szólt a héten, mivel a Sharp és a Panasonic is csatlakozott az imént említett duóhoz. Előbbi a projektorok piacára tér vissza, utóbbi pedig megduplázta OLED televízióinak flottáját. Apropó, televíziók: a legújabb felmérés szerint már az Egyesült Államokban is csökken a televíziókészülékek száma, de azért még messze a vég.

3D ház, trükkös kártevő, újabb netes áfacsökkentés

A német Szövetségi Hálózati Ügynökség alaposan megvizsgálta az egyik, a boltokban kapható játékbabát, és arra jutott, hogy az titkos megfigyelésre alkalmas, mivel mikrofonja és hangszórója is van. Azt kérik a szülőktől, hogy pusztítsák el a játékot, ha ilyet vettek gyerekeiknek.

A közelmúltban mi is megírtuk, hogy valaki feltörte egy veszprémi pizzéria oldalát, a támadó ezután nyilvánosságra hozta a megszerzett adatokat. Az ügyben új fejlemény, hogy megszólalt a hacker, aki elmondta, nem a pizzéria volt a célpont, hanem a szerver üzemeltetőjével vannak komoly problémák. Egy trükkös kártevő arra játszik, hogy azt állítja, hiányzó betűtípust kellene letölteni a felhasználónak, aki ha ezt megteszi, a vírusra bólint rá. Érdemes résen lenni!

Trükkös kártevő hazudik ismeretlen betűtípusról
Trükkös kártevő hazudik ismeretlen betűtípusról (forrás: Átverős betűkészlet a weboldalhoz)

A GSMA elnöke szerint mielőbb le kell számolni a roaming díjakkal világszerte, valahogy úgy, ahogy az EU-ban is történik. Arról is beszélt, hogy a kisebb országokban kettőnél több szolgáltató jelenlétét nem engedélyezné, ha rajta múlna.

Az OTP vasárnap publikálta banki alkalmazása legújabb verzióját, amivel komoly felháborodást keltett azokban az ügyfelekben, akik rootolt vagy jailbreakelt telefont használnak: a szoftver ugyanis nem hajlandó elindulni ezeken a készülékeken. A bank a nemzetközi trendre és a biztonságra hivatkozik, a felhasználók pedig arra, ők szeretmék eldönteni, mekkora kockázatot vállalnak.

Áprilisban jön a Windows 10 következő nagy frissítőcsomagja, a Creators Updade. Már azt is lehet róla tudni, hogy letilthatóvá teszik azokat a szoftvereket, amelyeket nem az alkalmazásboltból szereznek be a felhasználók. Főleg céges környezetben lesz ennek jelentősége.

Ha nem az alkalmazásboltból való, letiltható
Ha nem az alkalmazásboltból való, letiltható (forrás: Letilthatóak lesznek a Windows 10-ben a nem a Store-ból való alkalmazások)

A Google segít titkosítani a levelezésünket, ehhez nyílt forrásúvá tették a projektet, illetve a héten mindenkinél megnövelik a fogadható e-mailekhez csatolt fájlok maximális méretét, bár azt egyelőre nem tervezik, hogy a kimenő forgalomban is duplázzák a korlátot.

Mindenképp érdemes megnézni, hol tart most a publikusan megismerhető robotika, ebben segít a Boston Dynamics által közzétett videó, melyben a Handle névre keresztelt kerekes robot mutat be elképesztő kunsztokat. Hasonlóan nagyívű az a bejelentés, amit Elon Musk tett a hét elején, ő ugyanis azt ígéri, jövőre két magánbefektetőjét egy hetes űrtúrára viszi: a szerencsések megkerülhetik a Holdat.

Kínának nagy lökést adhat az a rejtélyes megrendelő, aki a híradások szerint hatalmas mennyiséget rendelt abból a katonai drónból, ami még mindig tesztfázisban van, a sorozatgyártás még távoli. A Raspberry Pi Foundation eközben elérhetővé tette eddigi legkisebb mikroszámítógépének vezeték nélküli kommunikációs chippel szerelt változatát, a Raspberry Pi Zero W-t.

Farostlemezre emlékeztető telefontokot készítettünk
Farostlemezre emlékeztető telefontokot készítettünk (forrás: Magyar fát és üvegszálat nyomtattunk)

Ez a hét sem múlt el 3D nyomtatás nélkül, míg mi kipróbáltunk két kísérleti PLA kompozitot (egy fát, illetve egy üvegszálat tartalmazót), addig Oroszországban egy komplett házat húztak fel additív technológiát használva, mindössze egyetlen nap alatt.

A Feilo Sylvania Magyarországra is behozta az Organic Response termékcsaládot, ami különböző szenzorokkal felszerelt világítótestekből áll. A vállalat azt állítja, hamarosan nem az számít majd, hogy milyen fénye van a világításnak, hanem hogy milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezik. Különösen büszkék a jelenlétszenzorra, ami alapján hőtérképes visszajelzést is kapnak az üzemeltetők az irodák kihasználtságáról.

Jövőre öt százalékra csökken az internet áfája, jelentette be Deutsch Tamás. Az online evolúció két napja című konferencián több más érdekességről is beszélt a Digitális Jólét Program felelős miniszterelnöki biztosa.

Ugyanaz mint a Raspberry Pi Zero, csak van benne Wi-Fi és BT
Ugyanaz, mint a Raspberry Pi Zero, csak van benne Wi-Fi és BT (forrás: Már kapható a Raspberry Pi Zero W) [+]

A Yahoo leköszönő vezérigazgatója nem kapja meg aktuális évi bónuszát, a vezetőség szerint ugyanis hibásan kezelte a 2014-ben történt biztonsági katasztrófát, bagatellizálni próbálta az eseményeket. Prémiumát inkább szétosztják a tavaly jól teljesítő alkalmazottak között.

A napokban zajlott a Mobile World Congress, kameránk elé állt (ült) az Oracle kommunikációs igazgatója, akit az 5G-ről, illetve a Dolgok Internetéről is kérdeztünk. Történelmi rekordot döntött a bitcoin árfolyama, értékesebbé vált, mint az arany. Hogy ez meddig marad így, folytatódik-e a két éve tartó növekedési pálya, most még nem tudni. Mindenesetre érdemes lesz figyelni, hogyan alakul a virtuális valuta sorsa.

-szp-, Daywalker

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Előzmények

Hirdetés