GeForce GTX 760 ASUS és MSI kivitelben

Hirdetés

Eredmények, értékelés

Ahogy cikkünk elején említettük, a közelmúltban már részletesen bemutattuk a GeForce GTX 760 képességeit, így jelen tesztünkhoz csak három játékot vettünk elő újra.

Az eredményekből szépen látszik, hogy a gyártók által beállított, szinte minimális GPU tuning nem túl sokat hoz a konyhára. Ezzel szemben a kíséreleteink során elért értékek már jóval nagyobb hatással voltak az eredményekre.


[+]

Összegezve az általunk látottakat: az MSI GPU-hőmérséklet, illetve zajszint tekintetében is kedvezőbb eredményeket mutatott fel, így hűtés tekintetében ha nem is számottevően, de ez a kártya mondható jobbnak. Bár mindkét kártya gyárilag túlhajtott, ez túl sokat nem jelent a referenciához képest. A két kártya ennek megfelelően eléggé hasonló képességekkel bír, így már csak egyetlen fontos szempont maradt az értékeléshezó: az árazás. Az ASUS GTX 760 DirectCU II OC kártya a cikk készítésének pillanatában 76 000 forint környékére rúg, míg az MSI GTX 760 GAMING már 73 000 forintért is hazavihető, így ennek fényében részünkről az MSI megoldása az ajánlott, ugyanakkor az Asus megoldása is tetszett nekünk.

MSI GTX 760 GAMING (N760 TD 2GD5/OC) videokártya
ASUS GTX 760 DirectCU II OC videokártya

Oliverda

Az MSI GTX 760 GAMING videokártyát az MSI biztosította, míg az ASUS GTX 760 DirectCU II OC-t az Asustól kaptuk tesztelésre.

Azóta történt

Előzmények