Gyorskeresés
GeForce 8800 GTS az Asustól
A bődületes sebességű GeForce 8800 GTX után megvizsgáltuk visszafogottabb testvérét, a GeForce 8800 GTS-t.
Hirdetés
Asus GeForce 8800 GTS
Az NVIDIA új, G80 kódnevű processzorára épülő GeForce 8800 GTX minden tekintetben lélegzetelállítóra sikeredett. Az architektúra merőben új, a teljesítmény utolérhetetlen, ahogyan a kártya mérete és fogyasztása is. A korábbi években bevált gyakorlat lett, hogy egy-egy csúcskategóriás videokártya nem is a vásárlóknak, hanem inkább a konkurenciának készül, egyfajta erőfitogtatásként. Tesztjeinkben is látszott, hogy az új ász mennyire kihasználhatatlan, hiszen a legtöbbek számára elérhetetlen 1600x1200-as felbontásban, látványjavítókkal is gyakran 100 fps fölötti sebességet produkált, és csak nagyon speciális esetekben lassult 60 fps alá.
Sokkal érdekesebb lehet egy valamivel visszafogottabb teljesítményű, még mindig iszonyatosan erős megoldás, amihez olcsóbban – vagyis inkább kevésbé drágán – juthatunk hozzá. A GeForce 8800 GTX mellett a gyengített változat a GeForce 8800 GTS, melyen szintén G80-as GPU dolgozik, de ezt-azt lekapcsoltak benne. Előző cikkünkben már bemutattuk az új GPU felépítését, most a változásokra szorítkozunk, melyeket legjobban az alábbi ábra demonstrál.

A GeForce 8800 GTX 128 darab skalár stream processzorából két 8+8-as blokkot, vagyis 32 számolót iktattak ki a hozzájuk tartozó textúramintavételezőkkel egyetemben, tehát 96 számoló maradt meg. A raszteres rész hat blokkjából egyet deaktiváltak, így a memóriavezérlő, 64 bittel, 320 bitesre keskenyedett, a RAM kapacitása pedig 768 MB-ról 640 MB-ra csökkent. Változtak az órajelek is: a GPU alapüteme 575 MHz-ről 500 MHz-re, a stream processzoroké 1350 MHz-ről 1200 MHz-re, a GDDR3 memóriáé pedig 900 MHz-ről 800 MHz-re módosult.
Tesztlaborunkban az Asus GTS-e tette tiszteletét. A hatalmas kártya eltörpült doboza méretei mellett. A Ghost Recon stílusában színezett borítás a szokásos alaplaposoknak a kétszerese. Benne, a kártya mellett két játékot (Ghost Recon Adwanced Warfighter, GTI Racing), 3DMark06-ot, meghajtóprogramokat és egy CD-tartót találtunk, no meg a szükséges kábeleket.
Az Asus, ahogyan a többi gyártó is, megmaradt a referenciahűtésnél, de saját címkével – Ghost Recon motívummal – díszítette.
A GTS első pillantásra sokkal emészthetőbb, mint nagyobb testvére. Az jól látszik, hogy a GTS rövidebb – pontosan olyan hosszú, mint a GeForce 7950 GX2, a GeForce 7900 GTX vagy a Radeon X1950 XTX. Alaposabb szemle után az is feltűnt, hogy a kisebbik nagyvas hűtése is kisebb valamivel. A kártya végén az öt helyett csak négy „kopoltyúnyílás” van.
A GeForce 8800 GTS és GTX nyomtatott áramköre nagyon hasonlít egymáshoz. A fő különbség, hogy a nagyobbiknak két SLI csatlakozója van, amivel valószínű, hogy kettőnél több kártya is összeláncolható. A GTS-nek csak egy ilyenje van, tehát legfeljebb kettő köthető össze. A PCI Express tápcsatlakozókból is eggyel kevesebb van, és a kártya végén található feszültségszabályozó rész sem olyan összetett a GTS esetében. A fonákon az a leglényegesebb különbség, hogy a hűtést tartó csavarok nem ugyanazon a helyen vannak. A kártya hátuljától a GPU-ig egyezik ugyan hat menet, de a többi nem. Ez egyedi, tuninghűtéseknél kompatibilitási gondokat okozhat majd.
A G80-as chipet ugyanaz a méretes fémsapka fedi, mint a GTX-en. Jobbra alul két üres memóriahely látható, ami a 64 bites és 128 MB-os csökkentés eredménye. Félelmetes, hogy a tizenkettőből két téglácska elhagyása akkora különbséget jelent, mint egy alsókategóriás VGA teljes memóriarendszere. A GDDR3 modulok a Samsungtól származnak. Késleltetésük 1,2 ns, ami elvileg 833 MHz-es órajelnek felel meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Radeon HD 2900 XT: elkészült, de tényleg!
Az AMD bábáskodásával sem sikerült tökéletesre az új ATI GPU szülése, de végre itt a Radeon HD 2000 sorozat nyitánya.
-
GeForce 8800 GTS 320 MB memóriával
Az NVIDIA felezett memóriájú GeForce 8800 GTS-ének összevetése nagyobb testvéreivel és az AMD-féle konkurensekkel.
Előzmények
Nem váltotta meg a világot a G80
GeForce 8800-asok különleges hűtővel
Megérkeztek a csúcskategóriás inteles PC-k új alapjai
-
GeForce 8800 GTX - forradalmi nagyágyú
Bemutatkozik az NVIDIA legújabb grafikus kártyája, mely minden tekintetben túlmutat elődein és konkurensein is.
-
A legnépszerűbb videokártyák tesztje
Az elmúlt időszakban az ATI és az NVIDIA is átrendezte a csúcskategóriás grafikus kártyák kínálatát – a tesztet a megújult Radeon X1900 GT-vel és a GeForce 7900 GTO-val bővítettük.
-
Nehézsúly: SLI a CrossFire ellen
Az ATI és az NVIDIA leggyorsabb grafikus vezérlői mérkőznek meg egymással két-két videokártyát tartalmazó rendszerekben.
-
Csata a „leggyorsabb videokártya” címért
Tesztünk megjelenésével egy időben indítja útjára hivatalosan az NVIDIA a GeForce 7950 GX2-t, mellyel a Radeon X1900 XTX-et próbálja meg letaszítani a trónról.
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.














