Gyorskeresés
Egzotikumok a hazai PMP-kínálatban
Egyre több kínai gyártó szivárog be a médialejátszók piacára. Az itthon jobbára ismeretlen Mele lejátszóit vizsgálva ismét megállapíthattuk: a kínaiak nem viccelnek.
Hirdetés
Mele PMC-200
A hordozható médialejátszók piaca évről-évre rekordeladásokat produkál, miközben a készülékek rendre megújulnak és tudásuk új technológiák garmadájával bővül. Eme evolúciós folyamat egyik legjobb példája – egyben legfőbb gerjesztője – az Apple méltán népszerű iPodjának fejlődéstörténete. Az immáron sokadik megújulási fázison átesett médialejátszónak hamarosan befut a hatodik generációja, mely felépítéséből adódóan elsősorban a mozirajongóknak igyekszik a kedvében járni. Az iPodnak itt kissé paradox módon akad némi lemaradása, hiszen egyik-másik konkurenciája már egész komoly zsebmozikkal örvendeztette meg a nagyközönséget, míg az Apple lejátszója most is elsősorban zenélésre a legalkalmasabb.
Nehéz eldönteni, hogy a számtalan kínai gyártó mennyire tekinthető a nagyok valódi konkurenciájának ebben a szegmensben. Tény mindazonáltal, hogy a gyakran a semmiből előkerülő gyártók készülékei tudásukat tekintve komolyan megszorongatják a nagy öregeket, vagyis a piac 85-90 százalékát uraló négy-öt gyártó médialejátszóit. Nemrég mi magunk is megtapasztalhattuk, hogy mire képes a feltörekvő, korábban nálunk teljesen ismeretlen nevű Meizu miniplayere, vagy M6-osa: láthattuk, hogy a kis lejátszó a maga kategóriájában és árszintjén gyakorlatilag példátlan képességekkel lett felruházva.
Ezúttal egy hasonlóan feltörekvő márka két készülékével ismerkedhettünk meg, bár több jel is arra utal, hogy a kínai Shenzen Mele Digital Technology – rövidebb nevén Mele – továbbra is elsősorban belső piacra szállít (Kínában saját bevallásuk szerint piacelsők a PMP-szegmensben). A vállalatnak Sencsenben működik a legnagyobb gyára – egyben itt a Mele székhelye is –, ezen kívül Pekingben, Hongkongban és Szingapúrban vannak irodái, valamint már létezik egy tengerentúli képviseletük is az USA Illionis államában. Nem egy világméretű terjesztői hálózat, mindazonáltal jelen bemutatónk is bizonyítja, hogy a Mele valahogy mégis utat tört magának Európába, illetve kishazánkba.
Mele PMC-200
A gyártó tetemes OEM-termeléssel is büszkélkedhet, legalábbis erre utal, hogy a hozzánk érkezett két médialejátszó közül lényegében egyik sem viselte a vállalat saját nevét, így a Mele PMC-200 dobozán márkanév helyett csak a sokatmondó „Portable Multimedia Center” és „Mobile Entertainment” hívószavak díszelegnek. A 2,5 hüvelykes merevlemezekkel kompatibilis készülék összesen négy változatban kapható Magyarországon, hozzánk az „üres”, azaz adattároló nélküli verzió érkezett.
A merevlemez nélküli PMC-200-ról a kibontás után azonnal kiderült, hogy nem a végfelhasználói piacra szánta a gyártója, a HDD beépítése ugyanis korántsem egyértelmű a laikus számára, ráadásul a leírás semmilyen utasítást nem tartalmaz a szerelési műveletet illetően. A lejátszó angol nyelvű dokumentációja mellett egyébiránt hálózati töltő, A/V kábelek, fülhallgató, USB kábel, egy puha tok, valamint egy USB-OTG adapter került elő a dobozból.
A HDD beépítése nekünk sem volt sima ügy: a szerkesztőségünkben megtalálható egyetlen 2,5 hüvelykes merevlemezt valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem volt hajlandó elfogadni a PMC-200, pedig látszólag minden stimmelt az összeszereléssel, a számítógép még látta is az adattárt – a lejátszó fájlkezelője azonban valamiért nem. Egy másik merevlemezt - ugyanattól a gyártótól, ugyanabból a típuscsaládból - már zokszó nélkül fogadott a PMC-200.
A Mele PMC-200 a prémiumkategóriás médialejátszó látszatát kívánja kelteni, így a felhasznált anyagok minőségével tulajdonképpen nincs is gond, a hátlap fémből készült, az előlap pedig fényesen csillogó műanyag. A dizájnnal szemmel láthatóan nem sokat vacakoltak a tervezők; a lejátszó külsejének kialakítása inkább célszerű, mintsem szép. Ennek a filozófiának a jegyében készülhetett az elemrekesz is, mely jócskán kidudorodik a PMC-200 jobb oldalán, ezzel csúnyán megtörve az addig egyenes vonalvezetést. Viszont legalább cserélhető az akkumulátor.
Vezérlőgombokat az előlapon, illetve az egyik homlokzaton találni, a készülék főbb funkciói azonban mind elérhetők az előlapi kezelőszervekkel; a menükben való navigálás egy négyirányú, nyomógombként is működő joystickkel valósulhat meg. A 3,5 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású, 16,7 millió színárnyalat megjelenítésére képes TFT LCD mellett egy hangszóró is lapul, a párját azonban nem lelni sehol: a PMC-200 rácsatlakoztatott fülhallgató vagy hangrendszer nélkül csak monóban tud megszólalni.
A lejátszó képes televízióra is továbbítani a képet (ehhez a megfelelő összeköttetés után elég egy kezelőgombot lenyomni), a hangkimenet, a videokimenetek, az USB- valamint a töltőcsatlakozó a PMC-200 keskenyebb oldallapján található. Az egyszerűség kedvéért mindezt egy dokkolóval is hozzáférhetővé teszi a gyártó: ez a készülék – mondjuk úgy, aljára csatlakozik. Az akkumulátor jelen esetben sajnos nem tölthető USB csatlakozóról, ami manapság ugyan kissé ügyetlen megoldásnak számít, de nem lehetetlen együtt élni vele. Van cserébe USB OTG funkció, azaz a digitális fényképezőgépről, kártyaolvasóról a megfelelő kábel segítségével átmásolgathatók a képek, illetve egyéb adatok, ami mondjuk egy utazás során nagyon jól jöhet.
A Mele PMC-200-as család tartogat néhány meglepetést mind az ínyenc felhasználók, mind a konkurencia számára: az önmagában manapság már nem nagy kunszt, hogy nagyobb kijelzővel rendelkezik egy médialejátszó, a Mele-nél viszont úgy gondolták, hogy ennek a kijelzőnek érdemes kihasználni az adottságait, ezért egy meglehetősen erős, komoly tudású dekódolóegységet építettek a PMC-200-ba. A lejátszó így nem csak a manapság ebben a szegmensben egyre divatosabbá váló DivX és XviD videókat játssza le (akár felirattal), de elboldogul a DVD-ripekkel is (ejnye-bejnye), mindezt teszi konstans 25 képkocka/másodperces sebességgel, akár 720x576 pixeles felbontásban (PAL rendszerben, a TV-kimeneten).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
ZENélő egérmozi
Megnéztük, mit tud a Creative nyáron megújult Zen hordozható médialejátszója. Vajon a 2,5 hüvelykes kijelző elég a mozizáshoz?
-
Abigs médialejátszó - tévé elé ültet
A Sarotech merevlemezes, saját kijelző nélküli Abigs DVP-260 digitális lejátszóját próbáltuk ki.
-
HD(D)-videó magasfokon
A Unicorn MX-760HD merevlemezes médialejátszója igazán ügyes. HD felbontásban dolgozik, WLAN-on kommunikál, és igencsak minőségi benyomást kelt.
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
-
MobiBlu - egzotikumok ügyes tálalással
A koreaiak már többször bizonyították, hogy értenek a zenelejátszókhoz, a MobiBlunál ezt különleges dizájnnal is próbálják hangsúlyozni.
-
Digitális képkeret - ennyit a paszparturól...
A nagymama kredencén javul a helykihasználás: nem kell minden unokához külön képkeret, elég egy is, ha digitális.
-
Cowon iAudio F2, az álruhás zenész
A Cowon új zenelejátszója majdnem tökéletesre sikerült. A déja vu érzés és az apró gombok ellenére azonban így is az egyik legjobb készülék a piacon.
-
GeForce 8 és nForce 680i
Az NVIDIA frissen bemutatott nagyágyúi mellett Xbox 360-nal és sok más újdonsággal foglalkozunk.
Előzmények
-
Mele PMC-35 - média a zsebben
Kicsi, kék és mindenféle hangot, képet, mozgóképet és egyéb adatot lehet tárolni, lejátszani vele, sőt még kártyaolvasója is van.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Google Play – megújuló előfizetésekkel
Az alkalmazáson belüli vásárlásokon túl megújul...
Alkalmazásbemutató: Elkészült a Hadur iOS-re
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hadur: az iOS-ver...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.









