Gyorskeresés
GeForce 8 és nForce 680i
Az NVIDIA frissen bemutatott nagyágyúi mellett Xbox 360-nal és sok más újdonsággal foglalkozunk.
Hirdetés
NVIDIA újdonságok
![]()
![]()
![]()
![]()
Ezen a héten a számítógépes hardvervilág legnagyobb eseménye az NVIDIA-páros bemutatója volt; megjelent a GeForce 8 sorozat első két képviselője és az abszolút csúcskategóriás nForce 680 chipkészlet inteles változata. Nem csak holmi elméleti dokumentációk lobogtatása és féltve őrzött nullszériás darabok prezentálása történt szerdán, hanem a premier pillanatától már idehaza is kaphatóak az újdonságok. Nagy szó ez, két szempontból is. Az NVIDIA nem aprózta el, de ami még fontosabb, mi, a kis Magyarország is számítunk az egyre erősebb kaliforniai vállalatnak. Persze, nem csak az NVIDIA létezik, sok más érdekesség is terítékre kerül. A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20% áfa hozzászámításával.
A GeForce 8800 GTX jött, láttuk, győzött. Egy-egy új termék esetén mindig bajos az ajánlott (rendszerint dollárban, jobb esetben euróban megadott) ár alapján hazai számokat kalkulálni. Röviddel azután, hogy a korábbi GeForce-ok árai alapján megtippeltük az új 8800 GTX és 8800 GTS árát, befutottak az első értesítések, hogy már nagykereskedelmi partnereinknél vannak az első darabok, van hazai ár. Első körben az EVGA, Asus, BFG és Gainward kártyái érkeztek meg. Az új zászlóshajó, a GeForce 8800 GTX ára 175 000 forint környékén alakult, mi is oda vártuk. Az ár a teljesítményének is megfelel, hiszen a 8800 GTX nemcsak másfélszer olyan drága, mint a Radeon X1950 XTX, hanem legalább másfélszer gyorsabb is jelenlegi első számú riválisánál.

A kisebb – vagy inkább kevésbé hatalmas – GeForce 8800 GTS vételára valamivel 140 000 forint alatt maradt, ami nagyjából 15%-kal magasabb a Radeon X1950 XTX áránál. Valószínű, hogy a GeForce-nak sebességben is ekkora lesz az előnye.

Az ütős videokártya – vagy inkább videokártyák – alá komoly rendszer dukál. Jelenleg az Intel Core 2 Duo processzorai a legerősebbek a PC-s világban, hozzájuk való az NVIDIA új chipkészlete, az nForce 680i, mely egyszerre debütált a GeForce-okkal. Az első 680i-s alaplap már a hazai piacra is megérkezett. Nagy meglepetésre nem valamelyik nagy gyártó, mondjuk az Asus vagy a feltörekvő ECS prezentálta, hanem az EVGA. Az elsősorban tuningos GeForce-okra specializálódó márka egyre szorosabb kapcsolatba kerül az NVIDIA-val. Az új alaplapot aranyáron mérik, 72 500 forintot kell érte fizetni. Fő érdekessége, hogy a 1066 MHz mellett a 1333 MHz-s rendszerbusz-órajelet is támogatja. A termékbemutató telekonferencia alkalmával hangsúlyozták, hogy az új chipkészlet tervezésekor a tuningot is szem előtt tartották. Elmondásuk szerint az újdonság bőven 500 MHz fölötti FSB-t bír, így az olcsó Core 2 Duo E6300 processzorokat is alaposan kihajthatjuk majd vele. Memóriafronton is erős az nForce 680i, ugyanis a hivatalos DDR2-800-támogatáson túl DDR2-1200-as tuningot jeleztek előre.

A chipkészlet további érdekessége, hogy a két 16-szoros PCI Express foglalat mellett – pontosabban között – egy hosszú, nyolcszoros csatlakozó is van, így akár három videokártyát is telepíthet az, akinek esetleg nem lenne elég a GeForce 8800 GTX SLI.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Utolsó eresztés karácsony előtt
Ezen a héten érdekes alaplapokkal, iPod-os monitorral, tévétunerekkel, bomba árú házakkal és notebookos kiegészítőkkel foglalkozunk.
Előzmények
GeForce 8800-asok különleges hűtővel
Érkeznek az első nForce 680i SLI chipsetes lapok
Megérkeztek a csúcskategóriás inteles PC-k új alapjai
-
GeForce 8800 GTX - forradalmi nagyágyú
Bemutatkozik az NVIDIA legújabb grafikus kártyája, mely minden tekintetben túlmutat elődein és konkurensein is.
-
Egzotikumok a hazai PMP-kínálatban
Egyre több kínai gyártó szivárog be a médialejátszók piacára. Az itthon jobbára ismeretlen Mele lejátszóit vizsgálva ismét megállapíthattuk: a kínaiak nem viccelnek.
-
EVGA: tuningos nagy GeForce-ok
Az emelt órajelek mellett 10 éves garanciát, telefonos vevőszolgálatot és több érdekes akciót kínál az EVGA. Tesztünkben a GeForce 7900 GT-től a 7950 GX2-ig vizsgáltuk termékei tuningpotenciálját.
-
Leadtek tévétunerek PCI foglalatban
A Leadtek közkedvelt WinFast TV2000 XP Expert és hardveresen tömörítő PVR2000 tévévevőjét teszteltük.
Szélesedik a Zen médialejátszók választéka
HD DVD-lejátszással bővül az XBox 360 funkciólistája
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





