Gyorskeresés
Hardver
Online vásárlás
Kiemelt gyártók
RSS csatornák
MobiBlu - egzotikumok ügyes tálalással
A koreaiak már többször bizonyították, hogy értenek a zenelejátszókhoz, a MobiBlunál ezt különleges dizájnnal is próbálják hangsúlyozni.
I’m blu, MobiBlu
A hordozható médialejátszók piacának szereplői az évek során két egymástól jól elkülönülő csoportba rendeződtek. A vásárlók legtöbbször az olyan gigászok nevével találkozhatnak, mint az Apple, a Creative, a SanDisk, illetve újabban a Microsoft, vitathatatlanul ezek a cégek adják el világszerte a legtöbb ilyen eszközt. Könnyű nekik – mondhatnánk, hiszen a fenti világcégek gyakorta évtizedekre visszanyúlóan markáns jelenlétet képviselnek a szakmában, illetve kellő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy újoncként mindjárt az élmezőnybe verekedjék magukat.
Aztán ott van a mezőny többi tagja, melyeket sokan hajlamosak egy kézlegyintéssel lesajnálni, pedig számos ázsiai kistigris tudna mesélni a nagyoknak arról, hogyan kell jó médialejátszót gyártani. Egyike eme kisebb gyártóknak az alig tízéves múltra visszatekintő koreai Hyun Won Inc., mely MobiBlu márkanéven, illetve jelentős OEM szereplőként értékesíti termékeit. A MobiBlu egyébiránt a legek márkájának is tekinthető, ezen a márkanéven látta meg a napvilágot a világ legkisebb, legvékonyabb, illetve leghosszabb akkumulátoros üzemidővel büszkélkedő médialejátszója.
Hozzánk ezúttal a cég két új fejlesztése, a szupervékony MobiBlu US2 és a „nagyképű” apró dobozka, a Boxon jutott el. Bár a két készülék külalakja még csak nem is hasonló, a szinte egyforma tálalás miatt le sem tagadhatnák, hogy egy családból származnak. Az eltérő külső ellenére a két testvér legbelül nagyon is hasonlít egymáshoz, a zenelejátszás mellett ugyanis közel azonos repertoárral rendelkeznek, azonos minőségi szintet képviselnek.
A két médialejátszó nagyon hasonló, átlátszó dobozban érkezik, szinte teljesen egyező körítéssel. Mindkét típushoz jár az elengedhetetlen fülhallgató, az USB adatkábel (mellyel egyben tölthető is a készülék), a tokok (a Boxonnál puha átlátszó, a US2-nél kemény műanyag), a Boxonhoz kapunk még egy jack-jack átjátszókábelt és egy nyakpántot is. A forgalmazó mindkét termékhez biztosít magyar nyelvű leírást, mely ugyan nem tekinthető extrának, sokkal inkább kötelező tartozék, sokan azonban mégis fittyet hánynak erre az apróságra. Hálózati töltő egyik csomagban sincs, ez azonban újabban teljesen megszokott jelenség, így lassan a mi – korábban meglehetősen erős – hiányérzetünk is elpárolog eme tartozékkal kapcsolatosan.
A MobiBlu Boxon és US2 igényesen megalkotott, jó minőségű anyagokból összerakott médialejátszók érzetét keltik, mindkét készülékre jellemzőek továbbá az apró formai trükkök, melyek többnyire jól illeszkednek a koncepcióba. A US2-t szemlélve azonnal szembeötlik, hogy fejlesztői a Motorola pengemobiljaitól merítettek ihletet: a készülékház alig 7 milliméter vastag, a fém kezelőgombok anyaga, tapintása pedig a telefonoknál alkalmazott felülethez kísértetiesen hasonló. Ezzel együtt a US2-ről süt a minőség és az átgondoltság, minden gomb az előlapra került, a felső, szélesebb részhez pedig mindjárt két fülhallgatót vagy hangkeltőt csatlakoztathatunk (ide csatlakozik a speciális kialakítású tápkábel is).
A Boxon ennél jóval tömzsibb, lényegében az egész lejátszó előlapja csak a kijelzőből áll, ezzel mintegy azt sugallva, hogy ez a készülék elsősorban videofelvételek megtekintésére való. A készülék 4,3 centiméteres képátlójú kijelzője valóban nagyobb, mint a US2-n található 3,8 cm-es megjelenítő, a kis dobozka azonban ettől még szerintünk nem feltétlenül lesz alkalmasabb videózásra. Mivel az előlapon nem jutott hely másnak, a kezelőgombok félig oldalt, félig a hátlapon sorakoznak, nyomkodni leginkább a két mutatóujjunkkal tudjuk őket, ami a lapátkezű felhasználók számára – a készülékház, illetve a gombok méreteit figyelembe véve – eleinte kisebbfajta tortúrával egyenértékű. A kezelőszervek elhelyezése és formája jelen esetben tehát nem kimondottan tekinthető ergonomikusnak, a felhasznált anyagok minősége valamint az összeszerelés azonban, akárcsak a US2-nél, itt is elsőosztályú.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
BitMarket ajánlatok
-
Creative Sound Blaster Audigy SE
Specifikációk: Sample rate: 96 kHz, Csatlakozás: PCI, 7.1 surround hangzás: van, Audio standard: EAX Advanced HD...
5 638 Ft-tól -
A4TECH PK-5 FlexiCam
Specifikációk: Mikrofon, Felvétel: CMOS, Videofelbontás: 640 x 480 , Képfrissítés: 30 fps / sec , Kamera felbont...
3 600 Ft-tól -
Trust 5.1 External Surround Sound Card SC-5500p
Specifikációk: Sample rate: 48, Csatlakozás: usb, 5.1 surround hangzás: van, 4 hangszóró támogatás: van, Audio s...
9 275 Ft-tól
-
Edifier S330D (2.1)
31 100 Ft-tól -
Axis M3014
131 288 Ft-tól -
Genius SP-S115
1 563 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
-
Samsung P2 - kis gép nagy képpel
Megcsodáltuk a koreaiak új érintőképernyős, bluetoothos mini médialejátszóját.
-
iAudio 7 - a memória diadala
A Cowon HDD-s iAudio 6 lejátszója rövid életű volt, máris itt van a flashmemóriás trónkövetelő, az iAudio 7. Halljuk!
-
Samsung YP-T10 - Vaú!
Az új lejátszó a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk. A Samsung ismét megmutatja, hogy van helye a prémium szegmensben.
-
ZENélő kavicsok
Kipróbáltuk a Creative zenelejátszói közül a legapróbbakat.
-
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
-
MP3-lejátszók jó áron
Az Apacer aktuális MP3-lejátszó kínálatának kétharmadát teszteltük.
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
Előzmények
Idén Európába is eljut a Zune
-
X-Micro F610 lejátszó
Nyakatekert nevű, de egészen ügyes MP3-lejátszót teszteltünk az X-Micro kínálatából.
Tavaszra várható a Meizu újabb apró lejátszója
Bemutatta új lejátszóját a Transcend
-
Cowon iAudio F2, az álruhás zenész
A Cowon új zenelejátszója majdnem tökéletesre sikerült. A déja vu érzés és az apró gombok ellenére azonban így is az egyik legjobb készülék a piacon.
-
Egzotikumok a hazai PMP-kínálatban
Egyre több kínai gyártó szivárog be a médialejátszók piacára. Az itthon jobbára ismeretlen Mele lejátszóit vizsgálva ismét megállapíthattuk: a kínaiak nem viccelnek.
Megújul a zenelejátszók legkisebbike
-
Meizu miniplayer - a kínai csodagyerek
Kinek jutott eddig eszébe a csúcsminőségű médialejátszók felsorolásakor a Meizu márkanév? A miniplayerrel a kínaiak most történelmet csináltak.
Mini zenelejátszó 2 GB flashmemóriával
-
A zsebes, aki sokra vitte
A Cowon A2 kategóriájának egyik legnagyobb kijelzőjével büszkélkedhet, ráadásul nemcsak lejátszani, de felvenni is képes mozgóképet.





















