Gyorskeresés
Szponzorunk
Cooler Master - olcsó elit
Az új Elite házsorozat nevével ellentétben a Cooler Master friss gazdaságos szériája. Első tagját, a 330-ast teszteltük.
Hirdetés
Külső
Új területre merészkedett a Cooler Master. Eddigi házai főként a magasabb árkategóriákba tartoztak, de most egy kimondottan olcsó termékcsaládot indított útjára. Az Elite név némileg kontrasztban áll az egyszerű, jó árú megoldásokkal, de annyi baj legyen. Elsőként az Elite 330 debütált, amely tesztlaborunkba is eljutott. Nem túl nagy, de nem is kényelmetlenül kicsi. Magassága csupán 413 mm, de 486 mm-es mélysége még a nagyobb videokártyákhoz is elegendő helyet sejtet. Homlokzatát teljes magasságban fémháló fedi. Ilyen a négy 5,25 colos és az egyetlen előlapi 3,5 colos meghajtóhely borítása is.
Szerencsére az ízléses tervezést nem adták fel. A homlokzatot ezüstös sávok keretezik, felülre, egy tükrös betétre pedig tetszetős Cooler Master feliratot biggyesztettek – identitástudat mindenek felett.

Olcsó megoldás, de az előlapi csatlakozóknak nincs fedele. A két USB és az audiokonnektorok melletti vak FireWire aljzat is a gazdaságosságra utal.

Az előlap harmadában egy ezüstös sáv fut keresztbe, ebben van a normál méretű bekapcsológomb, amelynek világít a pereme, a pici winchesteres LED és a még éppen hogy használható méretű reset. Aki földre helyezi majd a házat, az kénytelen lesz nyújtózkodni, hogy elérje őket.

A hátsó panel teljesen szokványos. Jó pont, hogy az alaplapi csatlakozók nyílása fölött univerzális, 80, 92 vagy 120 milliméteres ventilátort fogadó tartóelem van. A bővítőkártyák fölötti rész tömör; gyakran itt is szellőzőket szoktunk látni. Az oldalfalba, a processzor magasságába gégecsöves, a grafikus kártya szintjére egyszerű, de méretes szellőzőrostélyt sajtoltak. Az előbbibe éppen beleillik a 80 mm-es ventilátor.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master Elite 330 |
| Elérhető színek | fekete |
| Méret | 486 x 203 x 413 mm |
| Anyag | acél, műanyag díszítéssel |
| Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX |
| 5,25"-os helyek száma | 4 db |
| 3,5"-os helyek száma | 2 db külső, 5 db belső |
| Bővítőkártyák száma | 7 db |
| Hűtés | hátul 120 x 120 x 25 mm-es ventilátor, elöl univerzális ventilátorhely, szellőzők az oldallapon |
| Előlapi csatlakozók | 2 db USB 2.0, mikrofon, hangszóró |
| Beszerelhető tápegység | ATX |
| Ház tömege táp nélkül | 6 kg |
| Gyártó weboldala | www.coolermaster-europe.com |
| Termék weboldala | Elite 330 |
| Forgalmazó | Expert Computer Kft. |
| Bruttó fogyasztói ár | 8 300 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Halk után hűs kozmosz
Megcsodáltuk a Cooler Master Cosmos hangtalan üzem helyett inkább a szellőzésre kihegyezett S 1100-as verzióját.
-
Kozmikus zászlóshajó
Itt a Cooler Master új csúcsháza, a Cosmos 1000. Bár nem jellemző, megmutatjuk, hogyan kell megsütni benne egy Prescottot.
-
Cooler Master CM 690 - jó ház jó áron
Olyan házat dobott piacra a Cooler Master, melybe hét-nyolc ventilátor is befér, rezgéscsillapított, nem túl drága, és még szép is.
Előzmények
Hatékonyabb hűtéssel kecsegtet az Antec P180 utódja
-
Chieftec retró
A neves gyártó néhány etalonnak számító házát vettük elő, hátha vannak olyanok, akik még – vagy már – nem találkoztak velük.
Asus házak helytakarékos rendszerekhez
-
CeBIT 2007: vízió light - 1. rész
A hannoveri informatikai kiállításról készítettünk beszámolót két szólamra, két tételben.
CeBIT: Cooler Master - már nem a Stacker a csúcsmodell?
-
Negyedméteres ventilátor a házon
A Point of View hatalmas szélkerékkel szerelt Turbine házait teszteltük.
Variálható HTPC ház a Cooler Mastertől
-
Isteni házak
A Gigabyte a vizek isteneiről nevezte el új házait. Az alumínium előlapos, vízhűtésre is felkészített Tritont és Poseidont teszteltük.
-
DTK házak jó áron
A DTK hagyományosan jó ár/érték arányt mutató házai közül vizsgáltunk meg kettőt, egy mini és egy midi tornyot.
Tágas Chieftec tornyok
-
Asus házak a mindennapokra
Nem mindenki költhet tízezreket házra és tápra. Az olcsóbb megoldások között vannak jók és rosszak is. Ma az Asus gazdaságos közepes és mini tornyai méretnek meg.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Google Play – megújuló előfizetésekkel
Az alkalmazáson belüli vásárlásokon túl megújul...
Alkalmazásbemutató: Elkészült a Hadur iOS-re
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hadur: az iOS-ver...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.








