Gyorskeresés
AMD csúcskártya: HD 4870 X2
Megmértük, mire képes az AMD jelenleg legerősebb, két RV770-es chippel szerelt videokártyája.
Hirdetés
Nagyágyú

Az AMD előző kétchipes videokártyája: Radeon HD 3870 X2
Az AMD folytatja hadjáratát az NVIDIA ellen: a kitűnően sikerült, középkategóriába szánt HD 4800-asok után most a csúcskategóriát célozta meg, és a GeForce GTX 280 egyeduralmát szeretné megtörni. Az AMD a HD 4850 és 4870 alapjául szolgáló RV770-es chip bejelentésével egyidőben egyérteművé tette, hogy az elkövetkező időkben nem a rivális NVIDIA, hanem a saját szabályai szerint játssza tovább ezt a kegyetlen, a vásárlók kegyeiért folytatott harcot (az AMD az életben maradásért küzd, az NVIDIA meg az AMD ellentámadásai miatt szenved). Végleg leszámolt a nagy, nehezen gyártható és drága óriás monolitikus chipek tervezésével, illetve gyártásával, és egy új szisztéma mentén kíván támadásba lendülni. Tesztünk főszereplője, a Radeon HD 4870 X2 is már az új elképzelés jegyében született: a HD 3870 X2 után hivatalosan ez a második olyan Radeon, amely két darab nagyteljesítményű, ugyanakkor a gyártási költségek tekintetében egyelőre riválisok nélkül álló chipet köt össze egyetlen áramköri lapkán. A HD 4870 X2 két darab RV770-es GPU-jával (R700-as kódnév), összesen 2 GB fedélzeti memóriájával minden valószínűség szerint komoly kihívás elé állítja majd az NVIDIA-t.

A HD 4870 X2 mindkét oldala [+]
A HD 4870 X2 felépítését tekintve nagy vonalakban megegyezik az elődjének tekinthető HD 3870 X2-vel, az AMD mérnökei láthatóan nem foglalkoztak túl sokat ezzel a kérdéssel. Igaz, nem is volt miért, a HD 3870 X2-ből kihozták, amit lehetett, így a 4870 X2 tervezése során legfeljebb néhány finomításra volt szükség. Az áramellátó rész masszívabb lett, hiszen az RV770-nek több energiára van szüksége. A kártya külsőre is megmaradt olyannak, amilyen volt, a hűtőrendszer látszólag nem változott semmit, és a hátoldalon elterülő, a memóriachipek hűtéséért felelős kis hőelvezető lemezecske is maradt a régi. A ventilátor a NYÁK számítógép belseje felé néző oldalán van, a nagy, üreges járaton keresztül pedig a rendszeren kívülre mozgatja a meleg levegőt. A légkavaró üresjáratban egészen halkan végezte a dolgát, nekünk még terhelés közben sem gyorsult be, de elképzelhető, hogy ez csak az alacsony szobahőmérsékletnek tudható be; a HD 3870 X2-n található ventilátor terhelés közben már elég hangos volt. A szellőzőjáratban két különálló, réznek látszó hűtőborda, továbbá egy öntött lamellás terület gondoskodik a GPU-k lehűtéséről. A hűtőrendszer összeépítve igen robusztus, lényegében az egész egy nagy hűtőborda; nem csak a hőjáraton áthaladó meleget kell felvennie/leadnia, de a memóriachipek hűtéséről is gondoskodik. A kártya túlsó oldalán találjuk a memóriachipek hűsen tartásáért felelős lemezt.
A videokártya hátoldalát szemlélve már sejthető, hogy mit rejt a nagy hűtőszerkezet. Három chip helyét lehet felfedezni, a két szélső a GPU, a középső pedig a CrossFire támogatásáért felelős, PCIe-sávokat biztosító switch. A GPU-k körül négy-négy memóriachip található, ezek szépen elkülönülnek egymástól, ez is utal a két GPU-s felépítésre. A megjelenítőn két PCIe tápcsatlakozó van, tehát elődjéhez hasonlóan falja az áramot, de nem is vártunk mást egy ilyen csúcskategóriás nagyvadtól. A hűtést leszedve láthatóvá válnak az RV770-es chipek, a PCIe-vezérlő, és további 4 + 4 memóriachip.
A PLX Technologytól származó PEX 8647-es PCIe switch a HD 3870 X2-esen található 8547-es továbbfejlesztett, PCI Express 2.0-s változata. Ez 48 darab PCIe 2.0 szabványú sávot képes vezérelni, így végeredményben a HD 4870 X2 üzembe helyezéséhez nincs szükség CrossFire-kompatibilis alaplapra. Az alaplap északi hídja és a PCIe x16-os foglalat között 16 darab PCIe-sáv található, ezekhez kapcsolódik 16 sávon a videokártyán található PCIe switch, és a PCIe switch vezérli a két grafikus chipet kétszer 16 PCIe-sávon (összesen tehát 48 sáv). Az HIS-féle HD 4870 X2 gyári órajelei megegyeznek a szimpla HD 4870-esével, a GPU-k 750 MHz-en, a memória pedig 900/1800 MHz-en ketyeg, a HD 4870 X2 lényegében egy teljes értékű HD 4870 CrossFire kiépítés, vagy talán még egy kicsit annál is több.
A VGA hossza 27 cm, megegyezik a HD 3870 X2-ével, illetve az összes most még fellelhető korábbi és jelenkori csúcskategóriás videokártyáéval, ezek a GeForce 8800/9800 GTX és GeForce GTX 280. A GPU-kat két oldalról memóriachipek veszik körül, a HD 4870 X2-n 2 GB-nyi Hynix H5GQ1H24MJR-T0C jelölésű, 1 Gbites, 1.5 V-os lapkát találunk. Ezek elméletben 1000 MHz-et bírnak, tehát némi tartalék még maradt bennük.
Az NVIDIA SLI rendszereivel ellentétben a 4870 X2 multi-monitor támogatással is rendelkezik, ami egyesek számára lényeges lehet. A kártyán a megszokott módon két darab, maximum 2560x1600-as felbontás megjelenítésére képes DVI-I kimenet és egy S-Video bemenet található (talán kicsit idejétmúlt manapság). A nyákon találunk CrossFire csatlakozót, ami azt jelenti, hogy két HD 4870 X2-es összekötévésel négyutas CrossFireX kiépítésére is lehetőségünk nyílik. A videokártya lényegében minden paraméterében felülmúlja elődeit és riválisát, az egyetlen problémánk vele, hogy minden a meghajtóprogram minőségén múlik: ha a CrossFire működésképtelen, akkor egy szimpla HD 4870-es sebességét látjuk viszont, ami ugyan nem egy lassú kártya, de nem ezért fizettünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Radeon HD 5970: nem találtunk rajta fogást...
Az AMD legújabb, szupererősnek ígérkező, csúcskategóriába szánt, dupla GPU-s videokártyáját teszteltük le.
-
Radeon HD 5870
Az AMD 2,15 milliárd tranzisztoros GPU-ja köré épülő szörnye tette tiszteletét nálunk.
A VTX3D bemutatta első saját tervezésű Radeonját
Lencsevégen az AMD új generációs grafikus processzora
-
CPU-VGA párválasztó a csúcskategóriában
Ezúttal a legdrágább videokártyákat és a négymagos processzorok krémjét eresztettük össze.
-
Nem kispályásoknak: GeForce GTX 285 és 295
Az 55 nm-en gyártott GT200-as lapkára épülő videokártyákat teszteltük. Egy újabb bőr, vagy tényleg valami új?
-
Megateszt: a GeForce 9500 GT-től a Radeon HD 4870 X2-ig
A 2008-as év videokártyáit tálaljuk fel olvasóink számára.
-
Bemutatkozik a Radeon HD 4830
Az AMD legújabb, RV770 kódnevű grafikus processzorára alapozó videokártyáját teszteltük - az NVIDIA helyzete súlyosbodik...
Előzmények
Professzionális szinten is támadnak a vörösök
Van még puskapor az év további részére
A HD 4000 széria tovább hengerel
Brutális Radeonok két GPU-val
Larrabee - új koncepcióval a VGA-k piacára
-
Radeon HD 4870 a GTX-ek ellen
Tesztpadon az AMD és az NVIDIA aktuális húzókártyái, főszerepben a Radeon HD 4870-nel.
-
GT200, RV770 - felbolydul a VGA-piac
Részletesen bemutatjuk az AMD új grafikus chipjét és a rá épülő Radeon HD 4850 kártyát, illetve teszteljük az NVIDIA GeForce GTX 260-at és 280-at.
-
GT200: az 1,4 milliárd tranzisztoros GPU
Bemutatjuk az új NVIDIA GeForce-generáció alapját képező GT200 grafikus chip felépítését, újításait.
-
A kétszívű király: Radeon HD 3870 X2
Az AMD a csúcskategóriában hódít két RV670-es grafikus chip egy kártyára ültetésével.
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.










