Philips A2.610
A Philips A2.610 szintén egy olyan rendszer, amely már szerepelt a 2.1-es felhozatalban is. Hasonlóan az Altec 251-eshez, itt is mintegy hozzácsaptak még három hangszórót a rendszerhez, egyéb tulajdonságok nem változtak; természetesen az erősítőteljesítményeket növelni kellett a megfelelő összhang(zás) érdekében. Mivel ez volt az első hangszóró a tesztben, ahol szembesültünk a problémával (a tesztsorrend nem feltétlen egyezik meg azzal, amit végül a PROHARDVER! digitális hasábjain láttok) , itt említjük meg: a bemenő jelek csatlakozói ritkán RCA-k, a legtöbbször hangkártyához való jackdugókat találuk. Erre érdemes gondolni annak, aki bevásárol egy ilyen készülékre, időben (egyszerre a hangfallal) vegye meg a megfelelő jack-RCA átalakítókat, és a hozzájuk tartozó anya-anya jack-átalakítókat. Ez lehet, hogy apróság, de hátha valaki mégsem gondol erre, amikor asztali DVD lejátszón próbálja életre kelteni kedvenc hangreprodukáló eszközét - mi nem gondoltunk, plusz 3-4 óra utánajárás volt a büntetés.
Tehát foglalkozzunk tovább a Philipsszel: a jól megszokott (bevált?) csúszós műanyag hangerőszabályzó, távirányító nélkül, aprócska szub - mi kell még? Persze nem kell elsőre ítélni, 2.1-es tesztünkbe is némi előítélettel fogadtuk az aprócska hollandot, és lám, mégsem kellett szégyenkeznie. Ami tehát kiderülhet eme jópár soros, informativitást sajnos nélkülöző bevezetőből: PC köré szánt, kisteljesítményű, olcsó 5.1-es szettet hallgathatunk meg.
Mindenekelőtt itt is meg kell jegyezzük, hogy a rendszer nem képes valódi szeparált csatornák visszaadására, itt is az a valószínű, hogy mérete miatt kellett a tisztelt konstruktőröknek megkötniük eme kompromisszumot. Sajnáljuk, hiszen ez óhatatlanul következményekkel jár majd térhangzásának precízségére.
Őt megelőző versenytársai többé-kevésbé tisztán tudták reprodukálni a dialógusokat, sajnos a kis Philips ebben lemarad szemcsés, kicsit durva hangjaival. Nem megy az érthetőség rovására, de kicsit kellemetlen. Ezt próbálja meg ellensúlyozni a sztereó változatnál már megismert nyugodt, középtartományában erős, bár felfelé nézve kicsit tompa hangzása. Akárhogy is van az összekevert csatornákkal, a tompa magashangokkal, be kell vallani: igen nézhetővé teszi a filmet ahhoz képest, mennyit kell érte letenni a valós vagy képzeletbeli asztalra. Ez a "nézhetőség" több dolgot is jelent: egyrészt a stabil, hangsúlyos középtartomány, másrészt a nagyon nagy térérzetet. Kérdés persze, hogy az utóbbi pozitív előjelet kaphat-e a fent említett csatornákkal történő bűvészkedés miatt, talán igen.
Hangerő tekintetében meglepően dinamikus, erős produkciót hallunk; sajnos a szub nem igazán tudja megnyugtatóan igazolni jelenlétét - az erő-érzet szinte kizárólag a közepeknek köszönhető.
Irányai a fent említett okok miatt pontatlanok, nem igazán értelmezhetőek.
Összességében a korrekt kategóriába kerül a Philips A2.610, természetesen PC mellett. Szép a hangszín, egy-egy DIVX egy kis szobában nem okoz neki problémát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
