Hirdetés

Aktív témák

  • pasquale

    tag

    Fekete pontban szeretném részesíteni mr-ecomin fórumozót.

    Ezért a telefonért 31000 forintot utaltam neki át.

    A postával kapcsolatban biztosított, időgarantált csomagban állapodtunk meg, ennek költsége (2000 Ft) fele-fele arányban oszlott volna meg köztünk. A telefon maga 30000 Ft-ért volt hírdetve.

    6 pirospontja van, ezért mentem bele az előre utalásba.

    Ez 10.20-án történt, a telefon azóta se jött meg. Megígérte hogy elküldi a postai bizonylatot, amin a feladás ténye van, ez a mai napig nem történt meg. Felhívtam többször is, eleinte még felvette és válaszolt is, azt ígérte hogy küldi, csak most dolgozik/stb. Ezután már nem vette fel a telefont, utána pedig nem volt kapcsolható.

    Privát üzenetekre sem válaszol, utoljára 10.26-án küldtem neki, többet nem vagyok hajlandó keresni.

    Állítása szerint Fehérgyarmaton lakik, ezért utasította el a budapesti személyes átvételt, azonban egy másik hírdetése "Budapest" várossal van feltéve, ez eléggé furcsa.

    Mindenkinek legyen ez tanulság, ellenőrizzék le jól az eladót mielőtt üzletbe bonyolódnak.

    Telefonszámát és számlaszámát tudom, privátban megadom.

    Üdv.

  • pasquale

    tag

    válasz pasquale #15901 üzenetére

    Mr-ecomin fórumtárs írt, hogy ezen a héten visszautalja az árát. Egyelőre ne írjátok be, lehet megoldódik az ügy.
    Üdv. :R

  • papajoe007

    tag

    Felhívom mindenki figyelmét sanyi14,nevü tagra!Eladásra kínált nekem egy Lg Prada készüléket!Kértem a telefonról egy képet,mielött postán elintézzük az üzletet,4 napig nem érkezett fotó,mindenféle nevetséges kifogásokkal jött!Szeritem sumákolt,az utolsó privátomra már nem is válaszolt,pedig fent van folyamatosan!Ovakodjatok töle,az ördög nem alszik :N :R

    PlayStation3 Slim 320Gb

  • enginev3.0

    félisten

    válasz papp_no1 #15900 üzenetére

    Ment a pont

    A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

  • eszterencs

    HÁZIGAZDA

    Elégedetlen voltam zsivagooo-val, akire heteket vártam. A hirdetésemet újra ki kellett tennem miatta, mert érvénytelenítettem, amikor lecsapta. Kb. egy hónappal ezelőtt is már kitettem a hirdetést, jelentkezett, hogy megvenné a cuccot, 3x jelezte, hogy eljön érte, de a legkülönbözőbb kifogásokkal nem jött, telefonszámot nem adott meg, így nem tudtam őt elérni sem, és egy idő után már privátra sem válaszolt többé. Mgebízhatatlan vásárló.

  • itsmeyeah

    tag

    Feketepontot kérnék cousscouss-nak.
    A megbeszélt helyen nem jelent meg,1 órát vártam rá,telefonszámomat tudta,annyit nem írt,hogy eladtam másnak a telefont(iphone 4 32gb volt az üzlet tárgya).
    Utána ráírtam,arra sem reagált.
    Jár neki a fekete.

    beats by dr Dre füles kapható nálam

  • rnorbi

    csendes tag

    Sajnos kell adnom egy fekete pontot " 220volt "-nak, mert ezt a terméket hirdette: http://hardverapro.hu/apro/super_talent_512mb_ddr400_4/hsz_1-50.html
    Én jelentkeztem, írtam, hogy biztos kell, találjuk ki hol, mikor tali, stb. Több helyszínt, időpontot megjelöltem, de valahogy egyik sem volt jó, végül megbeszéltünk egy végleges találkát. Találka előtt 2 órával írt, hogy nem jó mégsem, de ekkor már elolvasni nem tudtam, mert útnak indultam, potyára... Mikor haza értem, jeleztem, írhatta volna hamarabb is, akkor észre vettem, hogy a hirdetésben kiírta, hogy elkelt, tehát másnak adta el a terméket. Nem értem, akkor miért etetett be, miért nem írta le világosan, bocs van más vevő. Ezen aggályaim jeleztem, de már egyik levelemre sem válaszolt. Sajnálom, hogy ilyen személyek vannak, nem túl jó üzletpolitika...
    Üdv, rnorbi

    Eladó termékek, főleg hardver, garanciával: www.adokveszek.eu

  • k.geri19

    tag

    Sziasztok lenne egy 4napos újonc 18ezer forint értékben vásárolnék tőle egy fél konfigot.
    felajánlotta utánvétel, mondtam olcsóbb ha előre utalok , elküldi a csomagot és ha megjött utalok.
    de nem ment bele nem írom pontosan de ezeket a szavakat használta kb.
    nem csinál így semmit vagy előre a pénz vagy semmi
    és ha átakarna valakit verni akkor 10ért hirdette volna be és aznap elviszik.

    vélemény? :U

    http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=k.geri19

  • Mr X

    veterán

    válasz k.geri19 #15909 üzenetére

    Ezt én nem értem. Ő ajánlotta az utánvétet, de te nem fogadtad el, mondván, inkább előre utalnál. Ezek után azt mondta az eladó, hogy vagy előre utalsz, vagy nincs üzlet?

    szerk:

    Már értem. Arra mondta, hogy nem, hogy csak azután utalsz, hogy megkaptad a cuccot. Csak te előreutalást írtál. Miért nem volt jó neked az utánvét?

    [ Szerkesztve ]

  • k.geri19

    tag

    válasz Mr X #15910 üzenetére

    mert utalni tudok azonnal akár online otthonról. és kitudom próbálni a lapot procit ramot 10perc alatt nem e rossz. és ha egy rossz ember és rosszat küld akkor nincs az a postásnak adtam a sok pénzt amit vagy várhatok és sehol semmi vagy honapok után perekel..,biztonság miatt.4napos az illető

    http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=k.geri19

  • enginev3.0

    félisten

    válasz k.geri19 #15911 üzenetére

    Nem utalnék előre, elég nagy összeg ahhoz hogy jól járjon ha átver, van elég pontod ahhoz hogy ő megbízhasson benned. Tetszik neki igen, ha nem nem. inkább maradjon meg a pénzed és veszel 2 hét múlva gépet mint hogy ne legyen se pénz se gép

    A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

  • -NOKIA-

    Ármester

    Üdv!
    Lory8nak kérek egy fekete pontot ezért az üzletért.
    Telefonboltos ürge volt, aki csak azért rángat ki a XIII. kerületbe a lakásához, hogy kedvére nézegethesse a telefonodat, és közben meg más ember napját elcseszi a komolytalanságával.
    Kb. 1-2000Ft veszteség ért benzinben miatta.
    (A telefon Szigetszentmiklóson volt, nővéreméké, ők kértek meg hogy adjam el. Elhoztam Kispestre, majd elvittem neki a XIII.kerületbe.)
    Azt az ígéretet tette nekem hogy megveszi.
    Ehhez képest csak fikázta a telefont, mintha valami új E66-ost várt volna...pedig a képeken jól látható az állapota. Annyi igaz hogy hiányzott egy kis műanyag ablak az oldalán, amit nem mondtam (filléres tétel), így is engedtem egy ezrest, még engedtem volna talán ha nem ilyen a hozzáállása, meg nem csak szórakozik az emberrel.
    Senkinek sem ajánlom a vele való üzletelést, és remélem tanul belőle annyit, hogy kérdezzen rendesen utána a telefon állapotának, ne személyesen fikázgassa, mikor elviszi neki az ember, hanem kérdezzen meg mindent itt, vagy telefonban.
    További szép estét!

    [ Szerkesztve ]

  • ZozzHUN

    addikt

    Pókmalac kollégának mehet a fekete pont sajnos hirdetésével együtt elmehet a búsba.

    Konkrét történet:

    3-4 napja keresek Jasper lapos Xbox 360 gépet saját részre, láttam, hogy 38.000-40.000 körül adják-veszik a 120 gb-os példányokat, ezért gondoltam egy kisebb tárhellyel rendelkező példányt szerzek magamnak 30.000 körül. Így találtam rá Pókmalac hirdetésére. PÜ-ben értekeztünk, míg végül eljutottunk volna odáig, hogy találkozzunk is, de onnantól kezdve nem kaptam választ az üzenetemre. De a sors nem hagyta, hogy ennyiben maradjon a történet :)

    Apróneten, vaterán, expressz-en is keresgéltem, belebukkantam sok-sok emberkébe, telefonbeszélgetések egész regénye folyt le. Viszont az egyik delikvens (történetesen Pókmalac maga, de ez csak később derült ki) visszahívott, hogy a haverjának pont van egy jasperes gépe 30.000ért. Rá másnapra le is beszéltünk egy találkozót este 6-ra az Örs-re. Azon a napon még délután 13:00-14:00 körül felhívtam, és elmagyaráztam neki, hogy a tápcsatlakozó bemenete hogy néz ki az xbox-on, válltig állította, hogy a haverjának ilyen van.

    Este felhívott a gép tulajdonosa egy másik számról, hogy elmesélje, hogy nem tudja, hogy a haverja említette-e, de a géphez tartozó kontroller nem működik és enged 5.000 az árból. Én mondtam, hogy nem gond, elviszem azt is, max a nyáklapot kicserélem benne, ha külsőre jó. Ekkor derült ki, hogy elvitte szervizbe, mert ő nem akar átverni senkit (Gondolom nincs baja, csak nem akarja eladni a géppel, mert Slim-et vett/vesz, és ahhoz jól jön még egy kar). Utána felhívtam haverját, hogy mindjárt ott vagyunk párommal meg a gyerekkel és átvennénk a cuccot. Meg is jelent, hozta a zacskó áldást. Belekukkantok, kérdem, hogy hol a joystick? Mire ő: Hát mondtam a telefonba, hogy nincs (A gép tulajdonosa mondta, nem a haverja, itt már sejtettem, hogy a haver meg a gép tulaja ugyanaz, vagy skizo a srác.) Gondoltam itt még, hogy spongyát rá, rákukkantottam a gép hátuljára. HDMI nincs? Gyors pillantás a táp bemenetére, legelső generációs Xbox 360 (tuti 3ledes hibaforrás). Nagyon mérges lettem, közöltem, hogy "ezért jöttem ide? na viszlát".

    Konkrétan tudta, hogy milyen gépet akar rám sózni, haverjának adta ki magát, nem tudom miért. Ha megveszem, akkor maximum 1-2 hét múlva a pénzem kukába landolt volna. Szándékosan akart megkárosítani, de így másokat is óva intek bármit is akar tőle venni. Én tőle soha semmit!

    [ Szerkesztve ]

  • KaLeun

    senior tag

    Üdv!

    Habár nem lefutott még teljesen a dolog, de szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy legyen óvatos a "pall mall" (profil: [link] nevű emberkével.

    Megállapodtunk egy Compaq 15" lcd monitor adásvételében (felhívtam, mindent sms-ben kér, pl. a címet 2x is), átutaltam (tudom-tudom..., de 5k alatt bevállalom a dolgot) az összeget (4550 Ft.) már október 17-én.

    Azóta nem reagál semmire (sms, e-mail, pü.), az üzenetekben megkértem, hogy legalább utalja vissza a pénzt. Természetesen nem fogom annyiban hagyni a dolgot, kész vagyok akár feljelentést is tenni.

    Amennyiben mégis rendeződnek a dolgok, akkor megkövetem magam.

    KaLeun

    Cila

  • Lefty

    addikt

    Kérnék egy nagy fekete pontot faragobence-nek. Egy Sennheiser CX 500 fülhallgatót adott el nekem, mivel nem egy helyen lakunk így nem tudtam személyesen megnézni a terméket, megkérdeztem, hogy eredeti-e, ő meg válaszolta, hogy persze. A füles viszont szerintem biztos, hogy hamis, rettentően szól. Azóta pedig már nem válaszol privát üzenetekre.

  • -NOKIA-

    Ármester

    válasz -NOKIA- #15914 üzenetére

    Helyesbítenék:

    "Annyi igaz hogy hiányzott egy kis műanyag ablak az oldalán, amit nem mondtam"

    De a képeken ez is tökéletesen látszik!

  • kovixxx

    csendes tag

    válasz kovixxx #10598 üzenetére

    Ehhez az ügyhoz visszatérve pár "nap" elteltével :):

    A bíróság határozata szerint a "morcos75" nevű felhasználó bűnös, és a kárt kötelezett kifizetni. Ha lassan is, de az igazság utóléri az embert :)

    Ezzel a példával is bátorkodom az ittenieket bátorítani, ha nem is bízik meg a rendőrségben, ügyésszégben, bíróságban, tegye meg azt a feljelentést, és aztán lesz ami lesz alapon élje tovább az életét.

    A legjobbakat mindenkinek :R

  • jcmparos

    csendes tag

    VIGYÁZAT!!!!!
    Gyalo94 - FELHASZNÁLÓVAL NAGYON VIGYÁZZATOK!
    INKORREKT, SUNYI EMBER!!!
    ENGEM, ÚJONCKÉNT CSÚNYÁN ÁTVERT!

    Erre jó lenne valami magyarázat is, ilyen beírásnak semmi alapja sincs

    [ Módosította: Oczu ]

  • jFox

    őstag

    Kedves Üzletelők!

    Még sosem adtam fekete pontot, de úgy látszik mindennek eljön az ideje.
    Szerettem volna venni, magamnak egy dual sim-es androidos telefont az olcsóbbik fajtából. Tehát kínai! :)
    Szétnéztem itt az aprók között - minek gazdagítsuk a Vaterát - találtam is egy elfogadható darabot elfogadható árban ggii fórumtárs kínálatában. Igaz pár hetet használta telefon, nem új, de jó lesz nekem.
    A kérdésekre korrektül válaszolt, meg is egyeztünk, hogy megveszem a telefont a feltüntetett 25eFt-os áron, de nem tudom elhozni csak 1 hét múlva. Ugyanis öcsém akkor jár arra és ilyen értékű cuccot nem szívesen bíznék a postára. Azt mondta semmi gond, ha még meg lesz elboltoljuk.
    Elérkezett az átvétel ideje, konkrétan ez a hét. Ekkor közli, hogy mennyit esett forint árfolyama és már nem tudja ideadni a telefont, csak 26eFt-ért.
    Az agyam ledobta a szíjjat rögtön. Hogy mi van???? Egy (igaz nem sokat) használt készülék árát, ami itt van már Magyarországon, befolyásolja a forint ingadozása? :Y
    Meg különben is már megegyeztünk (én azt hittem) az árában, csak a logisztika csúszott, amit szintén megbeszéltünk.
    Nem az az 1000Ft tesz a sárba, de azért álljon már meg a menet! Lehet, hogy mire odaért volna Öcsém, már 27eFt lett volna, mert az utóbbi 2 órában is esett forint??? :(

    Szóval nem árt vigyázni ggii -vel ha még piacra dob itt valamit. Bár azt állította az utolsó pü-jében, hogy nem fog itt hirdetni többet.

    --==<< ...csütörtökön a lényeg, hogy egyet alszom és péntek! >>==--

  • donistvan

    csendes tag

    Hello!

    Vigyázzatok xnace kollegával. 2-szer beszéltem meg vele találkozót, mindkét alkalommal kihúzta magát, először azzal az indokkal, hogy otthon felejtette, másodjára, hogy meggyűrődtek a kijelzővédő fóliák. Ezután ígérte, hogy engesztelés képp postán fel adja ingyen, azóta se jött meg, a levelemre nem válaszol.Igaz nem vesztettem pénzt , de jobb vigyázni.

    [ Szerkesztve ]

  • s0rT3d

    tag

    Énis szeretnék jelenteni egy megbizhatatlan embert. Erre a hírdetésre jelentkezett NyáryTamás illető. Megis beszéltük, hogy egyben megveszi az egészet. Telefonon ekkor még elérhető volt és a privát üzenetekre is válaszolt.

    A csomagot feladtam a megbeszéltek szerint, de nem veszi át. A telefont nem veszi fel vagy kinyomja. PH-n azóta nem volt és persze a PM-ekre se válaszol. Úgy hogy maximális inkorrekt és megbizhatatlan ember. A károm 2 ezer Ft és mire visszaér a csomag nem is tudom árulni. Kérném a felhasználó felfüggesztését és egy fekete pontot.

    Üdv.

  • gyorsfröccs2

    csendes tag

    Sziasztok!

    Akkor egy kis beszámolót írnék BeniS kollégáról. Nem tudtam eldönteni mit adjak neki, de igazából nem is nagyon érdekel, meg sztem őt se. Úgyhogy inkább leírom miként jártam, majd mindenki okul belőle. Szóval ledumáltuk az u2311h-t, találkozót is megbeszéltünk, de a probléma ott kezdődött, hogy mikor a helyszínen voltam, hiába csörgettem ki volt kapcsolva. Gondoltam megesik előző nap is mikor sms-t küldtem ki volt kapcsolva (legalább is erre hivatkozott) mikor egyeztettünk a találkozóról. A gond ott volt, hogy továbbra is ki volt kapcsolva. Nos, nem hagytam annyiban, címre mentem, persze ilyen néven olyan ember nem lakik ott stb...szokásos tünet. Jó legyen, vártam még egy órát, hátha benézte az óraátállítást (megeshet). Hát ez sem volt a nyerő így kénytelen voltam hazafáradni (közel másfél órás út, tehát vehetjük egésznapos programnak a sikertelen monitorvásárlást). Mikor hazaértem természetesen írtam, persze nem egyből csaptam a lecsóba, hogy (finoman fogalmazva) "ugyan mi a ráknak van telefonja olyannak aki nem használja vagy ha le akarsz rázni, tedd meg azt azelőtt míg kiutazom a világvégére", helyette (hátha télleg gáz van) csak annyit írtam "nem veszed fel, valami baj van?". Jött a válasz egyből, amit én nem firtatnék itt (nem tudom mennyire kifogás), de olyan dolog, ami nem tartozik másra és elég komoly (részvétem). Mindenesetre az fura, hogy nem egyből hívott, hanem gépen válasszolt. Na de lényeg, hogy később megtörtént a monitorvizit és el is vittem. Otthon tüzetesen is átvizsgáltam és ekkor jött a kindersurprise, hát nem tudtam, hogy ilyen rohadt kicsi egy pixelhiba. Nála mindenesetre nem tudom miért, de nem tűnt fel. Tény, hogy valóban elég felületes voltam, meg igazából inkább a garancián járt az agyam. Igazából ez az én hibám (nem is emiatt írom csak, hogy okuljatok), mert észrevehettem volna, bár azt hiszem akkor is elvittem volna, mert annyira szélre esik, hogy nem zavar (kb 1,5 centi a kávától), ja és stucknak tűnik (de majd az okosoktól másutt informálódom).

    [ Szerkesztve ]

  • retfirg

    tag

    Damon165 fórumozó társunk ezen(3) hírdetése enyhén szólva felvet kérdéseket.
    Egyrészt ez volt az elődje(2) és ekkor láttam meg a linkben, hogy már ennek is volt elődje(1).

    Az úriembernek értelmes elérhetősége nincs kint, a bemásolt vastagon kiemelet szöveg vicces, de vettem én már korrekt cuccot hülyébb hírdetlésből is, tehát ez mondjuk belefér.

    Ráírtam privát, mégis milyen kártya érdekelné cserébe (mert az csak a HSZ-ekből derült ki, hogy neki 460 kéne, a sokadik újabb hírdetésben sem írta ezt át), amire válaszolt és megírta, hogy 460 kéne neki és akár egy-az-egyben cserélné. Mondtam jó, akadna itt egy garis, dobozos (hírdetve is volt PH-n), nyitott vagyok rá, csak találja ki gyorsan. Megkérdezte, hogy hol lakom, mondtam BP.
    Ezután felhívott ismeretlen számról, hogy ő bizony nagy-nagyon messze lakik, konkrétan Szabolcsban, blabla.
    Mondtam neki semmi gond, akad ott is ismerős, megírja nekem a 470 pontos adatait, honnan van, hova szól a gari meg a telefon számát, ha már ismeretlenről hív és egy barátommal leboltolhatja Nyíregyházán pár nap múlva.

    Azóta válasz nem jött, közben felkerült a harmadik hírdetés és...

    Szóval emberünk vagy csak simán NEM a korrekt és megbízható rétegébe tartozik a lakosságnak, akivel normális kommunikáció és kölcsönös bizalom mentén lehetne üzletelni (erre van több összetett szavas megoldás is a magyar nyelvben, de inkább körülírtam), vagy simán csaló.

    # If the wishes were fishes nobody ever get hungry

  • gandalf200

    újonc

    Kérnék [link] adrist kollégának egy feketét.

    Konkrétan!
    Egy egeret hirdetett! Először előre utalás volt megbeszélve de mivel kaptam egy figyelmeztetést, hogy vigyázzak vele ezért utánvételbe kértem. Először nehezményezte de utána azt írta elküldi. Nos ennek több mint két hete! Azt hiszem nem kell többet írnom erről az esetről!

    Ja igen az emailon azóta sem tudom elérni! Pedig próbáltam freemailról és hotmailról is!

    csaló volt, már kirakva

    [ Módosította: Oczu ]

  • GAI

    senior tag

    LOGOUT blog

    Kérnék egy fekete pontot herkagabee felhasználónak ezért az üzletért. Az általa eladott kártya halott, képet nem ad egyik kimenetről sem, több gépben tesztelve. Privátban jeleztem neki a problémát, amire nem válaszolt (holott azóta már járt az oldalon, és zárta is a hirdetést), a telefont pedig nem veszi fel, szóval tipikus csaló.

  • Damon165

    csendes tag

    válasz retfirg #15931 üzenetére

    Te most mit rendezkedsz?Azért nem válaszoltam mert még mással is inéteztem a dolgokat!
    Vagy itt a PH-n csak körülötted forog minden?Azt mondtam neked telefonban,hogyha nem kapok jobb ajánlatot,akkor foglak keresni a lebonyolitás végett!Nem írtam tehát jobb ajánlatot kaptam...De akkor rögtön csaló az ember?
    A hirdetések ujra feladása abból következik,hogy nem igazán tudtam,hol merre kell UP-olni.
    MrCsit kolléga magyarázta el nekem rendesen,nyugodtan meg lehet tőle kérdezni!
    De ilyen emberrel mint te vagy,még jó hogy nem kezdtem el üzletelni,neked vagy üldüzési mániád van,vagy én nem tudom,de szerintem nem vagyok köteles veled üzletelni vagy nemde?Felhívtalak beszéltünk,megbeszéltünk valamit!Így alakult kaptam tőled jobb ajánlatot.
    Ezért még nem kell itt elkezdeni pocskondiázni,csalózni meg stb az embert nem gondolod?
    Örülnék ha nem sároznál mások előtt ha nincs rá okod!
    Pápá

  • retfirg

    tag

    válasz Damon165 #15934 üzenetére

    Aranyos, ahogy fel vagy háborodva, miközben egyrészt nem állítottam valótlant, másrészt te is elismered, hogy pontosan így történt.

    Harmadszorra se voltál képes leírni azt a hírdetésben, amit ténylegesen akarsz. (fail gyanús)
    Nem válaszoltál az üzenetekre.
    Ismeretlen számról hívtál és nem teljesítetted, amit megbeszéltünk.
    ...és nem tőlem, hanem az enyémnél jobb ajánlatot kaptál. (Amit egyébként te ajánlottál fel, nem én, de ez csak apróság ugye.)

    Nah de nincs itt semmi gond:
    - neked van egy remek ajánlatod
    - nekem eszem ágában sincs ezek után bármit is üzletelni veled
    - ha kicsit jobban elsajátítod a magyar nyelv használatát, biztosan kevesebb félreértésben lesz részed a jövőben

    # If the wishes were fishes nobody ever get hungry

  • GAI

    senior tag

    LOGOUT blog

    válasz GAI #15933 üzenetére

    Hmmm... visszavonom a fekete pontot, mert kicsit megnyomkodtam a kondikat a kártyán (némelyik elég púpos már) és így most elindult... persze nem egy életbiztosítás, és újszerű keveset használtnak volt hirdetve :D De azért a srác így is gyanús, hogy nem válaszol és a telefont sem veszi fel!

  • aelod

    veterán

    sziasztok!

    redhunter kolegának szeretnék egy feketét.
    Történt ugyanis, hogy leboltoltunk egy külső wd vinyót majd 1eztetés után megállapodtunk a postás kézbesítésben. Rá két napra írtam neki pü.-ben, hogy sikerült e postáznia, természetesen nem válaszolt üsse kő gondoltam írok neki sms-t. Arra sem jött válasz, mikor hívtam kicsöngött vagy 6ot de nem vette fel....
    nov 1 óta nem lépett be...

    szóval jó ha vigyáztok vele, ígér fűt fát megbízhatatlan.....

    [ Szerkesztve ]

    "It's simple, if it jiggles, it's fat."

  • ZeN973

    tag

    Sziasztok!

    zolo0525 kolégának szeretnék egy feketét.
    Próba garival vett VGA kártya másnak kifeküdt!
    Írtam neki mert "nincs telefonja" :( , egy válasz volt hogy "nálam még jó volt". :B
    Azóta be sem lépet! :W
    Vigyázzatok vele!

    [ Szerkesztve ]

    "to punish and enslave"

  • h1n1_900

    senior tag

    Ide kell írnom sajnos...

    csibuka85 -ről lenne szó.
    Rám írt, hogy nem érdekel esetleg a monitorja. Mondom de. Kértem képeket küldött. Mondtam neki, hogy akkor ez komolyan érdekel engem és ne is adja el mert hétfőn megveszem. Mondta, hogy oké.

    Most ráírok, hogy jó e neki erre jön a válasz, hogy "bocsi eladtam".

    Gratulálok neked. Itt vagyok monitor nélkül mivel a sajátomat meg gyorsan eladtam.
    Vigyázzatok vele.

    [ Szerkesztve ]

    Logitech X-530 eladó jó állapotban olcsón! http://href.hu/x/gkgr

  • zamar

    csendes tag

    Tibor92 alapos moderálását szeretném kérni.
    Előre leküldtem neki egy videókártyát levélben, amit ő meg is kapott. Előre küldtem, mert erre kért és megegyeztünk. Azt ígérte , hogy azon a héten pénteken elutalja az árát. Erre azonban ilyen-olyan magyarázkodásokat követelve csak egy héttel később került sor. Ám ekkor is csak csekken tudta feladni önhibájából. A kártya árát úgy beszéltük meg, hogy 2000+posta. Én 500Ft-ért adtam neki fel előre tehát az összeg, amit el kellene juttatnia hozzám az 2500 lenne. Ő viszont csak 2000-et hajlandó, mivel neki pénzbe került a csekkes feladás. A megállapodás viszont nem így szólt. A telefonszámát pedig nem hajlandó megadni.

    Privátban szívesen elküldöm egy moderátornak a privát kálváriánkat beszélgetésünket.

    Hirdetési joga megvonva - oczu

    Sok idővel később, de rendezte.

    [ Módosította: Kalandor ]

  • enginev3.0

    félisten

    válasz zamar #15943 üzenetére

    Pont ment

    A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

  • Tibor92

    tag

    válasz zamar #15943 üzenetére

    Na ugye ezt nem fogom szó nélkül hagyni !

    TISZTELT KÖZÖNSÉG, TISZTELT BÁMÉSZKODÓK !

    Elmesélem eme csodálatos történet cselekményét.
    Előre küldettem az úrral egy ATI 9250-videokártyát.

    Meg is érkezett- a kártya hibátlan.
    Összegben így állapodtunk meg:

    2 ezer a kártya, 500 ft, a posta díj.

    A fizetést időközben elhalasztottam, amit alázatosan, sajnálatosan írtam meg neki, amit tudomásul vett, majd mondta nincs pánik. Letudva.
    Aztán mikor elékezett a fizetés ideje, kiderült, hogy a dárga úrnak nincs ilyen bankja a városomban.

    Megbeszéltük, azt, hogy postán küldöm el neki a pénzt.
    Mivel tudomásomra jutott az, hogy postán az effajta "fizetés" pénzbe kerül nekem is, elmondtam a tisztel úrnak, hogy nem fogok 2500 ft ot fizetni neki csak 2 ezret, azaz a kártya árát. TISZTÁN: 2 zer a kártya. KIFIZETVE

    500 forint volt a posta neki.

    Irtam neki, tudod mit komám?
    Mivel nekem is pénzbe kerül a posta,(csak 2 ezret fogok utalni), és erről nem esett szó az üzletelés során, hogy majd nekem is fizetnem kell neki, (csak arról ugye hogy besétálok a bankba, és utalom neki ingyen.) és ugye ez őt nem érdekli csak a nyamvadt 500 ft-ja. Miért nem veszi tudomásul, AZT HOGY

    - A rohadt 2 ezer forintja kifizetve
    -Nekem is pénzbe került a posta, ami nyilván őt NEM ÉRDEKLI, hiszen nem akarja tudomásul venni amit írtam
    -Nem 1500 ft-ot fog kapni, hanem tisztán 2 ezer ft-ot.

    Kérdem én: Miért nem lehet úgy megalkudni, hogy ő fizette a maga postáját, és én is a magamét. Kvittek vagyunk, a kettőezer ft kifizetve, a postát mindketten álltuk magunknak. Ez nem volt tervben hogy postán kell fizetnem, ha tervben lett volna véve már az első leveleimben megírtam volna neki, hogy nézd komám, ez így lesz.
    Ezt ő nem képes tudomásul venni, akkor nagyon sajnálom. Ő csak a saját pénzéért aggódik nyugodtan meglehet kérdezni a következő embereket volt-e VALAMIKOR GONDJUK a részletfizetéssel velem:

    gaben82: Részletre vettem a chieftec tápot tőlle. Időben megjött a 2 részlet fizu

    Winner_hun részletre vettem tőlle a 555 black edition procit. megjött a lé időben

    Black Dragon BFBC2 játékot vettem tőlle részletre. időben megkapta.

    Na mármost, kérdezem én, 500 ft-on fogok meggazdagodni ? Van egy asszonyom, egy gyerekem, nem 500 ft-ból fogunk gazdagok lenni. csak a kolléga nem képes felfogni azt, hogy nem volt erről szó, hogy postán kell majd megfizetni a pénzt, és nem volt hajlandó egyetérteni/megbeszélni a fizetés tárgyát. Erről én nem tehetek. Kérem, a feketémet vonják le, mert nem volt tisztességes, ugyanis itt vagyok, megadom a lakás címét ha kell, akármit, akár rendőrséget is hívhatnak, nincs mit rejtegetnem.

    Mobilom nincs, ha elhiszi a kedves kolléga ha nem.
    Sajnálom.
    Nem szeretném a nevem rontani itt a ph-n szóval kérem ha kell személyesen beszéljük meg, akár adminnal, vagy nélküle.

    Tehát neki 500Ft-tal adós maradt. Az senkit sem érdekel, hogy mennyibe kerül az utalás. A lényeg a kialkudott vételár+posta, amit nem kapott meg. Jogos a fekete pont

    -

    [ Módosította: Oczu ]

    - 2001/9/11 WTC Never Forget -

  • Tibor92

    tag

    válasz Tibor92 #15945 üzenetére

    Jogos a fekete pont. Akkor ő ezt miért nem írta nekem priviben nézd öreg ez neked is külön pénzbe fog kerülni hogy elutald nekem a pénzt ?

    Erről miért nem tájékoztatott ? HM?? Vagy nekem mindegy az 500 ft ? kedves admin ?

    - 2001/9/11 WTC Never Forget -

  • enginev3.0

    félisten

    válasz Tibor92 #15946 üzenetére

    Ha jól értem megbeszéltétek hogy 2500Ft-t küldesz neki, postával együtt.
    De csekken fizetted be ami plusz pénzbe kerül (őt ez nem igazán érdekli, szerintem neki az utalás is tökéletes lett volna), a megbeszélt összeget nem kapta meg, ezért kaptad a feketét.

    Őt nem érdekli hogy neked mennyibe került pluszba a csekkes befizetés, neki a megbeszélt összeg kellett volna a termékért.

    Legegyszerűbb, hogy valami úton módon kiegészíted a plusz 500Ft-t és ha ez megtörtént szerintem eltekint a feketétől, ami még törölhető.

    Egyébként nem kap a kártyáért 2000-ret tőled, csak 1500-at, mivel 500 volt a postaköltsége.

    [ Szerkesztve ]

    A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3

  • zamar

    csendes tag

    Kérhetném a kettővel hárommal fentebb lévő hozzászólás törléset? Ugyanis nem vagyok hajlandó tűrni az efféle hangnemet. A "rohadt 2000" forintom pedig továbbra sincs kifizetve.

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák