Gyorskeresés
Szponzorunk
IFA 2010: négy alapszínre épülő 3D tévék
Az újdonságok minden korábbinál jobb képminőséget ígérnek a vállalat a Quattron technológiájának köszönhetően.
A Sharp a nagy gyártók közül mondhatni megkésve mutatta be 3D-s televízióit, de a jég végül megtört, az új modellekről pedig ódákat zeng a konszern.
A cég elmondta, hogy a mérnökök rengeteg energiát öltek a dupla körvonallal megjelenő szellemképek előfordulásának minimalizálására. Három különböző technológiát hangolnak össze ennek érdekében, amelyeket az új AQUOS LE925-ös sorozatba tartozó készülékek tartalmaznak is.

Sharp AQUOS LE925 sorozat
A vállalat szerint jelenleg a legjobb elérhető képminőséget kínálják a laposképernyős televíziók körében. A Sharp által kifejlesztett UV2A rendszer például lehetővé teszi a képernyőben található folyadékkristályok optimális elrendezését. Ezáltal a képminőség is optimális, a panel apertúrája pedig javul. Ez az apertúraarány azáltal, hogy több fényt enged át a háttérvilágításból, ideális alapot szolgáltat arra, hogy ellensúlyozza azt a fényerőveszteséget, amit az aktív szemüvegek jobb és bal szemnek szánt kép közötti váltása eredményez. A Quattron rendszer lényege, hogy a Sharp negyedikként hozzáadta a sárga színt a hagyományos pixelstruktúrához, amellyel állítólag valósághűbb árnyalatok érhetőek el, ráadásul frissítési sebességet is a 3D-s panelekhez igazították.
A szintén saját fejlesztéű, energiatakarékos Super Edge LED háttérvilágítási rendszer a nevének megfelelően a háttérvilágítást optimalizálja, ami ezáltal még tökéletesebb kép előállítását teszi lehetővé.
A vállalat versenytársaihoz hasonlóan az aktív shutteres technológiát használja a háromdimenziós tartalom előállításához. Ennek lényege, hogy a tévé és a szemüveg működése tökéletesen szinkronizált. Amikor az összes komponens aktív, a televízió 3D módban a jobb, majd a bal szem számára címzett képet közvetít, gyorsan váltakoztatva azokat. A szemüveg ezekkel a jelekkel szinkronban kapcsolja a jobb vagy bal lencsét átlátszó vagy sötét állásba. Az emberi agy ezt az információt 3D-s hatásként dolgozza fel, vagyis létrejön a mélységérzet.
A gyártó egy BD-HP90S jelzésű 3D-s Blu-ray lejátszót is bemutatott, mely a fentebb részletezett LE925-ös tévékhez ideális. Az újdonság támogatja a DLNA-t, valamint a vezeték nélküli hálózatokat. A termék rendelkezik még az AQUOS Pure Mode funkcióval is, ami automatikusan optimalizálja a képtovábbítás beállításait, amennyiben egy Sharp AQUOS televíziót észlel a HDMI interfészen keresztül.
Az új tévék ősztől vásárolhatók majd meg, ám arról egyelőre nincs konkrét információ, hogy mennyit is kell majd értük fizetni.
Azóta történt
-
Négy alapszínből kikevert világ
Kipróbáltuk a Sharp Quattron technológiát alkalmazó, LC-46LE820E típusjelzésű LED LCD tévéjét.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon I.
Az első részben történelmi áttekintés és a Gyer...
Az első sikeres 3G-4G hívásátadás
A Qualcomm és az Ericsson jóvoltából immáron 3G...
Skype – Nokia Belle stílusban
A Nokia Belle platform stílusjegyeit tükrözi a ...
Újabb vonatokra telepít ingyenes wifit a MÁV
Népszerű az ország északkeleti részében közleke...
Újabb videókon a Shank 2
Új videó tekinthető meg a Shank 2-ről, valamint...
Adatvesztés a PTE-n
A hivatalos közlemények szerint csak minimális adatvesztés történt, ám a hozzáférhető információk és dokumentumok alapján joggal fogalmazódhatnak meg további feltételezések.
Megjelent a PC-s Kinect
A Microsoft szerint a felhasználási lehetőségek számára a határ a csillagos ég. Egyelőre fejlesztőknek és cégeknek szánják a csomagot.
Apple pletykák határok nélkül
Az Apple vitathatatlanul korunk egyik legsikeresebb vállalata. És az egyik legjobban "kipletykált" is.






