Gyorskeresés
Szponzorunk
Mozgásérzékeny távirányító és hanglapú keresés: itt az új LG Smart TV
A koreai vállalat frissítést adott ki rendszeréhez, amellyel elméletileg könyebbé, egyszerűbbé és gyorsabbá válik a vezérlés.
Hirdetés
Úgy tűnik az idei évet nem holmi hardveres okosság fogja tematizálni a tévék szegmensében, hanem a készülékekbe épített kapcsolódó szolgáltatások fejlődnek majd. A gyártók egymást taposva jelentik be legújabb úgymond okos televízióikat, amelyekből lassan tényleg csak az hiányzik, hogy beszélgetni kezdjenek a felhasználóval.
Az LG ennek a vonalnak az egyik élharcosa, ami azért érdekes, mert a netes tartalmak elérése terén korábban egyáltalán nem csipkedték magukat. Most viszont a vállalat bejelentette, hogy érkezett egy frissítés a Smart TV névre hallgató rendszerhez, amely ennek köszönhetően jóval használhatóbb lett. Még jó, hogy hozzánk eddig egyetlen Smart TV-s készülék sem jutott el, így nem okozott a korábbi verzió csekélyebb tudása senkinek sem főfájást.

LG Smart TV
A változtatások elsősorban a szörfölést, illetve a netes tartalmak keresését érintik. A korábbinál több online tartalomszolgáltató, film, sorozat és magazinműsor érhető el közvetlenül, és bekerült a tévékbe a Naver is, amely hetven százalékos piaci részesedésével Dél-Korea legnagyobb keresőportálja. Oké, ez az európai ember számára nem sokat jelent, viszont azt jelzi, hogy várhatóan az ide kerülő modelleknél sem lesz gond a böngészéssel.
Állítólag az okostelefonnal történő vezérlés is sokat fejlődött. Korábban már volt arra példa, hogy egyes alkalmazások segítségével az iPhone funkcionált távirányítóként, és ezt a megoldást másolták le az LG mérnökei, akik a vállalat androidos okostelefonjait tették alkalmassá erre a feladatra. Ezeken megjelenik a virtuális klaviatúra és egér, ami kétségkívül kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a használatot. Sőt a hírek arról szólnak, hogy a hangalapú keresés is bekerült a rendszerbe, azaz ha a felhasználó bemond valamit a telefon mikrofonjába, akkor az megpróbálja kitalálni, hogy mire is gondolt. Ezenkívül további újítás a mozgásérzékeny Magic Motion távirányító, amelyet úgy kell elképzelni, mintha a Wii kontrollerével próbálnánk meg elnavigálni egy tévét.
Az új, Smart TV-t támogató LG televíziók információink szerint egy hónap múlva lesznek elérhetőek Magyarországon.
Azóta történt
Előzmények
Mit rejt a 3D jövője?
-
LG LE 5500: kicsi a bors...
Kipróbáltuk az LG LED háttérvilágítású, 32 colos, Full HD LCD tévéjét.
PH!TV – LG 42LE5300 tévé is…
-
Jóképű plazmatévé az LG-től
Kipróbáltuk az LG 50PK950 Full HD felbontású plazmatévét.
-
LG LH9000 LED LCD tévé - mozgókép a nappaliban
Kipróbáltuk az LG LH9000 42 colos, LED háttérvilágítású LCD tévét.
Gyártók, szolgáltatók
Házimozi témák
[Re:] Tévék mellé szánt kisméretű Bluetooth hangszóró a Panasonictól
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
[Re:] 55"-es, 4K felbontású, szemüveg nélküli 3D-s Toshiba 55XS5 tévé – hamarosan
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül





