Gyorskeresés
Szponzorunk
LG LE 5500: kicsi a bors...
Kipróbáltuk az LG LED háttérvilágítású, 32 colos, Full HD LCD tévéjét.
LG LE5500
A nálunk megforduló tévék legtöbbje nagy tudású, nagy képátlójú, sok funkciót kínáló modell, amelyek pont emiatt sokszor elég borsos áron kaphatóak. Mindenképp szerettünk volna egy olyan modellt is tüzetesebben szemügyre venni, amely megvásárlásán azok is elgondolkodhatnak, akik nem kívánnak százezreket elkölteni egy televízióra. Emellett az is terveink között szerepelt, hogy bemutassunk egy kisebb képátlójú készüléket, amely méreténél fogva alkalmas lehet rá, hogy otthonra leljen egy hálószobában, egy garzonban vagy egy kollégiumi szobában is, ahol sokszor egyszerűen nincs hely a nagyobb daraboknak.
Az LG segítségével két legyet üthettünk egy csapásra, mert kölcsön kaptuk a LE5500 típusjelzésű, 32 hüvelyk képátlójú készüléket. A specifikációk és a kapcsolódó szolgáltatások alapján rögtön látszott, hogy nem belépőszintű termékről van szó, úgyhogy kíváncsian vetettük rá magunkat erre a Edge-LED háttérvilágítással operáló, Full HD felbontású tévére.
Hogy mutat kívülről?
A 2010-es év a dizájn terén alapvető változásokat hozott. Egyértelműen a letisztult vonalak, formák és színek domináltak, a korábbi évek harsány, talán túlságosan figyelemfelkeltő megoldásai pedig a háttérbe vonultak. Bár akadt néhány modell, amelynél gyökeresen új utat kerestek a gyártók, általánosságban elmondható, hogy a különböző vállalatok boszorkánykonyháiból kikerülő tévék a fő koncepciót tekintve meglehetősen hasonlítottak egymásra.
Az LG LE5500 abszolút illik ebbe a vonalba. Semmi csicsa, semmi felesleges elem nem került rá. Legalábbis első pillantásra ezt szűrhető le, de csak amíg meg nem nézzük közelebbről! A keret külső részén ugyanis végigfut egy nagyon szolid díszítő, bordó műanyag él, ami leginkább csak akkor tűnik fel, ha megfelelő szögben esik rá a fény. Ez a megoldás nem egyedi, bár eddig elsősorban a Samsung tévéinél találkozhattunk hasonlóval.
Bár a vállalat a termékkommunikációjában hangsúlyozza a keret különleges vékonyságát, mi ezt nem találtuk annyira extrának. Viszont az tetszett, hogy a káva felülete középen megtörik, és kifelé fokozatosan elvékonyul. Ez sem nevezhető nagyon különlegesnek, bár az igaz, hogy mostanában viszonylag ritkán lehet belefutni ebbe a fajta formatervezési irányba az iparágban. Abszolút egyenletes és arányos a készülék, nincsenek tolakodó részletek, az összhatás elegáns és visszafogott.
Az alsó részre kerültek a manuális vezérléshez szükséges érintőgombok, amelyek csak akkor jöhetnek jól, ha valami baj történik a távirányítóval, hiszen kicsik, és kezelésük nem túl kényelmes. A nyakra szintén jutott a már említett bordó tónusból, a talppal együtt tökéletesen illik a készülékhez.
Oldalt az AV bemenet mellett helyet kapott két darab USB 2.0 port, egy HDMI 1.3 csatlakozó, illetve okosan a fejhallgató-bemenetet is ide tették. Ez is teljesen természetesnek tűnik, pedig sok tévén valamilyen homályos oknál fogva a hátlapra kerül. A szokásoknak megfelelően itt jutott hely a CI slotnak is, amibe a fizetős tévéadások kikódolásához szükséges kártyát kell bedugdosni.
Hátulra három további HDMI port jutott, egy Scart, egy LAN, PC audiobemenet, digiális audiokimenet és egy D-Sub csatlakozó mellett. Ide pakolták a mérnökök az RS-232C bemenetet, valamint a Wi-Fi adaptert kiszolgáló csatlakozót is. Mindent összevetve azt elmondhatjuk, hogy csatlakozókból nem szenved hiányt. A modell az Edge-LED háttérvilágítási eljárást alkalmazza, tehát a fénykibocsátó diódák a keretben kaptak helyet, aminek köszönhetően csuda vékonyra sikerült fogyasztani a készülékházat, egészen pontosan 3,9 centisre.
| LG 32LE5500 | |
| Panel | EDGE-LED háttérvilágítású S-IPS LCD panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 32 hüvelyk |
| Látószög | 178/178 fok |
| Válaszidő | 2,4 ms |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 |
| Maximális kontrasztarány | 5 000 000:1 |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Élénk/Játék/Mozi/Normál/Sport/2 Felhasználói |
| Hangszórók | 2 x 10 watt |
| Hangzásmód | Normál/Zene/Mozi/Sport/Játék |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
| Interfész | AV, komponens, 2 db USB 2.0, 4 db HDMI, fejhallgató-bemenet, CI-slot, PC audio, digitális audio, RS-232C, D-Sub, Scart, Ethernet, Wi-Fi adapter csatlakozó |
| Extrák | ECO üzemmód, külső fényérzékelés, TruMotion 100 Hz technológia, digitális zajcsökkentés, beszédhang-kiemelés, DLNA, NetCast (netes tartalmak), automatikus kikapcsolás, gyerekzár, EPG, szoftverfrissítés Ethernet csatlakozón keresztül, Simplink, virtuális térhatású hangzás |
| Médialejátszó | zene (MP3), kép (JPEG), mozgókép (DAT, MPG, MPEG, TS, TRP, TP, VOB, MP4, MKV, MOV, AVI, DivX, Xvid) |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban maximum: 130 watt, ideális beállításokkal: 97 watt, készenléti állapot: 0,9 watt |
| Méret | 785 x 500 x 39 (állvánnyal 221) mm |
| Tömeg | 10,5 (állvánnyal 12,7) kg |
| Gyártó honlapja | www.lg.hu |
| Termék honlapja | LG 32LE5500 |
| Ár | 149 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Speciális feladatok ellátására szánt üzleti hibrid tévét mutatott be az LG
-
LG 47LW650S Cinema 3D tévé okos funkciókkal
Az új FPR technológiával felvértezett, LED háttérvilágítású 3D LCD televíziót láttuk vendégül.
A DM50D típusjelzésű 3D tévével bővíti kínálatát az LG
LG ST600 Smart Box: okostévé funkciók a hagyományos tévékben
PH!TV – LG Cinema 3D – a passzív dimenzió
Mozgásérzékeny távirányító és hanglapú keresés: itt az új LG Smart TV
Boltokban az LG Nano LED háttérvilágítást alkalmazó tévéje
-
Philips 46PFL9705: 46 col, LED, fény, glória
A Philips Ambilight LED LCD csúcstévéjével ismerkedtünk meg alaposabban.
Előzmények
Tévé 88 dollárért
PH!TV – Hádét bírod?
-
Térhatást ígér az LG
Kipróbáltuk az LG HLB54S soundbart, vagyis kompakt házimozirendszert.
-
Jóképű plazmatévé az LG-től
Kipróbáltuk az LG 50PK950 Full HD felbontású plazmatévét.
-
LG LH9000 LED LCD tévé - mozgókép a nappaliban
Kipróbáltuk az LG LH9000 42 colos, LED háttérvilágítású LCD tévét.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?











