Gyorskeresés
Hatékonyabb hűtőket tervez a Sapphire
A Microloops megoldására támaszkodva jobb, kisebb és csendesebb hűtőkkel látná el videokártyáit a gyártó.
Hirdetés
A Sapphire mérnökei, úgy tűnik, a hűtési megoldásokkal is szeretnek kísérletezni. A piaci forgalomba került különféle passzív és vízhűtéses videokártyákon kívül meg kell például említeni a nanoCoolers technológiájára alapozó egykori projektet is. A folyékony fémmel való hűtés nagynak, drágának és költségeihez képest nem túl hatékonynak mutatkozott, ezért végül elvetették, de azért az új módszerek keresése nem állt le. A Sapphire most a Microloops nevű céggel fogott össze, hogy Radeon kártyáira jobb és csendesebb hűtőket tervezzenek.
A Microloops – amelynek termékeit egyebek mellett szerverekben, telekommunikációs berendezésekben már alkalmazzák – megoldása ugyanazon az elven alapul, mint a hővezető csövek. Egy zárt kamrának (vapor chamber) a melegedő alkatrészre, chipre illeszkedő felén a víz felforr, a hűvösebb túloldalon ismét lecsapódik, majd hajszálcsöveken keresztül (a kamra elhelyezkedésétől függetlenül) visszajut a forró oldalra, és kezdődik elölről a körfolyamat.

A heat-pipe-októl való eltérés a modul alakjában mutatkozik meg, ugyanis a Microloops megoldása a chip teljes felületét beborítja, így feleslegessé téve külön hőátadó blokk alkalmazását, ugyanakkor a hő távolabbra vezetésére is mód van a lapos kamra elnyújtásával. A kamra igen jól továbbítja a meleget, hővezetési képességét 0,25 °C/W-ban adják meg. Gyártási szempontból fontos szempont, hogy a heat-pipe-okhoz hasonlóan egybe lehet építeni a hő leadását szolgáló bordázattal, a két rész között azonban a nagy sík felületnek köszönhetően jobb a hőközlés.

A Sapphire a módszerre támaszkodva egyrészt felső-középkategóriás és csúcskategóriás videokártyák teljesítményét fokozná tuning révén, másrészt viszont a jelenleginél kisebb, könnyebb, csöndesebb hűtőket szeretne alkotni. A Microloops hűtők elsőként a Toxic termékcsaládban mutatkoznak be.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





