Gyorskeresés
Főszponzorunk
Foxconn passzív barebone PC AMD Brazos APU-val is
A néma számítógép egyszerűbb asztali konfigurációnak és HTPC-nek is jó lehet.
Hirdetés
A FanlessTech jóvoltából lehullott a lepel a Foxconn legújabb barebone számítógépéről, amelynek egyik legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy hűtése passzív, vagyis egy SSD-vel megtámogatva a konfigurációt akár egy teljesen néma asztali vagy multimédiás (HTPC) gépet kaphatunk.
Két különböző modell lesz elérhető: az AT-5300-ban a máris temetett Intel Atom D2700 processzor, míg az AT-5600-ban AMD E-450-es APU-val dolgozó Brazos platform lapul. A két variáns minden más szempontból teljesen megegyezik, még a vételáruk is azonos lesz (állítólag), ezért minden bizonnyal az AMD APU-val szerelt variáns lesz a befutó, tekintve, hogy ennek IGP-je alkalmassá teszi a mini PC-t egy teljes értékű HTPC feladatának ellátására. Az egyetlen memóriafoglalatba maximum 4 GB DDR3 modul illeszthető, adattárolót pedig egy 2,5”-es meghajtóhely fogad, lényegében ezek azok az alapvető hardverelemek, amivel a barebone működő számítógéppé válik.
Előlapján a nyomógombok, a fülhallgató kimenet és a mikrofon bemenet mellett két USB 3.0 port, valamint egy univerzális kártyaolvasó található. Hátoldalán további 4 x USB port, D-Sub és HDMI videokimenet, Gigabit Ethernet, még egy 3,5 mm-es jack aljzat és a külső tápegység csatlakozási pontja sorakozik. A hátulsó hangkimenetről sajnos nem derül ki, hogy S/PDIF-ként is funkcionálna. Az apró ház szabványos VESA rögzítési pontokkal is rendelkezik, így például monitor vagy tévé hátára szerelve elrejthető a szem elől. Természetesen az IEEE 802.11n kompatibilis Wi-Fi adapter sem maradt ki a repertoárból.
A mindössze 600 grammos, 190 x 135 x 38 mm-es Foxconn AT-5300 és AT-5600 pontos vételára még ismeretlen, de azt már lehet tudni, hogy 200 dollár alatt érkeznek.
Azóta történt
Előzmények
Máris harangoztak az Atom D2700-nak
Intel NUC – tenyérnyi PC-szabvány Core i5 processzorral
A Commodore billentyűzet PC-je ultra vékony, modern dizájnt kapott
-
Intel Atom vs. AMD Bobcat az x86-os csatamezőn
Megvizsgáltuk, hogy a grafikus képességeket mellőzve mire képesek egymás ellen az alacsony fogyasztású, x86-os processzorok.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
41 megapixeles lesz a Nokia „EOS”
A Nokia hivatalos blog oldala félreérthetetlen ...
Holnap új modellekkel rukkol elő a Samsung
A dél-koreai gyártó Londonban megrendezésre ker...
PS Vita Mega Pack - 10 játék, 40 euró
Napokon belül érkezik a PS Vita Mega Pack, ami ...
Mobilarena TV: tegnap bemutatták, ma P6 az adásban
A Huawei ultravékony, friss és ropogós okostele...
The Bureau: XCOM Declassified - Battle Focus trailer
Új videóval és új információval jelentkezett a ...
Bombahír: Xbox One hátraarc
Váratlan lépésre szánta el magát a Microsoft. Nyertek a játékosok, a népharag elsöpörte az online követelményeket és az új használtjáték-politikát.
Minden a Huawei P6-ról
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.










