Mobil termékek inváziója az ASUS jóvoltából

Mára egyértelművé vált, hogy a mobil termékek jelentik a számítógépek jövőjét, de az még egyáltalán nem egyértelmű, hogy mégis milyenek is legyenek ezek a masinák. Láthatóan az ASUS sem tud dűlőre jutni, így a Computex megkezdése előtt tartott rendezvényen azt lehetett látni, hogy a cég megpróbálja lefedni szinte az összes igényt, amiből elvileg sok baj nem lehet. Annyi talán elmondható, hogy a cég alapvetően a Windows 8-ra épít, ám a kiállított termékek nem mondhatók véglegesnek, így a megjelenésig még változhatnak.

Talán a legérdekesebb koncepciót a Transformer AiO képviselte. Ez a masina tulajdonképpen egy egybegép és egy nagyobb méretű tablet keveréke. Hordozhatóságra korlátozottan alkalmas, ugyanis a rendszer tabletrésze egy 18,4 hüvelykes kijelzőből áll, így alapvetően nehéz, valamint a kiterjedése sem kedvező a tabletek szintjéhez mérten. Valószínű, hogy ezt az ASUS is tudja, így elsősorban az a koncepció, hogy a gépezet kijelzőjét lekapva el lehet vonulni vele a lakásban bárhova.


ASUS Transformer AiO (forrás: The Verge)

A hardvert tekintve a Transformer AiO két részből áll. A tabletben az akkumulátor mellett egy ismeretlen ARM-os SoC dolgozik, mely az Android 4.0-t futtatja. Konkrét specifikációk itt nincsenek. Elsősorban azért, mert a termék még nem végleges, vagyis a megjelenésig változhat. Az ismeretlen felbontású kijelző egyébként kapacitív érintésérzékeny, és tíz ujj matatását képes feldolgozni. A tabletrész egy dokkolóra csatlakoztatható, így válik a rendszerből egybegép. Ilyenkor az ARM-os rendszer energiatakarékos módba vált, és átveszi a szerepét egy PC, mely a Windows 8-at futtatja. Ennek alapját egy Ivy Bridge APU végzi, és elvileg dedikált GPU-ra is lehet számítani, de konkrét adatok ezúttal sincsenek. A Transformer AiO sikerét minden bizonnyal az ára fogja meghatározni, de még így is túl sok a kérdés a masinával kapcsolatban, a koncepció viszont ígéretes.

Hirdetés

A hagyományos tabletek szegmensét a Tablet 600-as és 810-es termék készül bevenni. Előbbi 10,1, míg utóbbi 11,6 hüvelykes, kapacitív érintésérzékeny kijelzőt használ. Ezek egységesen IPS panelre építenek, a natív felbontás pedig 1366x768 pixel. Mindkét masina támogatja az NFC-t, emellett az új SonicMaster technológia is jelen van, mely a hangzásvilágon próbál javítani, továbbá egy 8 és egy 2 megapixeles webkamera is lesz a termékeken. Természetesen a Wi-Fi és a Bluetooth 4.0 az alapfelszereltség része, ahogy az a modern tableteknél szokás, emellett az ASUS a Transformer sorozatnál megszokott billentyűzetet is mellékeli, melybe bedokkolhatók a gépek, így netbookként is funkcionálhatnak.

A különbség alapvetően belül keresendő, így a Tablet 600-as modell az NVIDIA Tegra 3-as SoC-ra épít, mely mellé 2 GB rendszermemória kerül, az adatokat pedig egy 32 GB-os flashmemória tárolja. Sajnos a Tegra 3 esetében nem derült ki, hogy melyik modellről van szó, hiszen számos eltérő teljesítményű és fogyasztású verzió létezik. Az előtelepített operációs rendszer a Windows RT lesz.

ASUS Tablet 600 és 810 ASUS Tablet 600 és 810
ASUS Tablet 600 és 810 (forrás: MOBILARENA) [+]

A Tablet 810-es modell az új generációs Intel Atom platformra épül. Ennél viszont nincs pontosabb megfogalmazás. Alapvetően két eset lehetséges. Az egyik opció a Clover Trail-W platform, ami sajnos továbbra is egy PowerVR alapokra épülő IGP-t tartalmaz, így az Imagination Technologiesnek össze kell kapnia magát, és értékelhető minőségű terméktámogatást kell biztosítania Windowsra. A másik lehetőség az igazán új generációs Valleyview kódnevű lapka bevetése, mely már egy Intel által tervezett IGP-re épít. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi sokkal jobb alternatíva, hiszen a PowerVR IGP-vel szemben teljesen kompatibilis lesz a WDDM 1.2-es felülettel, így a Windows 8 új képességeit is ki tudja használni, de kérdés, hogy az év végén bevethető lesz-e a fejlesztés.

Mivel egyik platform sincs még az Intel oldaláról bejelenve, így az ASUS nem közölt túlságosan sok információt. Annyi biztos, hogy az operációs rendszer szerepét a Windows 8 tölti majd be, a rendszermemória 2 GB lesz, míg az adatok egy 64 GB-os flashmemóriára kerülnek.

Az ASUS a notebookot és a tabletet is próbálja ötvözni, így a Transformer Book lényegében a Transformer sorozat stílusjegyeit viseli magán csak éppen nagyobb méretben és Windows 8 operációs rendszerrel. A 11,6, 13 és 14 colos, kapacitív érintésérzékeny, IPS panellel felszerelt, 1920x1080 pixeles natív felbontást kínáló kijelző mögött egy ULV kategóriás Ivy Bridge APU dolgozik. Ennek következtében a masina enyhén tömzsinek tekinthető, hiszen 17 wattos TDP osztályba sorolt processzorok kerülnek meglehetősen szűkös mérethatárok közé, ami természetesen kellően jó hatásfokú aktív hűtést is igényel, továbbá értékelhető méretű akkumulátorról is gondoskodni kell, hogy az üzemidő se legyen alacsony. A rendszermemória kapacitása 4 GB lesz, továbbá a termékre kerül USB 3.0-s port is.


ASUS Transformer Book (forrás: The Verge)

A dokkolórészen teljes méretű billentyűzet található, és az adatok szerint egy extra akkumulátor gondoskodik a hosszabb üzemidőről, ami mellett állítólag egy dedikált GPU is helyet kap, de utóbbi információ nincs megerősítve.

Végül, de nem utolsó sorban elkészült egy Taichi kódnevű koncepció is, mely notebook és tablet is egyben. A lényeg alapvetően a kijelzőben keresendő, ugyanis nem egy, hanem kettő került a termékre. Belül egy 11,6 hüvelykes, míg kívül egy 13,3 colos megjelenítő található. Mindkét kijelző 1920x1080 pixeles felbontással dolgozik, és IPS panelt használó érintésre érzékeny megoldásokról van szó.


ASUS Taichi koncepció (forrás: Laptop Magazine)

A működés gyakorlatilag nagyon hasonló ahhoz, amikor az adott PC-re két kijelző kerül. Lényegében egyénileg konfigurálható ez is, így lehet klón, vagy kiterjesztett módot kérni, illetve igény szerint az egyik megjelenítő ki is kapcsolható.

A masinába egyébként egy Ivy Bridge APU kerül 4 GB rendszermemória mellett. A kijelzőkről a HD Graphics 4000-es integrált grafikus vezérlő gondoskodik, az operációs rendszer szerepét pedig a Windows 8 tölti be.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés