Az Apple bemutatta az A8-as rendszerchipet

Az Apple a jelenleg is zajló konferenciáján bejelentett az új generációs ultramobil eszközeik alapjául szolgáló A8-as rendszerchipet, amely alapvető továbbfejlesztése a korábban megjelent A7-es verziónak. A 20 nm-es gyártástechnológiával készülő új lapka kétszer több, azaz nagyjából kétmilliárd tranzisztorból épül fel, és ennek ellenére is csak 89 mm²-es a kiterjedése. Ebből már kitalálható, hogy a tranzisztorsűrűség egészen új szintet üt meg, ami lényegesen jobb, mint amit bárki valaha is elért a mai napig bemutatott termékeket figyelembe véve.

Az új A8-as rendszerchip a Cyclone kódnevű processzormag továbbfejlesztését használja. Ennek köszönhetően marad az out of order logika, aminek hála képes az utasítások sorrendtől független végrehajtására, illetve továbbra is a 64 bites ARMv8 architektúra szolgáltatja az alapot. Az Apple szerint a kétmagos A8 25%-kal gyorsabb a szintén kétmagos A7 rendszerchipnél, ami főleg a megnövelt magórajelnek tulajdonítható.

Hirdetés

Az Apple az integrált grafikus vezérlő képességeiről egyelőre keveset beszélt. Nyilván valamelyik Imagination Rogue architektúrára épülő dizájnt kapja meg, amelyet az Apple majd átnevez A8 GPU-nak. Az integrált grafikus vezérlő specifikációt a vállalat jellemzően nem szokta részletezni, de bizakodásra ad okot, hogy a processzormagok lényegében nem változtak jelentősen az A7 rendszerchiphez képest, és emellett is egymilliárd tranzisztorral van több az A8-ban, tehát ennek nagy részét az A8 GPU kaphatta meg. Ezt az is alátámasztja, hogy az Apple szerint az A7 GPU-hoz képest hozzávetőleg 50%-kal nagyobb tempó várható.

Az Apple természetesen az év közepén bemutatott Metal API-ról is beszélt, amellyel egészen egyedi pozícióba kerülnek az ultramobil termékek piacán. Természetesen nem titok, hogy az alacsony szintű hardverelérést biztosító gyártóspecifikus grafikus API-k támogatása a fejlesztők oldaláról igen kedvező, így az Apple is eldicsekedett azzal, hogy a kezdeti 4 támogatóból mára 23 lett, alig pár hónap leforgása alatt.

A Metal API támogatói
A Metal API támogatói

A Metal API-t támogató címek között a Vain Glory lesz az egyik, amelyről elmondták, hogy rendkívül fejlett megvilágítási modell mellett is több mint 100 egyedi karakter animálására képes az Apple A8 SoC – méghozzá egy jeleneten belül. Bár ez inkább a Metal API mintsem a hardver érdeme.

Az ISP, azaz a jelfeldolgozó processzor is megújult, ami nagyban segíti, hogy az új iPhone-ok másodpercenként 240 képkockát is rögzítsenek.

Az Apple M7-es megoldást is leváltja az M8 nevű koprocesszor, amely megoldja az elődje feladatát, vagyis tehermentesíti a processzormagokat a gyorsulásmérőn, a giroszkópon és az iránytűn keresztül beérkező adatok feldolgozása szempontjából. Extra képesség azonban, hogy az M8 már érzékeli a nyomást, vagyis képes meghatározni azt is, hogy a felhasználó a kezdeti szinthez képest mekkora magasságig jutott el.

Az Apple A8 egyébként az iPhone 6 és 6 Plus készülékek alapja lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés