Külalak, ergonómia
Aki a Samsung igen csinos, a gyártó saját elmondása szerint „prémium” kategóriába sorolható NV-sorozatára csorgatta nyálát, vagy a multimédiás képességekkel vértezett i-sorozat tagjaival kekeckedett, az lapozzon – az L110 se nem prémium, se nem multimédiás álomgép, csupán egy átlag masina átlagos képességekkel.
Csípős nyelvek szerint az L110 egy unalmas külsővel megátkozott készülék – mi maradjunk inkább a letisztult, sallangmentes, klasszikus design kifejezés mellett. Amúgy nem is nagy baj, sőt, egyáltalán nem baj, hogy a gyártó nem az ázsiai ízlésvilágnak akart megfelelni, hanem egy semleges formát választott.
Ennek megfelelően, vagy ennek ellenére – ki hogy értelmezi – meglepően jó a váz fogása, a kezelőszervek kézre esnek – néhol kissé túlságosan is.
A hátlapon balfent láthatjuk, mi okozza bosszankodásunk egyik részét: igen, a zoom billenőkapcsolója. Nem, nem az a gond, hogy minden áron ragaszkodunk az exponáló köré helyezett zoomgyűrűhöz – itt egyszerűen az a baj, hogy a billenőkapcsoló pont a hüvelykujj alá esik, s néha véletlenül nekitámaszkodunk, amikor képet szeretnénk készíteni. A baj csak az, hogy a kapcsoló működtetése közben nem lehet exponálni.
A 2.5 hüvelykes LCD kijelző 230 ezer képpontos felbontásával szintén átlagos. Láthatósága erős napfényben nem a legjobb. A kis gombok pattogósan, rendben működnek, apró méretük ellenére jól el lehet őket találni. Talán a multifunkciós kezelőszerv közepére helyezett „menu/OK” gomb igényel némi körömmunkát. A jobboldalon látható fül nem csak a csuklópánt rögzítését szolgálja, hanem ujjtámasz is egyben.
Az állványmenet itt is műanyagból van, s nem az optika középvonala alá esik. Az akkut és a memóriakártyát jól záródó, de készakarva könnyen nyitható ajtó fedi.
A baloldal üres, a jobboldal is csupán a sajátos USB-A/V csatlakozót rejti. A port védőkupakja törékeny, érdemes körültekintéssel kezelni.
A váz tetejére a bekapcsológomb, a módválasztó tárcsa és az exponáló került. Mint számos Samsung fényképezőnél, itt is a bekapcsoló köré helyezett, sejtelmesen világító karima jelzi az aktív állapotot.
Hirdetés
Röviden összefoglalva: jó fogás, a gombok jó elhelyezése (a fent említett zökkenőn kívül), a letisztult, egyszerű formavilág jellemzi a Samsung L110 ergonómiáját, s külsejét.
Adatlap
Samsung L 110 | |
Érzékelő típusa, mérete | CCD, 2.5" |
Effektív felbontás | 8.2 MP |
Optika | Samsung Lens (37 - 111 mm ekv.) - 3x |
Optika fényereje | f2.8 - f5.2 |
Záridő | 8 - 1/1500 mp |
LCD | 2.5" - 230 000 képpontos felbontással |
Belső memória | van, 10 MB |
Támogatott memóriakártyák | SD, SDHC, MMCplus. MMC |
AF típusa | TTL AF |
AF módok | többontos, középen egy-pontos, arcfelismerő |
AF élességállítási tartománya | 5 cm-től |
ISO érzékenység-tartomány | auto, 80, 100, 200, 400, 800, 1600 |
Fénymérés módja | több pontos, szpot, középre súlyozott, arcfelismerés-függő |
Fehéregyensúly | automatikus, napfény, felhős, izzólámpa, fénycső, fénycső H, fénycső L, egyedi |
Vaku | 20 cm - 4.7 m |
Vaku üzemmódok | automata, automata és vörösszem, derítő, slow-sync., vörösszem, kikapciolva |
Exponálás | egy kép, sorozat, önkioldó |
Üzemmódok | P, M, dual képstabi, SCN, videó, auto, segédlet,portré |
Scene üzemmódok | éjjeli, gyerekek, tájkép, text, közeli, naplemente, napkelte, háttérvilágításos, tüzijáték, tengerpart és hó |
Kép elkészítésének ideje | 1.15 mp |
Két kép közötti idő | 2.1 mp |
Felbontás | 3264 x 2448, 2592 x 1944, 2048 x 1536, 1024 x 768, 3264 x 1836 (wide), 3264 x 2176 (3:2) |
Effektek | normál, ff, sepia, vöröses, kékes, zöldes, negatív, egyedi szín |
Video felvétel | van, AVI |
Video minősége | 640 x 480 @ 30 fps, 320 x 240 @ 30 fps zoomoláskor nincs hangfelvétel |
Video maximális hossza | maximum 2 óra |
Egyedi beállítási lehetőségek | E-gomb effektezés és editálás |
I/O interfész | egyedi csatlakozójú USB 2.0 és A/V egyben |
Áramellátás | Li.-Ion akku |
Mérete | 87.7 x 56.3 x 20 mm |
Tömege | 114 gramm |
Működés, menürendszer I.
Az L110 működési sebességével is hozza az átlagot. Bekapcsolás után az első kép készítéséig 2.22 másodpercet kell várnunk; ez majd 1.15 mp alatt készülhet el. Két exponálás között 2.1 mp a kényszerpihenő. Ezek az adatok természetesen a legnagyobb felbontású JPEG-ekre vonatkoznak. A háromszoros átfogású optika 1.25 másodperc alatt képes nagylátó állásból telére váltani (37 – 111 mm ekvivalens). Az objektív motorja kissé zajos.
Fotózás közben azt vettük észre, hogy az AF még jó megvilágítás mellett is pontatlan, az AF segédfénye pedig gyenge. Szerencsére, a kis készülék vakuja kellően erős fényt visz a sötétbe:
A kettős képstabilizátor – ha a digitális részét nem használjuk – nem meggyőző, az 1/10 másodperces exponátok is bemozdultak. A fizikai képstabilizálást a szenzor mozgatásával érik el az L110 esetében is.
Van M-mód, azaz teljesen manuális üzem, s bár a záridőt és a rekeszt is mi választhatjuk meg, igen korlátozottak a lehetőségek.
Az L110 „E” gombjának megnyomásával az effekt szekciót nyithatjuk meg.
Itt kiválaszthatjuk, hogy képünk fekete/fehér, sepia, vöröses, zöldes, kékes, vagy negatív színhatásokkal készüljön el.
Működés, menürendszer II.
A Samsung L110 menüje magyarul is tud, könnyen átlátható és kezelhető. Összesen négy almenü érhető el: Felvétel, Hang, Kijelző és Beállítások. Első pontban a fókusz területét, a hangmemót és a hangfelvételt paraméterezhetjük. Második almenüben a készülék működésével összefüggő hangok hangerejét állíthatjuk be, illetve teljesen el is némítható minden egyes funkció külön-külön.
„Kijelző” címszó alatt a menü nyelvét, a dátumot és az időt, a kezdőképet, az LCD fényerejét, az áttekintést és az LCD mentést állítgathatjuk. Végül elérkeztünk a beállításokhoz. Itt a memóriakártyát lehet formázni, a készüléket resetelhetjük, a fájlnév követés is beállítható, de a feliratozást is megadhatjuk. Továbbá megmondhatjuk a gépnek, mennyi idő után kapcsoljon ki, vagy milyen szabványt (PAL/NTSC) kövessen a videó kimenete.
Pár szóban összegezve: átlagos működési sebesség, kissé zajos zoom-motor, magyar menürendszer, néhol pontatlan automata fókusz, gyenge AF-segédfény, olyan-amilyen képstabi, és erős vaku jellemzik a fényképezőgép működését.
Képminőség
Vajon milyen képalkotási tehetség rejtőzik a hétköznapi burokban? Képes e legalább a kapott képminőség indokolni a negyvenezres árat? Lássuk szokásos tesztábránkat az érzékenységről:
Azonnal szemet szúr az inkonzisztens fehéregyensúly, s a többszöri próbálgatás ellenére is esetenként enyhén életlen kép, ami az AF-rendszer pontatlanságára utal. Erről kicsit később bővebben.
Véleményünk szerint ISO 400 még jó, azaz elfogadható képminőséget ad, de ISO 800-on már erősen mosódnak a részletek a zajszűrés miatt.
Az optika hordótorzítása a kategórián belül, s ezen a gyútávon (37 mm) nem volt vészes; telén (111 mm) némileg lágyult a rajzolat a kép közepén és szélein egyaránt. Jó hír, hogy lilás szellemképekkel nem találkoztunk. Egyedül az élénk színek hajlamosak kissé a túlcsordulásra. A készülék színvilága „normál” értéken is élénk, de nem túlszaturált. A vakus képeken nagyjából megmaradnak a természetes bőrszínek is.
Vissza az AF-pontatlanságra: érdekes módon, a való világban készített felvételek közül majdnem mindegyik tökéletesen éles volt. Laborunkban és a szabadban készített felvételeinkhez egyaránt a központi AF-mezőt használtuk, így értetlenül állunk a kérdés előtt. Egy tipp lehet, hogy talán a folytonfényű reflektoraink zavarhatták meg az AF-érzékelőt.
Összegezve: élénk színvilág, ISO 400-on is jó képminőség, kellemesen részletgazdag képek jellemzik a Samsung készülékét. Se kardinális optikai torzítások, se lilás szellemkép nem volt tapasztalható. Az AF esetenként pontatlan működése kisebb rejtélyt adott fel nekünk, melyet megfejteni nem sikerült – csak tippelni tudunk, hogy miért nem lehetett néha éles képet produkálni műtermi megvilágítás mellett.
Mozgóképek és értékelés
Ismét bővült egy taggal azon fényképezőgépek köre, melyek csak korlátozottan alkalmasak mozgóképek rögzítésére. A Samsung L110-et sem a digitális videózásra tervezték.
Ugyan lehetséges az optikai zoom használata felvétel közben, de ilyenkor valamilyen oknál fogva nem rögzít hangot a gép. Lehet, hogy a némileg zajos motort szégyelli? Ha már a hangminőségnél tartunk: ez közepes volt, de a felvétel nagyon halk lett. Közepes volt a kép minősége is, a tömörítés és a zaj is hozzájárult ehhez az eredményhez. Az autófókusz zoomoláskor kikapcsol, csak a billenőkapcsoló elengedése után áll élesre a rendszer. Összesen csak két felbontás közül választhatunk: vagy 640 x 480, vagy 320 x 240 képpontos méretben vehetjük fel filmanyagunkat, de cserébe legalább mindkettő 30 képkocka/mp sebességű. A fényviszonyok változásának követése viszont elég lassú volt.
Értékelés
A Samsung L110 se nem szép, se nem okos, de legalább kategóriájában jónak mondható képminőséget produkál különleges optikai hibák, torzítások nélkül. Képstabilizáló rendszere alsó közepesnek mondható, AF-rendszere meg neonfény mellett néha pontatlan. Mozgóképek rögzítésére vannak sokkal jobb gépek, de a minimumot ez is hozza. A gyártó belépő szintű gépnek tervezte az L110-est, no, de negyvenezerért?
Ami tetszett:
- Letisztult, sallangmentes, egyszerű formavilág,
- Méretéhez képest jó fogás,
- Kézre eső gombok,
- Jó képminőség.
Ami nem tetszett:
- Drága,
- Filmezésre nem az igazi,
- AF-rendszer itt-ott pontatlankodott,
- Képstabilizáló rendszerénél vannak jobbak is.
Tételes értékelés:
- Ergonómia: 77%
- Képminőség: 77%
- Ár/Érték: 74%
- Összesített érték: 76,7%
A Samsung L110 fényképezőgépet a Samsung Electronics Magyar Zrt.-től kaptuk bemutatóra.