Előszó, külvilág és ergonómia I.

Az eredeti ötlet annak idején az volt, hogy a gyártó szinte jelképes összegért (mindössze 6000 Y-ért, azaz cca. 12 000 forintért) adhasson fényképezőgépet a felhasználók kezébe. Így született meg 1959-ben a Pen első generációja, amely D-Zuiko optikán keresztül mutatta a világot. A készüléket kompakt méretei és csekély súlya miatt profi fotósok is előszeretettel használták másodgépként.

(forrás: Olympus)

Az ősmodellt több változat, s milliónyi eladott példány követte, hogy majd ezek fejlődése során 1963-ban megjelenjen a világ első és egyetlen fél Leica képkockás (18 x 24 mm) SLR gépe, a PenF. Porro prizmás kereső, titán forgózár és húszféle objektív - ezek voltak a főbb jellemzői a készüléknek.
Az Olympus E-P1 formavilágát gyakorlatilag ez a készülék ihlette.

Azóta, hogy léteznek digitális tükörreflexes fényképezőgépek, azóta sóvárognak a felhasználók "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" után. Nem sok alternatíva létezik, amely ezeknek a kritériumoknak megfelelne, így az érintett réteg azonnal kapkodott az időnként megjelenő "majdnem megoldások" után. Sokan például a Sigma DP1, majd DP2 fényképezőkben keresték az "első látásra szerelmet", de talán még többen tették le voksukat a nem véletlenül közkedvelt Panasonic LX3 mellett.
Azonban az összes látszólag alternatívát jelentő választás nem kevés kompromisszumra kényszerítette a fotós társadalmat. Hol az érzékelő apró és zajos, hol az optika nem cserélhető, hol mindkettő együtt. Valahogyan egyik gyártó sem tudott, vagy akart megfelelő eszközt adni a sóvárgó tömeg kezébe. Eddig.

Adva volt a 4/3 rendszer, majd jött a m4/3, s a Panasonic meg is építette köré a vázat. De hiába a micro 4/3 szabvány, a gépük még mindig túlzottan - "dSLR-szerűen" - nagy volt, otrombán púposodó keresővel, "tüköraknával".
Az Olympusnál gondoltak egy nagyot, majd az eredeti Pen ötvenedik születésnapjára óriási dobással jelentek meg a köztudatban: megszületett az E-P1, amely a kompaktok előnyeit ötvözi a cserélhető optikás, méretes érzékelővel ellátott dSLR gépekével.

Az Olympus E-P1 alapjaiban rengette meg a "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" után sóvárgók világát: már csupán a készülék formája láttán rengetegen a "must have" kategóriába sorolták a készüléket. Amikor pedig a végleges specifikációk napvilágot láttak, na akkor szabadult el csak igazán a pokol. Világszerte, szinte az összes fotós fórumban elkezdtek szaporodni az E-P1-gyel kapcsolatos topikok, s mindenki lázasan vetette magát akár a legapróbb új információra.

A váz kivitelezése abszolút első osztályú. Hiába "Made in China" (mert már amúgy is minden ott készül), a szálcsiszolt alumíniumborítás és a masszív, tömör felépítés elismerést érdemel. Az Oly mérnökei valóban beleadtak apait-anyait a masina tervezésébe, s ez minden apró részleten meg is látszik. Aki első látásra nem szeret bele, az majd első fogásra fog; a GAS (Gear Acquiring Syndrome - "Kütyü Megkaparintási Szindróma") senkit nem kerülhet el!
No, vissza az objektív vizsgálathoz. Az előlapon fekete műanyag borítja a markolatot, jobban mondva ez az anyag maga a markolat. A váz fogása kicsi és közepes méretű kezekkel felszerelt egyedek számára nagyon jó, a nagymarkúak valószínűleg a nagy dSLR gépeket szeretik inkább fogdosni. Ne feledjük, ez a fényképezőgép a "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" kategória megteremtője, s próbálja ötvözni a felsoroltakat a dSLR világával.

A hátlapon a központi szerep (pejoratív értelemben) a háromhüvelykes LCD-nek jut, amely - kereső hiányában - nem csak a paramétereket közli a felhasználóval, hanem élőben mutatja a digitális keresőképet. A HyperCrystal kijelző tükröződésgátló bevonattal van bevonva, így napsütésben is jól látszik a képe (persze ne forszírozzuk a dolgokat, olyan LCD-vel még nem találkoztunk, amely verőfényes napsütésben is tökéletesen látható képet ad). Ez fontos is, hiszen másra nem is hagyatkozhatunk komponáláskor. Felbontása csupán 230 000 subpixel (320*240), ám ez ne riasszon vissza senkit, képe nagyon jó. Nálunk az jelentette vele kapcsolatban a legnagyobb problémát, hogy az ujjlenyomatokat iszonyat nehéz letörölni a felületéről.
Azért volt szükséges a viszonylag kis felbontás, hogy a készülék fogyasztása minél alacsonyabb maradjon. Az LCD amúgy az élőképet mutatja, tehát minden egyes változtatást, például a fehéregyensúlyt, vagy a záridő/rekesz módosítását úgy látjuk a képernyőn, mint majd az elkészült képen.
A nyomógombok, a többfunkciós tárcsa kivitelezése is elsőrangú. Talán a tárcsa pereme lehetne egy kissé érdesebb, hogy ne csússzon el rajta az ujjunk. A forgása amúgy racsnis, tehát nem simán forog, mint egyes gyártók kompaktjain, így nagyon pontosan lehet vele paraméterezni a rábízott funkciókat.
Ötletes megoldás a második paraméterező tárcsa, ami jelen esetben nem is tárcsa, hanem henger. A kellően keményen járó eszköz pont a vázat tartó hüvelykujj támaszának szélére esik, így tökéletesen elérhető helyre került.

Adatlap

Előszó, külvilág és ergonómia II.

Az Olympus E-P1 jobboldalán egy műanyag ajtó mögött lapul az USB és a HDMI csatlakozó, melynek segítségével a megfelelő csatolóval ellátott tévére, vagy monitorra rakható ki a fényképezőn rögzített képanyag.

A kompaktokkal való rokonságot idézi az (fémből készült) állványmenet pozíciója, amely a nagy érzékelő/kevés hely párosítása miatt nem az optikai középvonal alá került.
Nagy örömünkre a gyártó legalább ennél a készüléknél lemondott az elavult (lassú, kis kapacitás, viszonylag drága) xD memóriakártya erőltetéséről, és a sokkal jobb SDHC szabvány használata mellett döntött (titkon merjük remélni, hogy a jövőben majd a teljes palettáról is hanyagolják majd az xD-t).
Az E-P1 a BLS-1 típusú Li-Ion akkuval működik, amely egy töltéssel körülbelül 300-330 fénykép elkészítését teszi lehetővé. Ez a szám is a kompaktok világát idézi, s remélhetőleg a későbbiekben lehetőség nyílik majd nagyobb teljesítményű akkuk beszerzésére.

A váz felső részének kialakítása is ötletes, egyedi. A módválasztó tárcsa például nem szabadon, hanem beágyazva lett felszerelve. Működése egy álom, sokszázezres gépeknél sem látni ilyen minőségű kapcsolót.
Mivel nincs beépítet vaku, így a gyártó külső villanó csatlakoztatását tette lehetővé; FL-rendszerű, vagy a központi tüskét használó vakukat tehetünk a gépre.
A kis bekapcsoló mellett balra egy kék LED villan fel minden bekapcsoláskor. Ez jelzi a szenzortisztítási műveletet, melyet a fényképező automatikusan elvégez. A bekapcsoló gomb körüli körív zölden világít, ha a masina üzemkész állapotban van. Egyesek szerint ez egy fölösleges fogyasztó, hiszen az állandóan működő LCD úgyis tudatja a felhasználóval, ha a gép működő kész állapotban van. Az exponáló elhelyezése jó, próbáltunk belekötni, de nem tudtunk.

Az Olympus E-P1 kapható egymagában, és többféle párosításban. Ilyen például az E-P1 + 14-42 mm F3.5-5.6 ED páros, amely valószínűleg igen kedvelt lesz (további szettek: E-P1 + 17 mm F2.8 + optikai kereső, amely a vakupapucsba csúsztatható; "szuperszett", amely mindkét optikát tartalmazza). Mi a 14-42 optikát választottuk a kedvező (ekv. 28-84 mm) átfogás miatt.

Felépítés és méret szerint leginkább a "pancake", azaz palacsintaszerűen lapos obik illenek a fényképezőhöz, ezek ugyanis nem nagyon lógnak ki a váz síkjából. A 14-42 azonban érdekes felépítésű optika: ha nem használjuk, akkor - mint a csiga a házába - ez is visszabújik a tubusába. Kinyitni sima elforgatással lehet, összecsukni pedig az "unlock" feliratú retesz eltolásával és a zoomgyűrű egyidejű forgatásával.

Az optika hossza nem sokat változik a két végállás között. Mind 14, mind 42 milliméteren cca. négy centiméternyire lóg ki a frontlencse. Legrövidebb állapotát 25 mm-es gyújtótávolság mellett veszi fel, ilyenkor csak három cm a kilógása. Sajnos, a frontlencse fókuszálás közben forog, így búcsút inthetünk polárszűrők használatának.
Ez az objektív amúgy pillekönnyű, hiszen kizárólag műanyag alkotóelemekből készül. Ettől persze nem lesz rosszminőségű, azonban kíváncsiak vagyunk a tartósságára.

Rövidre fogva: Az Olympus E-P1 formavilága nagyon tetszetős, aki első látásra nem szeret bele, az majd - mint már említettük - első fogásra fog, hiszen a csinos külsőhöz nagyon jó minőségérzet társul. A felhasznált anyagok minőségére, illesztésére sehol nem lehet panasz. Méretét tekintve az ergonómiából is a legtöbbet hozta ki a gyártó; a kezelőszervek kézre esnek, a váz fogása biztos, és még kényelmesnek is mondható, hacsak nem óriási a kezünk.
A fórumokban általában két negatívumot szoktak felemlegetni: az egyik a beépített vaku, a másik a kereső hiánya. Előbbi a kompaktok világából érkezőket zavarhatja, utóbbi pedig az SLR gépekhez szokott közönségnek lehet kellemetlen. Igazából egyiket sem kell nélkülözni, hiszen külső eszközökkel pótolhatók. A gyártó direkt az E-P1-hez adta ki legújabb törpevakuját, az FL-14-et. Kereső ügyben pedig az a hír járja, hogy az összes ezután megjelenő fix gyújtótávú optika mellé vakupapucsba csúsztatható nézőkét fogunk kapni.

Működés

"Nem kompakt. Nem SLR. PEN." - és valóban, az E-P1 már kézbevétel után is zavarba ejtően más, mint amivel eddig találkozhattunk a digitális fényképezőgépek világában. Zavarba ejtő annak, aki a kompaktok világából jön, hogy itt optikát lehet cserélni, nincs vaku, és valamivel nehezebb, s nagyobb a váz, mint az eddig megszokott gépek. Az SLR világából érkezők pedig automatikusan szemükhöz emelik a masinát, s keresik a nézőkét, amit már annyira megszoktak fényképezőgépeikben.
Az E-P1-et meg kell érteni, meg kell szokni, különben csalódást fog okozni. Meg kell érteni, hogy nincs benne kereső, mert az növelné a váz méreteit. Meg kell érteni, hogy nincs beépített vakuja, mert fényébe úgyis belelógna majd a legtöbb optika, s ezen túl növelné a gépecske méreteit. Eddig senki sem tudta maradéktalanul kielégíteni a "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" gépre vágyók igényeit, s maradéktalanul valószínűleg az E-P1 sem tudja; mégis eddig ez az a váz, amely az elképzeléshez a legközelebb került.

Az E-P1 rengeteg funkciót és szolgáltatást kínál, igyekeztünk ezek közül a legfontosabbakat és legjellemzőbbeket kiragadni.
Több kérdés merült fel a gép használatát illetően, mint például az LCD láthatósága, az akku működési ideje, a markolat kényelme, az AF sebessége, a manuális fókusz pontossága, kezelhetősége, a vázba épített képstabilizátor hatékonysága, a különböző digitális "művészi" szűrők használhatósága. Kezdjük is bemutatónkat ezekkel a szűrőkkel:

A "szemcsés film" hatás fekete fehér képet generál, amely hozzáadott monokromatikus zajszemcsékkel éri el a régies hatást. A gyári "out of the box" effekt nekünk annyira nem jött be, érdemes lesz az ilyen képeken még majd dolgozni egy kicsit.

A "fénytónust" sötétebb témákra érdemes ráhúzni, miáltal világosabb, és enyhén kontrasztszegényebb képet kapunk.

A "lágy fókusz" álomszerű lágyságot visz a képekre. Portrékhoz, különleges eseményekhez, mint például esküvőkhöz, ballagásokhoz, szalagavatókhoz jó választás.

A "pop art" felerősíti a színeket. Főleg a vörös, zöld és kék tónusok lesznek igazán harsányak. Virágok, művészi kollázsok első számú választása.

A "pin hole", azaz tűlyuk szűrő a múlt század eleji fényképeket idézi. Komoly hangulati hatást lehet előidézni vele. Címszavak: patinás, régimódi, klasszikus, koros.

"Halvány és világos szín" - könnyed, szabadtéri, tavaszi hangulatot varázsol képeinkre. Szerkesztőinknek nyersen nem tetszett, az utómunkát ez a szűrő is meghálálja.

Az Olympus E-P1 beépített képstabilizátorral rendelkezik, így tulajdonképpen az összes régi (OM sorozatból is) és új objektívünk stabilizált lesz. De nem csak azok, hanem az összes új m4/3-os, és más gyártótól származó, konverterrel felhelyezett optika egyaránt. Gondoljunk csak például egy Nikon 85/1.4-re, mennyire csinosan mutatna az E-P1-en.
A gyártó körülbelül 4 FÉ-nyi előnyt ígér a három módban működtethető képstabira. Választhatunk automata, vízszintesen korrigáló, és függőlegesen korrigáló stabilizálás közül.
A fenti kép szabadkézből készült a "kitobjektív" maximális gyújtótávolságán, amely ekvivalens 84 mm. Amint látható, az automata mód hozta a legjobb eredményt, a másik kettőt inkább monopod használatához ajánljuk.

Az AF sebessége erősen függ a váz és az optika firmware-étől, valamint magától az objektív felépítésétől is. Amit mi tapasztaltunk: állóképek készítésénél 1.03 és 1.10 másodperc között állt élesre a rendszer (először a végtelenbe fókuszáltunk, majd a közeli témára irányítva mértük az AF sebességét). Ez az AF rendszer bizonyára nem versenyezhet a csúcs dSLR-ek fókuszsebességével, de általánosságában elmondható, hogy az E-P1 élességállítása van olyan jó és gyors, mint a két-három generációval korábbi belépőszintű tüköraknás vázaké (természetesen azt feltételezve, hogy azokra is az akkori kitobjektívet csavartuk fel).
Ha manuális (MF) élességállításra vágyunk (ami az eseteknek maximum 10%-ban lesz így), akkor az objektív fókuszgyűrűjét megérintve szinte azonnal kinagyítódik az LCD-n látott kép központi része (illetve az a rész, amely a fókuszkeretben van), így tökéletesen éles képet készíthetünk. A dolog valóban jól működik, de csak sok gyakorlás után vállaljunk el F1 fotózást.

Mivel a kis masina nem rendelkezik semmiféle külön keresővel, így létfontosságú, hogy a kijelző képe a legszélsőségesebb fényviszonyok között is jól látható legyen. Az Olympus mérnökei ezért a már bevált, HyperCrystal névre keresztelt LCD-jüket építették az E-P1-be (arról nincs információnk, hogy konkrétan melyik generációját a HC kijelzőnek). Ez ráadásul kapott egy tükröződésgátló bevonatot, amely erős napsütésben fejti ki jótékony hatását. Nos, mivel pont nyár van, és roppant mód tud sütni a nap, így jól meg tudtuk vizsgálni az adott alkatrész működését, s végül arra a következtetésre jutottunk, hogy néha nem árt kezünkkel árnyékolni, ha a finomabb részletekre is kíváncsiak vagyunk. A bevonaton pedig nagyszerűen meglátszik az összes ujjlenyomat, ami klassz zsírréteget képez a kijelzőn. Nehéz lepucolni (már írtuk fentebb egyszer).

Ami azonban még több csúcsgépből is hiányzik, alaptartozéka az E-P1 tudástárának: a kijelző színvilága ugyanis kalibrálható, így nem leszünk kellemetlen meglepetések áldozatai, ha pont csak JPEG-ben fotóztunk (ugye, találkozott már a kedves olvasó is olyan jelenséggel, hogy a lőtt kép szépen nézett ki a kijelzőn, majd otthon a monitoron, vagy a friss nyomaton derült ki, hogy bizony nem ezeket a színeket láttuk, akartuk).

És még egy pár gyöngyszem: nem kell nélkülöznünk az E-P1-en sem a mélységélesség ellenőrzését. A DOF ugyanis rátehető például az "Fn" gombra, így ezt megnyomva láthatjuk a kijelzőn az adott rekeszhez tartozó mélységélesség hatását.
A két vezérlőtárcsa iránya megváltoztatható, így aki más márkákhoz szokott, nem kell szokásait feladnia, illetve átszoknia a kis Olympusra.
Elérhető a többszörös expozíció egy képre, mellyel érdekes hatásokat érhetünk el. Ez a funkció is személyre szabható.
Az LCD rendelkezik éjszakai üzemmóddal is, így a látott kép felerősített fényű lesz (nem az LCD fényereje erősödik fel).
A beépített szintjelző segítségével nem lesz többé szükségünk külön vízszintező libellára, ez a funkció ugyanis teljesen 3D-s, mutatja az előre-hátra, balra-jobbra dőlés mértékét.
Az árnyékkompenzáció segítségével a nehézkes fényviszonyok mellett lőtt képeink sötét, illetve világos részei lesznek láthatóbbak és élvezhetőbbek.

Végül még egy pár mérési adat: első kép elkészültének ideje előre beállított fókusszal (MF állásban): 2.04 mp, AF- szal: 2.84 mp. Két teljes felbontású RAW+JPEG kép közötti idő: 2.46 mp (rögzített AF-szal), illetve 2.80 mp (S- AF).
A gyártó cca. 300-330 exponátot ígér egy akkutöltéssel. Nos, mi most a 373-ik képünknél tartunk úgy, hogy közben vagy tíz filmet is felvettünk (minimum fél perc és maximum két perc időtartammal), és nem keveset bóklásztunk a menüben. A töltöttség jelző bekapcsolás után még teljesen teli szintet mutat, pár kép után leesik utolsó harmadra. Egyelőre még várjuk a végét.

Röviden: Az Olympus E-P1 működését nem lehet egy-két szóban összefoglalni, hiszen igen összetett. A készülék teljesen egyénre szabható, rengeteg olyan beállítási lehetőséget kínál, amit még kategóriákkal magasabb dSLR gépek sem nyújtanak. Működési sebessége a mai leggyorsabb P&S masinákat idézi (illetve a régebbi amatőr dSLR gépekét), de használata azoktól sokkal élvezetesebb. Az AF "lassúságától" nem kell félni, bizonyára lesz ez még sokkal jobb is (fényerős, fix gyútávú obik, firmware frissítések).

Menürendszer

Az Olympus E-P1 első bekapcsolás után egy roppant egyszerű, magyarul is tudó menüvel lepi meg a fotóst. Gyanakodtunk is, hogy ez így túl felületesnek tűnik, biztos csak el vannak rejtve a részletek valahová. És így is van: találtunk egy menüpontot, amelyet ha bekapcsolunk, egy plusz főmenü szekciót kapunk. Ez tartalmazza az összes olyan paramétert, amely segítségével a fényképezőgép teljesen egyedire szabható.

A két kis fogaskereket ábrázoló piktogram eredetileg nincs ott, ez az ötödik főbb menüpont, amelyet külön aktiválni kell.

Érdemes egyszer egy igazán nagy levegőt venni és minden egyes funkciót igényeinknek megfelelően beállítani. Garantált az esti program, de megéri.

Természetesen nem maradt ki a gyorsmenü sem, melyet az "ok" gomb lenyomásával hívhatunk elő. Ha ilyenkor pluszban megnyomjuk az "info" gombot, akkor jön elő a kibővített gyorsmenü (lásd utolsó kép fent).

A live hisztogram gyakran hasznos lehet, így ez is közvetlenül elérhető. Ha a menüben előzőleg engedélyeztük, akkor számos pluszfunkciót is előhívhatunk az "info" nyomógombbal, mint például a segédrácsokat, vagy a "célkeresztet".

Akinek ez még mindig nem lenne elég, annak rendelkezésére áll a "leveling", azaz szintező funkció. Ha ez be van kapcsolva, akkor egy x és y tengely jelenik meg, melyek alatt, illetve mellett kis kockák jelzik, hogy a fényképezőgép mikor van teljesen vízszintes, illetve merőleges helyzetben. Légbuborékos vízszintezővel ellenőriztük: nagyon pontos!

Pár szóban: Az Olympus E-P1 menüje nagyon összetett. Akár a legprofibb vázakat is megszégyenítő funkció-arzenál hívható elő, s szabható teljesen egyedire. Az adott beállításokat el is menthetjük, természetesen.

Képminőség

Hiába a megnyerő külső, az elsőrangú összeszerelési minőség, ha a fényképezőgép képminősége nincs megfelelő szinten. Egy cserélhető objektíves gépnél az optika-érzékelő-képfeldolgozó rendszer triumvirátusából legalább az egyik cserélhető, ha nem vagyunk vele megelégedve. Az Olympus E-P1-nél azonban mindent rendben találtunk, még a kis műanyag 14-42 mm-es kitobi is meglepően jól teljesített.

Az optika nagylátó végén (ekv. 28 mm) minimális CA látható, s mivel a gép szoftvere automatikusan korrigál, a hordózás is szerény mértékű marad. A részletek nagyon szépen látszanak, képminőség terén az E-P1 messze lekörözi a csúcskompaktokat.
Ekvivalens 84 mm-en is marad a jó minőség, bár a felbontóképesség minimálisan csökken.

A rossznyelvűek eddig azt szajkózták, hogy a 4/3 rendszer érzékelője így zajos, meg úgy zajos. Be kell vallani, mikor megláttuk az Olympus E-P1 műszaki adatai közt az ISO 6400-as értéket, bizony elhúztuk a szánkat, hogy ez vajon mennyire lesz jó. Lássuk hát zajos képeinket:

Kedvenc festményünkről készült fotók egyszerűen lenyűgöző látványt nyújtottak. A vászon apró egyenetlenségei szinte lemásznak a képekről, ISO 1600-ig bezárólag szinte nyoma sincs színzajnak. ISO 3200 mellett is csak a homogén felületeken vesszük észre az apró monokromatikus zsizsiket.

A vonalas tesztábrán még ISO 3200 mellett is szépen látszanak a legfinomabb vonalpárok. A színes felületeknél ISO 3200-on már néhol a háttérbe vész a zöld mező éle.

Az ISO 6400-as képrészleteket külön vettük, s mint látni, ez az érték már valóban a "csak akkor használd, ha nagyon muszáj" kategóriába esik.
Az E-P1 azonban rendelkezik négyfokozatú zajszűréssel: kikapcsolva, gyenge, közepes és erős szűrés.

Ezeket a beállításokat ISO 400-tól felfelé vizsgáltuk, ezen érték alatt fölösleges bekapcsolni a szűrést. Szerintünk csak ISO 1600 fölött van igazán értelme bekapcsolni az algoritmust, és akkor se menjünk a közepes szint fölé, hiszen az erős szűrés nem csak a zajt, de már a részleteket is erősen mossa.

Fenti képünk szépen demonstrálja a zajszűrés erőssége és a részletek elmosása közti összefüggést.

Nagyon meg voltunk elégedve a fényképezőgép pontos, konzisztens fehéregyensúlyával és fénymérésével. A színvilága tetszetős, sőt, egyes bennfentesek szerint erősen hasonlít a legendás E1 színeihez. Döntse el mindenki maga:

Összefoglalva: Kellemesen csalódtunk az Olympus E-P1 képében. A rosszmájúak károgásával ellenben igenis alacsony a zajszint, a gép színvilága pedig gyönyörű. A kitobi rajza is nagyon kellemes, akár rajta is felejthetjük jó időre a vázon. Átfogása jó, indulhatna kissé nagylátóbbról, s lehetne fényerősebb is - persze fele ennyiért..

Filmfelvétel és értékelés

Az Olympus kompaktjai soha nem a fejlett mozgókép-felvételi képességükről voltak híresek, sőt. Úgy tűnik, a gyártó végre megelégelte az állandó kritikát, s végre olyan tudást passzírozott e gyöngyszembe, amely valóban méltó a készülékhez.
Nem is aprózta el a jót, hiszen egyből HD minőségben vehetjük fel az eseményeket. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy a gyártó végre száműzze az xD memóriakártyát, mert ezek közül a leggyorsabbak sem lettek volna képesek az adatfolyam megfelelő rögzítésére, legfeljebb igen korlátozott ideig.

A szokásos vizsgálódás előtt tisztázzuk a legfontosabbakat. Milyen gyors az AF? Pontos-e? Mozgatáskor mennyire pontosan és gyorsan képes követni az AF a történéseket?
Fenti kérdések végett készítettünk két videót. Az egyik S-AF, a másik C-AF módban lett felvéve a legjobb képminőségben. A linkek:

S-AF C-AF

S-AF módban a fókusz valamivel pontatlanabb, cserébe nem ugrál ide-oda az élesség. C-AF esetén jó kontrasztos téma kell, hogy kapásból és pontosan beálljon a kép élesre. Melyiket érdemes használni? Jó kérdés, mi az S-AF mód mellett tettük le voksunkat.

Amint az a fenti példákon is látszik, az elektronika folyamatosan állítja a fehéregyensúlyt, néha egy kissé mellémegy, de amúgy pontos, csakúgy, mint állóképek esetén. A fényviszonyok változásának követése lassú, itt még lehetne mit fejleszteni.
A videók 1280 x 720-ban maximum hét percesek lehetnek, kisebb felbontásban pedig az EU szabályozása miatt legfeljebb 15 percesek. A készülék AVI-ban vesz fel, egy fájl maximum 2 GB méretű lehet.
Bár van még mit fejlődnie az E-P1-nek mozgóképek kapcsán, de az irány, amin a gyártó elindult jó. Nagyon jó. A képminőségre nem lehet panasz, sem a hang minőségére.

Értékelés

Az Olympus E-P1 egyike azon ritka fényképezőgépeknek, amely mellett nem lehet érzelmek nélkül elmenni. Ráadásul ezek általában pozitív irányúak, s persze - ahogy ez kütyüimádókkal lenni szokott - minket sem került el az izgalom és birtoklási vágy, amit a masina kelt.
Már ötven évvel ezelőtt, az eredeti PEN sem volt ronda, de az E-P1 még nála is szebb. Bár a váz anyaga műanyag, s csak a külseje szép, szálcsiszolt alumínium, mégsem kell félni attól, hogy hamar szétesne. Az alkalmazott anyagok minősége nagyon jó, az összeszerelés minősége dettó. Hiába Made in China, a MEO szigorú szeme úgy tűnik állandóan az összeszerelők kezeit figyeli.
Szinte csak jót tudunk írni a gépről. Mind álló, mind mozgóképének minősége jó, színvilága a sokak által elismert és dicsért Olympus E1-ét idézi. Az ergonómia méretéhez képest jó, a kezelőszervek működtetése kézre eső. Egyedül az akkufedél retesznyelve kelt aggályokat, ez ugyanis olyan filigrán, hogy minden egyes töltésnél, vagy memóriakártya cserénél bizony megremeg az ember keze, nehogy eltörjön ez a kis alkatrész.
A gyártó hozzáállása nagyon sokat fejlődött jó irányba, így a mozgóképek szerelmesei sincsenek elhanyagolva. Itt- ott akad még fejlesztenivaló, de újabb firmware-ekkel bizonyára kisebb csodákat lehet majd művelni.

Ne akarjuk az Olympus E-P1-et csúcs dSLR vázakkal összehasonlítani. "Nem kompakt. Nem SLR. PEN." - és ez így is van jól, hiszen olyan piaci rést sikerült betömni a kis szerkezettel, amit más gyártók eddig igencsak elhanyagoltak. S kinek ajánljuk az Olympus E-P1-t? Mindazoknak, akik "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" után sóvárognak.

Ami tetszett:

• Szép design,
• nagyon jó minőségű kivitelezés,
• nagyon jó képminőség,
• fejlett mozgóképfelvételi képességek,
• konverterekkel számtalan más rendszer optikája csavarható fel rá,
• kicsi, szinte mindenhol elfér,
• teljesen személyre szabható működés,
• komplex menürendszer,
• profi dSLR vázakat megszégyenítő funkciók halmaza,
• modularitás.

Ami nem tetszett:

• Akkufedél zárnyelve filigrán volta,
• AF sebesség (ezen valószínűleg lehet még sokat csiszolni),
• jelenleg nem sok m4/3 optika kapható hozzá, főleg nem fényerős, lapos fixek,
• lehetne picit olcsóbb.

Tételes értékelés:

• Ergonómia: 85%
• Képminőség: 93%
• Ár/Érték: 83%
• Összesített érték: 89.2%

Az Olympus E-P1 fényképezőgépet az Olympus Hungary Kft.-től kaptuk bemutatóra.