Külső, ergonómia I.

Ellentmondások csillaga alatt született az Olympus új, és talán a 4/3 rendszer utolsó zászlóshajója, az E-5. Megjelenését kapásból magyarázkodások és a gyártó képviselőinek „mosakodása” övezte, ugyanis az Olympus Europe marketing igazgatója, Miguel Garcia korábban azt nyilatkozta, a gyártó nem tervez több 4/3 objektívet, hanem minden erejükkel a m4/3 rendszerre összpontosítanak. Több sem kellett a márka megrögzött hívőinek ahhoz, hogy felháborodottságuknak minden fronton hangot adjanak. Erre minden okuk meg is volt, hiszen egyrészt az egykoron biztos jövő előtt álló fényképezővonal egy csapásra zsákutcává válhat, másrészt az E-5 specifikációi enyhén szólva alulmúlták a várakozásokat. Utóbbit az említett úriember így kommentálta: „Való igaz, az E-5 tulajdonságai talán nem mindenben felelnek meg az elvárásoknak, de nem is lehet mindenkinek mindenben megfelelni”. Majd gyorsan hozzátette, hogy az E-5 nem az utolsó 4/3 fényképező.

Akárhogy is lesz, nem tisztünk pálcát törni senki feje fölött, és nem hagyhatjuk, hogy ez az előtörténet rossz szájízt hagyjon maga után. Mert az E-5 annak ellenére, hogy körülbelül másfél éves lemaradása van a többi nagy gyártó hasonló kategóriájú készülékéhez képest, egy remek masina, nem egy olyan tulajdonsággal, ami szerethetővé teszi.

Maga a váz magnéziumötvözetből készült és időjárásálló illesztésekkel rendelkezik. Ezt a tulajdonságot a gyártó maga sem győzi kihangsúlyozni; nem egy olyan reklámvideóval, illetve fotóval találkozhattunk a neten, ahol patakban hasalva, vízesés alól kinyúlva, szakadó esőben ázva, vagy éppen a Mount Everest Isten tudja melyik oldalán egy szál kötélen lógva láthatjuk a gépet a mosolygó fotós kezében. „Végletekre tervezve” – mi sajnos csak a téli nagyvárosi dzsungelben tudtuk megcsiklandozni az E-5-öt: téli mínusz 2 fokban, hótól nedves és átfagyott kézzel tettük próbára tudását. A forgalmazó a méltán népszerű és nagyon jó képet adó Zuiko Digital ED 12-60 mm F2.8-4 SWD optikát mellékelte az E-5-höz, így tesztünket ezzel végeztük.

Aki már tartott kezében E-3 vázat, annak az E-5 nagyon kevés újdonságot tud mutatni. A markolat, a váz teljes alaki felépítése megegyezik az elődével. A hátoldalon azonban kissé más kép fogadja az érdeklődőt: itt ugyanis a régi 2,5”-os artikulatív helyett immár 3”-os LCD található jócskán megnövelt felbontással. A kijelző képe nagyon szép, színhőmérséklete talán egy leheletnyivel hidegebb, mint a valóság. Hogy milyen a láthatósága erős napfényben, azt sajnos a zord időjárás miatt nem volt lehetőségünk megvizsgálni.

A frontoldalon a kioldó, alatta az egyik paraméterező tárcsa, a fehéregyensúly külső érzékelője, alul a mélységélesség-ellenőrző gomb, jobbra az optikától pedig a vakucsatlakozó és a IR érzékelő, valamint az objektív reteszelésének kioldója található. A beépített, 13-as kulcsszámú vaku igen magasra nyílik (11 cm), így a „nyusziszemek” előfordulásának esélye csekély marad. A villanót manuálisan kell felnyitni a bal oldalán található szemölccsel.

Az AF mezők kiosztása és elrendezése maradt a régiben, az E-5 viszont már képes felismerni az arcokat és kapott AF finomhangolást is, amivel az E-3 még nem büszkélkedhetett.

Amint már említettük, a szembetűnő változások a hátoldalon találhatók. A nagyobb kijelző miatt egyes nyomógombokat át kellett helyezni, így azok már nem az LCD alatt, hanem fölötte és mellette kapták meg új helyüket. Amúgy a gombok működésére az időjárásálló (és cseppálló) kivitel miatt az „elég mélyen fognak” a legjellemzőbb, azaz jól be kell nyomni őket, hogy elinduljon a hozzájuk kapcsolt funkció. Ez főleg akkor zavaró, ha kesztyűben használjuk a gépet, hiszen a gombok amúgy is elég kicsik, s főleg a négy kurzort igen nehézkes így „a váz belébe” nyomva kezelni. Egy ilyen strapabíró vázat valószínűleg sokan és gyakran fognak szélsőséges környezetben használni, ahol bizony alkalmasint elengedhetetlen a kesztyű használata is.

A vezetékes távkioldó és a külső vaku csatlakozójának kupakjai még a régi időkből származnak (Olympus E-10/20 hagyaték), nagyon picikék, és amint lecsavartuk ezeket, szinte biztos, hogy el is hagyjuk. Nem igaz, hogy a mérnökök nem tudták volna ezeket az aljzatokat is egy közös gumifedél alá tenni, ami – hasonlóan a mikrofon, HDMI, USB és egyéb csatlakozókhoz – a vázhoz rögzített, így elhagyni lehetetlen.

Adatlap

Olympus E-5
Érzékelő típusa, mérete	Live MOS, 17,3 x 13 mm (4/3)
FOV szorzó	2x
Effektív felbontás	13,1 MP
Jelfeldolgozó processzor	TruePic V+
A/D konverzió	12 bit
Váz anyaga	magnéziumötvözet
Időjárásálló felépítés	igen
Objektív csatlakozója	4/3 (négyharmad)
Pormentesítés	Supersonic Wave Filter
Képstabilizátor	van, függőleges vagy vízszintes irányú szenzormozgatás, maximum 5 FÉ előny
Záridő	1/8000 - 60 mp (+bulb mód)
Kereső	van
Kereső típusa	optikai, pentaprizmás, 100%-os lefedettéségű, 1,15x-es nagyítás, dioptria-állítási lehetőség -3,0 és +1,0 között
Tükör	gyors visszatérésű tükör
LCD	3" TFT LCD 920 000 képpontos felbontással
LCD Live View	van, TTL képmegjelenítés, 100%-os képfedés
Belső memória	nincs
Támogatott memóriakártyák	CF I-II, UDMA támogatással, SD, SDHC, SDXC
AF típusa	TTL fáziskülönbség-érzékelő rendszer, 11 keresztszenzoros (-2 és 19 FÉ)
AF pontok választása	automatikus és manuális kiválasztás
ISO érzékenység-tartomány	automatikus (ISO 200 - ISO 6400), 100 - 6400 (1/3 vagy 1 EV léptekben)
Expozíció-kompenzáció	+/- 5 FÉ / 1, 1/2, 1/3 lépésenként
Expozíciós képsor (bracketing)	2, 3, 5 kép (+/- 1/3, 1/2, 2/3, 1 FÉ lépésenként), 7 kép (+/- 1/3, 1/2, 2/3 FÉ lépésenként)
Fénymérés	TTL nyitott rekeszes mérés, 49 mezős érzékelőrendszer
Fénymérési módok	ESP fénymérés, szpot fénymérés, középre súlyozott fénymérés, csúcsfény, árnyék
Fehéregyensúly	automatikus (hibrid érzékelő rendszer: nagysebességű Live MOS érzékelővel és dedikált külső szenzorral), napfény, árnyék, felhős, izzó, fénycső 1, 2, 3, Kelvin (2000 - 2800 K-ig 50-es léptekben, 2800 - 4000 K-ig 100-as léptékben, 4000 - 7000 K-ig 200-as léptékben, 7000 - 10000 K-ig 400-as léptékben, 10000 - 14000 K-ig 1000-es léptékben)
Fehéregyensúlyos képsor (WB bracketing)	3 kép (+/- 2, 4, 6 mired lépésenként)
Vaku	van, E-TTL II automata vaku, 13 kulcsszám (ISO 100-on), vaku kompenzáció 1/2 vagy 1 FÉ léptekben
Vaku üzemmódok	automata, manuális, vörösszemhatás-csökkentés, lassú expozícióra szinkronizált villantás vörösszemhatás-csökkentéssel, lassú expozícióra szinkronizált villantás, lassú expozíció második redőnyre szinkronizált villantással, derítő villantás, vakutiltás
Külső vaku használható	igen
Külső vaku szinkron	1/250 mp, 1/8000 mp
Exponálás	egy kép, nagysebességú sorozat, lassú sorozat, önkioldó (2 mp, 12 mp), távirányítós kioldás, távirányítós önkioldó (2 mp)
Burst puffer	JPEG: a kártya kapacitásáig (kártya sebességétől függően), RAW: 16 kép
Üzemmódok	P, A, S, M, bulb
Felbontás	4032x3024, 3200x2400, 2560x1920, 1600x1200, 1280x960, 1024x768, 640x480
Nyers (RAW) fájl	van, ORF
Effektek	FF (sárga, narancs, vörös, zöld szűrőkkel), szépia, FF árnyalás, élénk, természetes, portré, életlenített, monokróm, egyedi, drámai tónus, szemcsés film, pinhole, pop art, lágy fókusz, halvány és világos szín, világos tónus, lágy szépia, dioráma, kereszthívás
Egyedi képi beállítások	színtelítettség-korrekció, árnyékkompenzáció, élesség (5 fokozat), kontraszt (5 fokozat)
Színtér	sRGB, Adobe RGB
Videofelvétel	van, AVI
Videó minősége	1280x720 @ 30 fps; 640x480 @ 30 fps
Videó maximális hossza	HD: 7 perc, SD: 14 perc
Extrák	artikulatív kijelző, vázba épített képstabilizátor, teljes időjárásállóság, RAW adatszerkesztés, automatikus ISO sorozat (3 kép 1/3, 1/2 és 1 FÉ lépésenként), többszöri expozíció, elektronikus biaxiális szintező
I/O interfész	USB 2.0, mikrofon, HDMI, A/V kimenet, DC, vezetékes távkioldó, vakuszinkron aljzat
Áramellátás	Li-ion akku (PS-BLM1, 7,2 V, 1500 mAh)
Méret	142,5 x 116,5 x 74,5 mm
Tömeg	800 gramm
Bruttó fogyasztói ár	kb. 500 000 Ft
Garancia	2 év

Külső, ergonómia II.

A markolatból nyílik oldalra a kettős memóriakártya foglalat ajtaja. Végre kihalt az xD kártya, így nem találkozhatunk már velük semmilyen Olympus fényképezőben; az E-5 egy SD (SDHC, SDXC, SD) és egy CF (Compact Flash I-II UDMA támogatással) nyílással szolgálja ki a fotóst.

A pentaprizmás optikai kereső ahhoz képest, hogy „csak” egy 4/3-os szenzorral szerelt fényképezőről van szó, igen nagy, kényelmesen használható és kellően világos. Természetesen rendelkezik dioptria-állítási lehetőséggel és igény esetén (hosszú expozíciós használatkor) le is zárható, hogy ne jusson be zavaró kósza fény.

Legalul, a váz alján, biztosan záró retesszel ellátott az akku ajtaja, amelynek belső peremét szintén vízzáró gumi keretezi. A fém állványmenet – természetesen – az optikai középvonal alatt található.

A tetőlapon több funkciót is ellátó nyomógombok találhatók, melyek kezelése nem túl kényelmes. Ha például képsort (bracket) szeretnénk választani, akkor a MODE és az AF gombot kell lenyomni egyszerre, ami nem egyszerű feladat (mivel nyomva is kell tartani ezeket, csak úgy lehet az elülső vagy a hátsó tárcsával paraméterezni a kívánt funkciót), ha a gépet épp kézben tartjuk, nem pedig állványon. A fenti kijelző megvilágítható, s örvendetes, hogy nem adott ideig, hanem addig világít, amíg azt ki nem kapcsoljuk.

Éppen nálunk vendégeskedett a Canon 5D Mark II, így az összehasonlítás végett készítettünk pár felvételt, amin mindkét masina egymás mellett megfigyelhető. A képek minőségéért elnézést kérünk, egy több éves, csak teljesen automata módban működő ultrakompakttal készültek (nem volt más kéznél).

Annak idején szerelmesek voltunk az Olympus E-10-be; annyira eltalált ergonómiával, külsővel rendelkezett, hogy nem csak kényelmes, de szép masina is volt (természetesen a külsőben vele azonos E-20 dettó). Az E-5-ben próbáltuk feleleveníteni a régmúltat, hátha megint lángra lobban a régi vágy, de hiába fogdostuk, forgattuk, nem tért vissza szemünkbe a csillogás. A nyomógombok nehézkes kezelhetősége nem nyerte el tetszésünket, így hiába nagyon jó a váz fogása, mégsem kapunk tökéletes ergonómiát. A megnyom-nyomva tart-teker paraméterezés nem ismeretlen azoknak, akik már használták más gyártók csúcsgépeit, de itt valahogy mégsem esett jól ez a felállás, mert egyszerűen kényelmetlen, nem kézre álló, természetellenes volt.

Menürendszer

Az Olympus az Olympus – mondhatnánk, és nem is lenne annyira hamis a kijelentés, ha az újabb m4/3 vázak menüjéhez hasonlítanánk az E-5 rendszerét, hiszen ez szinte ugyanaz, mint amit már korábban E-P1/2, illetve E-PL1 cikkünkben is bemutattunk.

A menü öt alpontból áll, melyek közül az első három és az utolsó csupán egy-egy oldalnyi paramétert rejt. Ezekben meg is találjuk a leggyakrabban használt funkciókat, melyekre valóban napi szinten lehet szükségünk. Azonban vannak olyan tételek, amelyek jóval túlmutatnak ezeken az alapfunkciókon; ezek kerültek a negyedik menüpontba, ami annyiban különbözik az említett m4/3 gépekétől, hogy itt ezeket a részleteket már nem lehet elrejteni. Ráadásul sokkal több bejegyzéssel találkozhatunk, mint az említett gépekben, s éppen ezért fölösleges is belemenni a részletekbe, mert oldalakat lehetne írni erről, ami nem célunk.

Az info gomb egyszeri lenyomására az első képen látható adathalmaz jelenik meg, majd ha még egyszer megnyomjuk az említett gombot, akkor az elektronikus szintező válik láthatóvá (élőkép nélkül). Az adathalmazos képernyőn a kurzorokkal lépkedhetünk, s választhatjuk ki a változtatni kívánt paramétert, amit majd a paraméterező tárcsákkal meg is tehetünk. A gyorsmenü a kurzorok közti OK gombbal hívható elő.

Az élőkép a kereső és a hátsó paraméterező tárcsa közti nyomógombbal aktiválható. Fenti képen látszik, hogy az élőképes kijelzőn olyan adatok is megjelennek, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a fotózáshoz, a gép állapotához (például az akku töltöttségi szintje, az ISO érték, a képstílus, a működési mód és hasonlók).

Annak ellenére, hogy a menü magyarul is elérhető és hogy színkódokkal lettek csoportokba szedve a részletes beállítások, mégis nagyon nehéz megtalálni egy-egy konkrét funkciót, paramétert, mert nagyon részletekbe menő az E-5 menüje. Ez egyrészt baj, mert az a fotós, akinek ez az első Olympus gépe, az vért fog izzadni, mire végre kiismeri a rendszert, másrészt viszont előny, mert szinte mindent egyéni igény szerint lehet beállítani.

Képminőség I. – minden a zajról

Már az Olympus E-P1/2-ben és az E-PL1-ben is bizonyított az a szenzor, ami az E-5-ben teszi dolgát. A gyártó mérnökei mindent kihoztak a kis lapkából, amit csak lehetett, ráadásul már a JPEG motort is a végtelenségig „hegyezték”. A képalkotó triumvirátus említett tagjaiban eddig sem kellett csalódnunk, a géphez mellékelt 12-60/2.8-4 optikáról meg csak jókat lehet olvasni, így borítékolható a siker. Vagy mégsem?

Egy darabig azon törtük fejünket, mivel is kezdjük az E-5 képminőségének jellemzését, hiszen a 4/3 rendszerű gépek képkarakterisztikáját immár mindenki ismeri, a szenzor pedig korábbi m4/3 vázakból már ismert. Az internetes fotós fórumok (k)réme(i), az úgynevezett „pixel peeperek”, azaz a képpontokat nagyítóval vizsgálók szinte mindig a zajt, a képélességet veszik elő, ami valahol (értsd: technokrata szinten) érthető, hiszen a fotózás legkésőbb a digitális korszak beköszöntével erősen technikai, műszaki jellegű „sporttá” alakult át (ezzel persze lehet vitatkozni, de gondoljunk csak bele, hogy példának okáért hetven évvel ezelőtt is készültek már remek fotók, pedig a fotózás akkori technikai szintje a maitól körülbelül annyira volt, mint a Trabanté az Enterprise űrhajóétól). Az új masinákat mindig szinte már kényszeredett módon a „mennyire alacsony a zajszint magas ISO értékeken” kérdéssel fogadják. Sokan elfelejtették, hogy a FÉNYképezés a visszavert fénysugarak megörökítéséről szól, ergo – némi túlzással - fény nélkül nem lehet fotózni. De legyen meg az ő akartuk, kezdjük a „legfontosabb” kérdéssel, a zajszinttel.

Az Olympus E-5 érzékenységét egészen ISO 6400-ig lehet emelni. Fenti képek szűrés nélkül készültek, legalábbis, ami kikapcsolható volt masinán belül, azt mi kikapcsoltuk. Ha összehasonlítjuk a kapott tesztképeket például az Olympus E-PL1 képeivel, akkor azt vesszük észre, hogy az E-5 mesterséges körülmények közt, műfénynél körülbelül fél-kétharmad lépéssel került előnybe, azaz ISO 3200 van olyan képe, mint az E-PL1-nek lenne kb. ISO 2500 körül.

Pár helyen azt állítják, az E-5 csal, azaz a beállított ISO érték valójában alacsonyabb, mint azt a gép állítja. Nos, ezt az állítást nem tudtuk sem igazolni, sem megcáfolni. Érdemes a már említett E-PL1 tesztképeivel összemérni az E-5 fotóit – nem vettünk észre csalásra utaló nyomokat. De a biztonság kedvéért összevetettük a Canon 5D Mark II-vel is az ISO értékeket. Ehhez mindkét masinát azonos beállítások mellett (rekesz, záridő, gyútáv, gépen belüli szűrések kikapcsolva) végigzavartuk a teljes érzékenységi tartományon:

Mindenki döntse el maga, van-e csalás a dologban. Ami viszont tény: színzajt nem igazán találni egyik értéken sem, a luminancia zsizsik is csak ISO 3200-tól válik jobban láthatóvá. Amúgy ezen az értéken (ISO 3200) is teljesen elfogadható a zaj jellege, olyan, mintha finom homokot szórnánk fotóinkra. A sárgás foltosodás viszont már zavaróbb, szerencsére ez is csak itt és ISO 6400 mellett kezd szembetűnni.

Az E-5 beépített zajszűrésének hatékonysága a fenti képeken jól megfigyelhető. Nekünk az a véleményünk, hogy inkább fotózzunk RAW-ban, amit majd később saját magunk szűrhetünk az igényeknek megfelelően krominancia és luminancia szinten. Nem utolsó sorban azért is érdemes így eljárni, mert az E-5 alap ISO értéken is néha érdekes „zavart okoz az erőben”:

A 100%-os képrészlet zöldes-vöröses foltosodást mutat a kép homogén, sötétebb részein. Mivel az E-5 nyers képeit már meg lehet nyitni az Adobe Camera Raw legújabb változatával (6.3 Adobe Photoshop CS5 alá), illetve az Olympus Master 2.3-as szoftverével, ezért meg tudtuk vizsgálni, hogy vajon a JPEG motor okozza-e a hibát, vagy érzékelő kiolvasás szinten jelentkeznek a foltok. Ha már belekezdtünk a vájkálódásba, természetesen több nyers fájlt is megvizsgáltunk. Lenti képek a fényképezőből kapott JPEG-eket, az ACR konverzióit és az Olympus Master JPEG-jeit mutatják egymáshoz képest (klikk az eredetiekhez):

Fényképező JPEG motor	Adobe Camera Raw	Olympus Master

Két dologra lettünk figyelmesek: az egyik, hogy a legszebb JPEG képeket az Adobe Camera Raw segítségével kapjuk (az Olympus Master elég ronda maszatolást végzett zajszűrés gyanánt), a másik, hogy ISO 6400-on függőleges és vízszintes jellegű csíkozódást lehet látni (banding):

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire látszik a zaj ISO 1600, 3200 és 6400 mellett, ha ügyelünk a helyes expozíciós értékekre vakuhasználat mellett:

Fentieken nem használtunk semmiféle szűrést és a fényképezőgép belső JPEG motorját vettük igénybe. Véleményünk nem változott, jó érzéssel ISO 3200-ig mehetünk el az érzékenységgel, ISO 6400-on azonban már csak RAW fájlokból építkeznénk egyedi zajszűréssel.

Képminőség II. – élet a zajon túl

Persze, még számtalan példával és méréssel lehetne a zajszinteken csámcsogni, de értelmét nem láttuk – annál inkább érdemes viszont az Olympus E-5 képminőségét egyéb szempontok alapján is megvizsgálni. Íme képmintáink:

Nagyon tetszett a gép kiszámíthatósága, ami az expozíció helyességét, a fehéregyensúly következetességét jelenti. Az E-5 igazán jó indulatú munkagépnek mondható, fénymérése mindig inkább picivel alul-, mintsem túlexponált képeket eredményezett. A fehéregyensúlyra sem volt panaszunk, műfény mellett, a legsötétebb körülmények között tért el csupán az elektronika a valóstól (vöröses-sárgás felé). Aki fontos eseményekre használja majd a masinát, az amúgy is RAW-ban lövi a képeket, onnan pedig csak egy mozdulat a korrekció. Semleges képi hatást használva sem kiégett, sem bebukott színcsatornáktól nem kell tartani (JPEG), valóban gyönyörű a végeredmény. Érdemes azonban óvatosnak lenni, a kijelző valamivel hidegebbnek (képfüggő, kb. 500-1300 K fokkal) mutatja majd a képeket, mint azok valójában.

A legendás Olympusos színeket az E-5-tel is megkapjuk; egyik konkurens gyártó sem tudott ezekhez hasonlóan szépet alkotni (hosszas RAW manipuláció nélkül). A színek valósághűek, mégis van bennük valami, amit leírni szavakkal nem lehet. A kék árnyalatok például olyan mélyek, olyan jellegzetesek, hogy akár tucatnyi fotó közül is azonnal ki lehet szúrni, melyik készült Olympus masinával.

Azonban az sajnos igaz, hogy a 4/3 rendszer számos előnye mellett némi hátránnyal is indul a teljes Leica képkockás gépekkel szemben. Így például a már korábban is szerephez jutott Canon 5D Mark II-höz hasonlítva, az E-5 képein kiégett területek az 5D Mk II fotóján még vígan mutatnak részleteket. A nagyobb mélységélesség, ami makró- és tájfotózásnál, de akár az állatvilág megörökítésénél inkább előny az E-5-nek, az egyben hátrányt is jelent például portrézásnál, vagy más olyan területen, ahol a téma kiemelése, szeparálása a lényeg.

Aki nem szeret sokat bíbelődni nyers fájlok manipulálásával, annak nagyon jó választás lehet az E-5. A jó fénymérésnek, a valósághű színeknek köszönhetően csak a zajszűréssel kell időt tölteni – azt is csak ISO 3200 fölött. Mindenképp érdemes a váz belső szűrése helyett külső szűrési megoldásokat alkalmazni. Egyelőre csak az Olympus saját szoftvere és az Adobe Camera Raw volt képes az E-5 ORF fájljait beolvasni; az ACR messze szebb JPEG képeket „épít”, mint az Olympus Master, vagy zaj szempontjából a fényképező saját JPEG motorja.

Működés

„Lásd: Olympus E-3”. Akár így le is lehetne tudni az E-5 működésének leírását, de azért kicsit árnyaltabb a dolog. A már bevált és megfelelő szintű szolgáltatások nem változtak; maradt az E-3 AF rendszere, amihez csupán arcfelismerést és AF finomhangolást (az AF érzékenységét lehet több lépésben paraméterezni, de az objektívek és a váz összehangolását is elvégezhetjük +/-20 fokozatban) adtak. A 11 mezős fókuszrendszer minden pontja keresztszenzoros (teljesen biaxiális rendszer) és fázis alapú. Élőképes használat során azonban a jóval lassabb kontrasztérzékeléses mód él, ami azt jelenti, hogy a masina akár másodpercekig is elszüttyöghet az élességállítással (a 12-60/2.8-4 SWD optikával átlagosan 1-1,4 mp-es időket mértünk). Dedikált AF segédfény még mindig nem jár a géphez, a beépített vakuval villoghatunk, ha sötétben szeretnénk élességet állíttatni a fényképezővel.

Ami a sebességet illeti, némileg furcsálltuk, hogy már egy-két fotó elkészítése után, a menübe lépve, pár funkció egészen addig nem elérhető, amíg a fényképezőgép ki nem írta az összes adatot a memóriakártyára. Ilyen például a képi stílus, tehát adott esetben több másodpercet várni kell, mire ismét „miénk a gép”. 16 GB-os, Class 10-es SDHC memóriakártyával (Apacer AP16GSDHC10) egy Szuper Finom Nagy felbontású JPEG + RAW képpáros 2,57 mp alatt, egy Szuper Finom Nagy JPEG egyedül 2 mp alatt, egy RAW fájl pedig 1,5 mp alatt íródott fel. Ugyanez a sor egy 4 GB-os Transcend 266x CF kártyával (TS4GCF266, nem UDMA-s): Szuper Finom Nagy JPEG 1,25 mp, RAW 1,45 mp, Szuper Finom Nagy JPEG + RAW pedig 2,45 mp alatt megvolt. Az Olympus E-5 többféle sorozatfelvételi módot kínál fel: L, azaz lassú, itt 1-4 kép/mp lehet a sorozat sebessége (ezt mi a menüben határozhatjuk meg), valamint H, azaz gyors, ami 5 kép/mp sebességet jelent. A gyártó valószínűleg fukarkodott a puffer méretével, mert sorozatfelvételnél RAW-ban kb. 9-10 kép után kezd el belassulni a képkészítés, SzFN JPEG-nél pedig bő 20 kép után.

Természetesen többféle képsort is készíthetünk az E-5-tel. A listán szerepel a fehéregyensúly (sárga-vörös, vagy zöld-magenta tartományok felé 2, 4, vagy 6 lépéskülönbségben), az ISO sorozat (3 kép 1/3, 2/3 vagy 1 FÉ lépésben), végül a vaku sor, ahol szintén három fotót készít a masina választható 1/3, 2/3, illetve 1 FÉ lépésközzel. Sajnos, a kisebb modellekben megismert fókuszsorozat nem érhető el, ez pedig makrózáshoz nagyon jól jött volna.

A beépített képstabilizátorról a gyártó azt állítja, akár 5 FÉ-nyi előnyt is élvezhetünk segítségével. Nos, próbáink során ha az ötöt nem is, de a kb. négy FÉ-nek megfelelő értéket elértük, ami igen jónak számít. A képstabi három módban működhet: IS1 – automata, itt a gép maga észleli a mozgást és függőleges, valamint vízszintes irányban is kompenzál, IS2 – csak a függőleges irányú elmozdulásokat stabilizálja, IS3 – csak a vízszintes bemozdulást javítja.

Az E-5 összesen tíz művészi szűrőt kínál: kereszthívás, dioráma, lágy szépia, világos tónus, halvány és világos szín, lágy fókusz, popművészet, pinhole, szemcsés film és talán a legizgalmasabb, a drámai színek. A szakma keménymagja, a „hagyományőrzők” persze hőböröghetnek, hogy minek ez a sok csicsa, de ha a felsorolt szűrőkkel sikerül már gépen belül olyan fotót készíteni, ami vagy saját magunknak, vagy megrendelőinknek örömet okoz és tetszik, akkor minek kínlódnánk a számítógépes utómunkálatokkal? Ráadásul az E-5 szűrői komoly minőségűek, nem keverendő egyik sem az 50 ezres kompaktok színhatásaival. Pluszként az i-Enhance említendő, amivel egy adott fotó árnyékos részeiben (bebukott terület) szabadíthatunk fel részleteket. Ezt a szűrőt gyenge, normál és erős fokozatban lehet használni.

A több helyen méltán dicsért „drámai színek” szűrővel valóban drámai hatás érhető el. Persze, nem árt, ha a fotósnak jó szeme van és felismeri a megfelelő témát, de a szűrő használható „bután” kattintgatva is; nagyszerű képek készülhetnek főleg a felhős égboltról.

Már az E-P1-ben is találkozhattunk a többszöri expozíció fogalmával. Az E-5 képes egy képkockára akár 4 képet (2, 3, vagy 4) összegezni. Bekapcsolhatjuk az egyes képek áttetszőségének automatikus beállítását, így az első kép után következők egyre halványabb formában kerülnek rögzítésre.

Tesztünk során sokat nyúztuk a fényképezőt, hosszasan merengtünk a menürendszer mélységeiben, nézegettük az elkészült képeket és gyakran hagytuk hosszú percekig üresjáratban a gépet. Nem egyszer vittük ki magunkkal a hidegbe (-3 és +5 fok közti hőmérsékletek) és töltöttünk kint vele akár fél órát egyhuzamban. Ennek ellenére az akku tisztességesen helytállt, bő 500 képet készíthettünk egy töltéssel, ami egy ilyen kisméretű akkumulátortól nem rossz teljesítmény. Az Olympus E-5 kapott pár valóban hasznos és jópofa újítást elődjéhez képest, ezek között mindenképp említést érdemelnek a művész szűrők, csakúgy, mint a filmfelvétel lehetősége.

Filmfelvétel és értékelés

Az Olympus valahogy mindig hadilábon állt a filmfelvétellel. Még ultrakompakt és kompakt gépeiben sem követte a kor elvárásait, miszerint kell a HD felbontású videó. Ráadásul a 640x480-as mozgóképek is csak igen korlátozott módon kerülhettek a kártyára (hanggal maximum 10 mp hossz stb.). Ennek nem utolsó sorban a filmfelvételhez túl lassú xD memóriakártya volt az oka, a gyártó mégis nagyon sokáig görcsösen ragaszkodott az elavult kártyarendszeréhez. Szerencsére győzött a piaci nyomás, így végül beadta derekát az Oly, s végre a dinamikusan fejlődő SD, SDHC, SDXC mellett tette le a voksot. Az E-5 immár képes mozgóképek rögzítésére, de csúcsgép mivoltának ellenére csak 720p-ben. A konkurencia ezen a téren lelépte az Olympust, szinte standard lett az 1080p.

Még mielőtt elkezdenénk temetni a készüléket, azért muszáj megjegyezni, hogy a felvett filmek képminősége ebben a felbontásban átlagon felüli. Az AVI kiterjesztésű videók motion JPEG tömörítéssel átlagosan kb. 4-4,4 MB helyet vesznek igénybe másodpercenként a memóriakártyán. Sajnos, a filmek hossza korlátozott, így HD-ban csak 7, SD (640x480) felbontásban pedig maximum 14 percesek lehetnek (2 GB-os maximális fájlméret miatt). A hangfelvétel a belső, igen érzékeny, monoaurális mikrofonnal, vagy a külön csatlakoztatható, sztereó egységgel történik (de akár le is tiltható a hangfelvétel). Ha már a hangnál tartunk: a hang minősége nagyon jó, ám a beépített mikrofon nagy érzékenysége miatt, szinte minden neszelés, matatás a gépen belehallatszik a felvételbe.

A filmfelvétel élőkép módból indítható. Élességet vagy manuálisan, vagy a kioldó félig történő lenyomásával állíthatunk. Azt mondani sem kell, hogy a kontrasztérzékeléses AF igen lassú, ezért érdemes inkább manuálisan fókuszálni felvétel alatt. Felvétel közben él a képstabilizátor (már ha bekapcsoltuk), de az expozíciós értékeket csak rögzítés előtt tudjuk állítani, filmezés közben nem. Az ISO értékét a masina automatikusan állítja, kivéve, ha M-mód volt előre választva. Ott manuálisan tudjuk beállítani a megfelelő értéket. Ha szükségünk van rá, akkor filmfelvétel közben is készíthetünk állóképet. Ilyenkor a mozgókép rögzítése megáll, majd az állókép elmentése után egy új fájl megnyitásával folytatódik. Ha összefüggő filmet szeretnénk, akkor később külső szoftverrel kell összefűzni a fájlokat.

Csakúgy, mint a m4/3 vázaknál, itt is használhatunk képi hatásokat filmjeinken. Arra azonban számítsunk, hogy egyes effektek (mint például a drámai szín) igencsak belassítják a gépet. Tesztfilm.

Értékelés

Túl kevés, túl későn? Az Olympus E-5-öt nagy várakozás előzte meg. A márka rajongói már jó egy éve tűkön ülve várták az E-3 méltó utódját, de amikor fény derült az újonc műszaki paramétereire, óriási hőbörgés zengte be a szakfórumokat. Az E-5 pazar minőségű képeket lő – sokat fejlődött az az érzékelő, aminek egyik alfaja már az E-30-ban is bizonyított. Az Olympus JPEG motorja pedig valószínűleg a legjobb az összes gyártóé közül. Mennyivel kapunk többet, mint az E-3-ban? Plusz 2 MP, plusz nyolcféle képarány, egy új képalkotó processzor, ISO 6400, arcfelismerés, AF hangolás, videófelvétel, 3”-os kijelző 920 000 képponttal, művészi szűrők és még pár apróság – ezek vajon eléggé nyomós okot adnak egy E-3 tulajdonosnak, hogy váltson?

Az E-5 bemutatkozásának a bevezetőben említett úr kijelentése sem tett jót. Ha adunk szavaira, akkor a 4/3 rendszer gyakorlatilag az E-5-tel leáll, de jövője minimum bizonytalanná válik. Ha a régi motorosok nem térnek át az E-5-re, akkor vajon egy újoncot mivel tud magához csábítani a gép? Megéri-e ebbe a rendszerbe komoly összegeket fektetni? Nos, ha nem is fejlődik tovább a 4/3 világa, attól még továbbra is lehet fotózni, használni a meglévő eszközöket. Az Olympus csodálatos minőségű, s rajzú csúcskategóriás objektíveket gyárt, melyek még hosszú éveken át képesek lesznek megörökíteni azokat a felejthetetlen és fontos pillanatokat, eseményeket, amelyek miatt fényképezőt ragad az ember. Az E-5 egy szeretnivaló gép nagyon jó képminőséggel, komoly tudással és a legendás Olympusos JPEG motorral. Ha sikerül árát a konkurencia termékei alá nyomni, akkor legalább azoknak megéri váltani rá, akik már rendelkeznek több komoly Olympus „üveggel”, és eszük ágában sincs „kommerszebb” gyártók termékeire váltani. Az Olympus mindig is egyedi volt, igazi egyéniség a fotós világban, akinek nem egy formabontó ötlete újította meg az ipart. Tudása és képminősége alapján egy tetszett plecsni mindenképp jár neki, de ajánlani jó szívvel csak akkor tudjuk, ha a 4/3 rendszer jövője tisztázódik és a gépváz ára jócskán lejjebb megy.

Termék megnevezése	Olympus E-5
Jellemzés	A 4/3 rendszer új királya.
Pro	+ Időjárásálló, bomba-biztos felépítés, + jó képstabilizátor, + hasznos szolgáltatások, funkciók, + egyes szűrőket filmfelvételhez is lehet használni, + nagyon jó mozgóképminőség, + digitális szintező, + magasra nyíló, erős vaku, + jól használható optikai kereső 100%-os képfedéssel, + 150 000 kioldásra hitelesített zárszerkezet, + gyönyörű képű artikulatív kijelző, + kettős memóriakártya foglalat, + az ipar talán leghatékonyabb szenzortisztító rendszere.
Kontra	- Az átlag dSLR-eknél valamivel magasabb zajszint, - rövid sorozatkép felvétel, - pontatlan akkutöltöttség jelzés (más jelenik meg a felső kijelzőn és más az LCD-n, - nincs AF segédfény (csak vakuval), - ergonómia nem a lehető legjobb, - képek mentése közben egyes funkciók nem érhetők el a menüben, - túlzottan drága.
Ergonómia
Képminőség
Mozgóképek minősége
Ár/érték
Felépítés, anyaghasználat
Ennyire kellene
Alternatívák	Canon EOS 7D, Nikon D7000, Pentax K-5

MLaca

Az Olympus E-5 fényképezőgépet az Olympus Hungary Kft.-től kaptuk tesztelésre.