Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • greenity

    aktív tag

    válasz Crystalheart #5 üzenetére

    Nem bántani akarom őket, csak látom, hogy szenvednek, és rossz nézni, ennyi a történet.

    "Egy mosolynál jobb a több"

  • greenity

    aktív tag

    válasz Crystalheart #7 üzenetére

    Ebben igazad van.
    Viszont a lassan fél éve tartó szenvedés, valamint elhagyom magam és teszek a világra felfogás sem tesz jót Nekik.

    "Egy mosolynál jobb a több"

  • The DJ

    addikt

    válasz Crystalheart #23 üzenetére

    Persze, az idealizálás van, hogy nem teljesen légből kapott, de azért azt be kell látni, hogy legtöbbször inkább az általam említett verzió a helytálló. Van valaki, aki kedves a szívünknek és ekkor hajlamosak vagyunk ráaggatni minden olyan jellemzőt és tulajdonságot, amire csak vágyunk. Őt tesszük álmaink nőjévé, holott ő is "csak" egy nő, a maga hibáival, jellemével és defektusaival. Aztán persze jön a pofára esés ha esetleg úgy adódik, hogy kapcsolat lesz belőle, hiszen kiderül rövidesen, hogy nem is olyan angyali, nem is olyan ártatlan, nem is olyan tökéletes, nem is olyan bájos, és a többi, és a többi. :) Persze, ha valaki jó emberismerő és párosul benne az emocionális érettség és a belső nyitottság akkor gyorsabban és könnyebben képes felismerni a másik ember karakterét. Ilyen esetekben az idealizálás nem is idealizálás, hanem fejlett emberismeret és helytálló jellemrajz.

    "Viszont továbbra is tartom, hogy a reménytelen szerelem, a visszautasítás miatti bánat, de még a plátói szerelem sem eredményez szükségszerűen delíriumos, a földtől elszállt állapotot, amikor a józan ész csődöt mond és a ráció mit sem ér."

    Ezt aláírom. Azonban ehhez is érett és tudatos jellem szükségeltetik. Egy átlagember vagy egy mai fiatal nem ilyen. Ő akar, áhítozik, vágyakozik és birtokol. És ha valamit nem birtokolhat, akkor szenved. Ha valamit elveszít, akkor pedig még jobban szenved, mert manapság mindenhonnan az ömlik az arcunkba, hogy minél többet és többet akarjunk és ne érjük be kevéssel. Dübörög a fogyasztói társadalom és ez rásüti a bélyegét a párkapcsolatokra (de úgy az emberi kapcsolatokra is összességében). A mai szerelem egyenlő a birtoklással. A kisajátítással. "Az enyém vagy!". A szenvedés pedig ennek a nagy káosznak a szükséges mellékterméke. Persze felül lehet mindezen emelkedni. Rá tudok ébredni a saját gyarlóságomra és képes lehetek szembenézni a saját démonaimmal, de ez szintén megannyi fájdalmas felismerésre vezet és sokakat el is tántorít még mielőtt bármilyen pozitív változás állhatna is be. Pedig nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az önismeret. Meg kell értenem, hogy hogyan és miként működöm. Hogy miért érzem azt amit. Miért érzek úgy, ahogy. Nem csak élni kell bele a vakvilágba. Kellene lennie az emberekben igénynek arra, hogy megkeressék és megértsék a miérteket. Mert ebben rejlik a megoldás kulcsa is. Hisz ahogy te is írtad: Nem szükségszerű önmagamból kifordulva szenvedni. Nem kötelező nekem előadni a hattyú halálát minden szakítás vagy csalódás után. És mióta az érzéseim mögötti valódi okot keresem azóta az élet is sokkal elviselhetőbb, mert nem állítok önmagam elé újabb akadályokat azzal, hogy olyan dolgok miatt szenvedek, amik valójában csak a saját magam által kreált illúziók démonai.

    Na de nagyon elkanyarodtam már azt hiszem, úgyhogy itt most pontot is teszek a gondolatsorom végére. :)

    [ Szerkesztve ]

    https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

  • Gergosz2

    veterán

    válasz Crystalheart #53 üzenetére

    szerintem egyszer mindenkit kibillent, vagy leaglábbis a jól megszokott hétköznapjaiból, nyugalmából mindenképpen.

    Nokia 6030 Hardcore User // I Panic Restaurant by Taito

  • greenity

    aktív tag

    válasz Crystalheart #53 üzenetére

    Nekem pont a "racionalitásom" vágott tönkre kapcsolatokat :/

    "Egy mosolynál jobb a több"

Új hozzászólás Aktív témák