Aktív témák

• #1 GrooveHero addikt

  2013-01-24 20:02:12 #1

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  GrooveHero

  addikt

  Sziasztok!
  Nem is tudom, hol kezdjem.
  Talán ott, hogy kicsit bemutatkozom. Győzőnek hívnak és 26 éves múltam. Nagykanizsa mellett lakom, de a munkám a városban van, ahova minden reggel busszal járok. Egy műanyag( főként polietilén és polipropilén ) tartályokat, biofiltereket, és egyéb levegőtisztító berendezéseket gyártó cégnél vagyok műszaki előkészítő, rajzoló.
  Mint minden nap, január 13 Hétfő is így indult. Leszálltam a buszról és elindultam a nem túl hosszú, kb. 20 perces utamra, melyet meg kell tennem gyalog a cégig. Mivel a szüleim mindig illedelmességre tanítottak, ezért a buszon előttem álló lányt előre engedtem, és ő szállt le elsőnek a buszról. Én meg követtem őt. Kicsit meglepődtem, mert eddig nem láttam őt, és az is furcsa volt, hogy úti célunk az első 100 méter után hasonlónak tűnt. Havas járdás vágtunk keresztül, ő előttem ment, én mögötte trappoltam. Ebből ő minden hallott és a körforgóhoz érve hátra is pillantott, hogy vajon ki követi? Nem gondoltam volna, hogy a körforgalom után ő is jobbra fog kanyarodni, azt hittem, hogy balra megy a város felé. Nem így tett. Mindegy, lesz ami lesz, gondoltam és "követtem" őt. Aztán olyan 50 méter után ismét megállt, hátrafordult és megszólított, megkérdezte, hogy én is erre felé jövök e?Mondanom sem kell, gyönyörű volt. Nem találtam szavakat rá akkor ott, és még a mai napig sem tudom megmagyarázni a látványt. De ezért a látványért azt kell, hogy mondja, érdemes élni, és ennyit várni. Nem vagyok költő, nem tudom olyan szép szavakkal leírni azt, amit úgy gondolom életem végéig nem fogok elfelejteni. Gyönyörű enyhén melírozott szőkés haj, csodálatos mosoly, gyönyörű fogak, oltárian vonzó tekintet és káprázatos szemek. Szerintem nagyjából leírtam mindent. Igennel feleltem, és mint pár perc beszélgetés után kiderült, kb. 50 méterrel dolgozik messzebb, mint én. Még csak próbaidőn van, múlt héten kezdett. Egész úton beszélgettünk és fejemben egy képzeletbeli ceruza egy képzeletbeli noteszbe elkezdett minden apróságot, minden szót és mondatot felírni, elraktározni.
  Tudni kell rólam, hogy könnyen szerelembe esek. Sokszor megjártam már emiatt, de azért nem mindíg voltam szerencsétlen
  Minden esetre most is kezd magával ragadni az érzés, és kimondhatatlanul jó, azt kell, hogy mondjam. A nap minden egyes percében csak rá gondolok, mindíg azon jár az eszem, hogy most hol lehet, mit csinálhat. Vajon gondol e rám, ha nem is többre, csak egy kósza tizedmásodpercre. Remélem.
  Hétfő óta kb. 1 órát beszéltünk össz-vissz. Sok mindent meg tudtam, de az a bizonyos notesz nem tud megtelni, gyárilag úgy készült, hogy nem lehet teleírni. Mert mindig lehet megtudni életünk szerelméről új dolgokat. És én el is kezdtem az infó gyűjtést. Hol is kezdjem?
  Első ránézésre a lány tehetősebb családból származik, bár ezt a mondatot nehéz volt megszülni, ez csak tipp, bizonyítani nem tudom, illetve erről még nem beszéltünk. Aztán az is kiderült, hogy csak két-három faluval lakik messzebb mint én, és milyen kicsi a világ, apumék és a nagyszüleim is abból a faluból származnak.
  Nem tudom miért, de alapból pesszimista (vagy realista?) beállítottságú vagyok, és miután az f betűs közösségi oldalon (ahova eddig nem jártam túl gyakran) felvett az ismerősei közé, ez nem változott. Mert amit ott láttam apám, az maga volt a mennyei paradicsom. Jó is volt, meg rossz is. Hogy miért jó? Mert olyan képeket láttam, hogy az államat még most sem találtam meg. És hogy miért rossz? Mert egy olyan kaliberű lányról van szó, akinél úgy gondolom, hogy esélyem sincs Nem azért, mintha valami baj lenne velem, persze nem tartom magam egy kimondottan jóképű férfinak. Átlag, így mondanám. De valahogy nem. A pesszimizmus miatt ey hajszálnyi esélyét sem látom annak, hogy bármi is legyen közöttünk. Pedig embert isten, vagy akárki nem teremtett egymásnak. Legalább is ezek az első benyomások. Korban hozzám közeli, gyönyörű, szingli egy hónapja, együtt járunk minden reggel. De. És ott az a bizonyos de, ami mindig ott van. És nem tudok vele mit csinálni, ha a fejem tetejére állok, akkor sem, mert ez a fránya de ott van.
  És hogy mi a de? Soroljam? Oké. De nem akarom hallani, nem akarom látni, vagy olvasni, mert rosszul vagyok ettől a két betűtől. De nem vagyok elég szimpi, de van nálam erősebb, jobb, szebb, izmosabb, jóképűbb fiú/férfi. Csupán csak ennyi. No persze nem biztos, hogy ezek a bizonyos jobb fiúkák mindent meg tudnak adni. És én ezt tudom. Mert igen, lehet hogy erősebbek, jobbak, szebbek, izmosabbak, jóképűbbek, mint én. Na és? Mi van akkor? A szerelmet, az odaadást, a lesed minden mozdulatát-ot nem ezekben mérik. Ezek a tulajdonságok csak kb. kirakatbábú szintjén mozognak. Mert én ismerem magam, és tudom magamról, hogy ha valamit igazán tudok, akkor az a szeretni. Mindent megtenni, mindent megadni, a szó szoros értelmében lesni minden mozdulatát, a szívét lelkét kitenni azért, hogy minden percben vidámnak és mosolygósnak lássa, és végül de nem utolsó sorban tisztelni és szeretni halálom percéig. Mert egy ilyen Istennőt kell és kötelező, mert úgy érzem, hogy az a célom, hogy ilyen legyek és igazán szeressem azt, akit szeretek, addig amíg csak tehetem.
  Szóval ha már reményről szól a cím, akkor igen, reménykedem abban, hogy lesz ebből valami, és minden reggel azzal a reménnyel szállok le a buszról, hogy nem halljam azt, hogy barátja van, hogy fészbúkon az legyen kiírva, hogy kapcsolatban. De a legjobban azt várom, hogy mikor hívhatom el valahova, mondjuk meginni egy kólát, ilyesmi.
  Na, akkor vége a csöpögős résznek, és folytatom a storyt, de most már rövidre fogom. Bár úgyse olvassa senki sem
  Holnap reggel tehát újra tali, a holnapi nap csúcspontja kb. 07:25-kor el is érkezik. Már alig várom. Csak olyan rövid a táv (kb 1 km), hogy pikk-pakk elszáll, eltelik a 20 perc, míg szépen kényelmesen megtesszük és elbeszélgetünk. Holnap már szeretnék én is kérdezni, bár kicsit félek a kérdésektől, megmondom őszintén.
  Azonban van egy nagy dilemmám. Nevezetesen az, hogy nem tudom, mitévő legyek. Még 1 hete sincs, hogy ismerem. Mindösszesen 3 reggel találkoztunk. Nem túl korai még elhívni "randira"? Mert ha nemet mond, akkor vége az egésznek. Egy örök életre. Ha meg várok, akkor meg lehet, hogy túl késő lesz. abba meg belehalnék. Nem minta a másikba nem Személy szerint a jövő hétvégét, nevezetesen a pénteket szemeltem ki, hogy megkérdem, hogy szombaton, avagy vasárnap nincs e kedve...stb..stb. De nem lesz túl késő? Vajon van annyi időm? Na ez a nagy kérdés.
  Egyelőre zárom soraimat, ha időm engedi, holnap is írni fogok. Remélem nem kapok rossz híreket, megszakadna a szívem.
  Köszi, ha elolvastál, remélem tetszett. Bocsi a sok nyálas ömlengés miatt, és ha néha kusza a történet. Én már csak ilyen vagyok.
  További szép napot mindenkinek.

  Words like a weapon, sharp as a knife Fallen from heaven, darkest of nights Long live the rebels hunting for blood I saw the devil, he's one of us

Aktív témák