Szivárgó információk az AMD kétmagos asztali processzorairól

Az AMD először februárban mutatta be a nyilvánosság előtt kétmagos asztali processzorának képességeit, majd a hannoveri CeBIT-en is kiállított egy dual-core chipre alapozó rendszert (képünkön), amelyről azonban semmi közelebbi adattal nem szolgált.

A kétmagos processzorokkal kapcsolatos Intel-AMD versenyfutás fordulóiról rendszeresen beszámolunk, így olvasóink számára nem ismeretlen, hogy az újfajta lapkák bemutatásának időpontja a korábbi tervekhez képest előrébb került. Az Intel már hivatalos specifikációkkal is szolgált a küszöbön toporgó Pentium Extreme Edition 840, illetve Pentium D modellekről, időközben pedig fény derült arra is, hogy az AMD kétmagos szerverprocesszoraival kezd feltehetőeg április 21-én, ám asztali CPU-ira sem kell júniusnál tovább várni.


Fotó: PROHARDVER!

A brit Hexus információi szerint a sunnyvale-i vállalat kétchipes asztali lapkáinak az Athlon 64 X2 nevet fogja adni, s a termékcsalád a 4400+, 4600+, valamint a 2,4 GHz-en járó 4800+ modellekkel debütál. A lap hírforrása szerint az AMD – jelenleg – nem tervezi, hogy FX változatot is készítsen kétmagos processzoraiból.

A Toledo kódnéven fejlesztett lapkákról mindeddig nem láttak napvilágot a gyártó által hivatalosan megerősített adatok, ám bizonyosnak tűnik, hogy az SSE3 és AMD64 utasításkészlettel felvértezett, 90 nm-es csíkszélességű technológiával készülő processzorok Socket 939 foglalatba illeszkednek, és kétszer 512 kB vagy kétszer 1 MB másodszintű gyorsítótárat tartalmaznak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés