Hirdetés

2019. június 25., kedd

CES 2019: a Sony is felszállt a 8K-s tévék vonatjára

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A ZG9 fejlesztett háttérvilágítási eljárást és felskálázási technológiát kapott.

Nagyon úgy tűnik, hogy az idei évben a tévépiacon a 8K lesz az egyik nagy sláger, hiszen a nagy cégek egymás után jelentik be az extrém felbontású modelljeiket, amelyek végre már a boltokban is megvásárolhatók lesznek. A sorból a Sony sem maradhatott ki, így Las Vegasban a vállalat bemutatta első ilyen jellegű készülékét.

Sony ZG9
Sony ZG9 [+]

A ZG9 (az LG Z9-nek nevezi a saját 8K LED LCD tévéjét, szóval ebből még biztosan lesz kavarodás) típusjelzésű eszköz 85, illetve 98 hüvelykes változatban érhető majd el, ám arról még nincs információ, hogy mikor és mennyiért lehet majd megvásárolni ezeket. Azt viszont a Sony elárulta, hogy a Sony X1 Ultimate képfeldolgozó processzor saját fejlesztésű algoritmusát úgy optimalizálták, hogy képes legyen kezelni a 8K-s felbontás nagyjából 33 millió képpontját. A processzor mindemellett tartalmazza az új fejlesztésű 8K X-Reality PRO funkciót is, amely az új képadatbázisnak köszönhetően bármilyen tartalmat közel 8K képminőségűre skáláz fel.

A ZG9 televíziókhoz vadonatúj dedikált 8K technológiákat is kifejlesztettek a mérnökök, többek köztük a Backlight Master Drive-ot FALD-ot és a 8K X-tended Dynamic Range PRO-t. A Backlight Master Drive a ZG9 televízióban elhelyezkedő, ultrasűrű LED modulok mindegyikét egyenként kezeli, így páratlan kontraszt, magas fényerő és rendkívül mély feketék előállítására képes. A 8K X-tended Dynamic Range PRO a legtöbbet hozza ki a háttérvilágítási rendszerből, méghozzá úgy, hogy a már előzetesen elmentett energiát felhasználva automatikusan erősíti a fényerőt a szükséges képfelületen.


[+]

A cégtől kapott információk értelmében a hangzásra is odafigyeltek. A vállalat továbbfejlesztette az tavalyi OLED termékekben található Acoustic Surface Audio technológiát, amely ezúttal Acoustic Multi-Audio néven működik a ZG9 LED televízióban. A televízió képernyőjének alsó és felső részén található két-két, a néző felé pozicionált hangszóró, így a nézők közvetlenül a képernyőből hallhatják a hangokat. Mindemellett a ZG9 rendelkezik középső hangsugárzó üzemmóddal azoknak, akik már meglévő házimozi rendszerükhöz csatlakoztatnák televíziójukat.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.