2019. augusztus 20., kedd

Útvonal

Hírek » Adattároló rovat

Hibás példányok lehetnek az Intel 320 szériás SSD-i között

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Többen panaszkodtak már, hogy 600 GB-os tárolójuk áramkimaradás után csupán 8 MB kapacitást mutatott.

Rémálomba illő eset lehet, amikor a háttértárunk adja be a kulcsot a számítógép komponensei között, vagy éppen minden adat eltűnik róla. Néhány felhasználónak, akik az Intel 320 Series SSD-it használták ez sajnos valóság volt. A gyártó fórumán és az egyik legnagyobb online bolt, az Amazon oldalain ugyanis a hónap elején többen is jelezték már, hogy például eredetileg 600 GB-os kapacitású flashalapú tárolójuk áramellátási hibának köszönhetően, mondjuk áramkimaradás után 8 MB-osként látszott. Volt, akinél a SMART adatok is teljesen törlődtek, illetve akadt, akinek ugyan sikerült az Intel SSD segédprogramja segítségével újra használhatóvá tennie a tárolót, viszont minden adatát elvesztette. Úgy tűnik, a hiba firmware frissítéssel javítható lesz, és talán nem lesz szükség visszahívásra.

Az Intel ugyan jelezte, hogy észlelték a vásárlói panaszokat, de hivatalosan még nem adott ki közleményt az esettel kapcsolatban, így egyelőre nem lehet tudni, hogy egészen pontosan mi okozza a hibát, hogy javítható-e, hogy elég lesz-e ehhez csak a firmware-t frissíteni, illetve, hogy ha igen, mikorra várható.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.