Hamarabb itt lehet az asztali Core 2 Duo

Heteken belül visszatér az európai filmvásznakra minden idők talán legismertebb szuperhőse, Superman, akinek újbóli feltűnését komoly reklámkampány kíséri. A film szponzorai közt fellelhető többek közt a világ legnagyobb processzorgyártója is, mely a legfrissebb hírek szerint a kék-vörös ruhás világmegmentő európai IMAX-premierjére időzíti legújabb asztali processzorának, a Core 2 Duónak az érkezését.

Az Intel vadonatúj Core microarchitektúrájának első fecskéi már hetekkel ezelőtt napvilágot láttak, a Woodcrest kódnevű szerverprocesszorokat az eredeti tervek szerint július 23-án követték volna a Conroe kódnévvel fémjelzett asztali processzorok, végül az ütemezés szerint augusztus folyamán érkeznek majd ezek Merom nevű, notebookokba szánt energiatakarékos változatai. Bár nemrég még az a hír járta, hogy a Conroe processzorok megjelenése július 27-nél előbb nem várható, a legfrissebb lapértesülések szerint már július 14-én, azaz jövő hét pénteken bemutatkozhat az új asztali processzor.

Az embargó lejártát követően legkorábban ettől az időponttól lehet számítani rá, hogy a különböző sajtóorgánumok közzéteszik tesztjeiket az új processzor-architektúráról, mindemellett július 14-től kezdődően gyakorlatilag bármikor megkezdődhet az új processzorok értékesítése. A Core 2 asztali CPU-k kezdetben öt változatban kerülnek majd piacra, órajelük átlagosan alacsonyabb lesz a jelenlegi Pentiumokénál, számítási teljesítményükkel ennek ellenére felülmúlják majd a legtöbb korábbi modellt, mindemellett azoknál esetenként jóval energiatakarékosabban működnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés