Ax Wi-Fi kedvezőbb áron

Kétszáz euró körüli összegért kezd feltünedezni az online boltokban a Netgear új 802.11ax-képes routere.

Egyelőre elég borsos áron kaphatóak a Wi-Fi 6, gyerekkori nevén 802.11ax szabványnak megfelelő képességekkel rendelkező routerek. Ehhez képest még viszonylag olcsónak mondható az a körülbelül 65 000 – 70 000 forint, amennyibe állítólag a Netgear új Nighthawk AX4 routere kerülhet majd.


[+]

Az ár kapcsán egyelőre azért szükséges feltételes módban beszélni, mert egy hivatalosan még nem kapható eszközről van szó, mely az elmúlt napokban több netes áruházban is felbukkant, hogy aztán sok esetben rögtön töröljék is a vonatkozó oldalt. A készülékről hivatalos információk tehát nincsenek, de a netre felkerültek alapján egy összesen – és elméletben – 3000 Mbps rádiós adatátvitelt támogató routerről beszélünk, mely két külső antennával bír. Az 1024QAM vagy a 160 MHz-es csatornaszélesség támogatása magától értetődő ebben a szegmensben, a végeredmény pedig a korábban bemutatott, kétszer ennyibe kerülő AX8 kínálata sávszélesség fele lesz. A hálózati eszközben egy kétmagos, közelebbről meg nem nevezett CPU dolgozik, és négy gigabites Ethernet portot, illetve egy USB 3.0-s csatlakozót kínál még.

 

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés