Az Apple A7 SoC egy évvel az A6 és A6X után 2013 őszén mutatkozott be az iPhone 5s okostelefonban. Leglényegesebb tulajdonsága, hogy elődjéhez hasonlóan nem az ARM egy konkrét dizájnját (mondjuk a Cortex-A15-öt) használta fel az Apple, hanem alapjaitól saját, Cyclone kódnevű processzormagot tervezett. Ez a mag ráadásul 64 bites, azaz a legújabb ARMv8 utasításarchitektúrával működik. Legnagyobb vetélytársaival ellentétben nem négy, hanem csak két magja van, ráadásul ezek viszonylag alacsony, 1,3-1,4 GHz-es órajelen járnak, mégis az A7 kétszer olyan gyors, mint az A6, tehát felveszi a versenyt a konkurens négymagosokkal, miközben egyszálas végrehajtási sebessége nagyon magas. Megduplázódott az elsőszintű gyorsítótár (64 kB adat és 64 kB utasítás), a két mag között megosztott, másodszintű gyorsítótár továbbra is 1 MB-os, emellett van még egy 4 MB-os, harmadszintűnek jelölt gyorsítótár is, ami az IGP működését segíti. Nem változott a memóriavezérlő szélessége, továbbra is 2 x 32 bites, de már az LPDDR3-at is támogatja.

Az Apple az A7-ben felhasznált grafikus mag kapcsán is titkolózik, annyi biztos, hogy az Imagination áll a fejlesztése mögött, és minden bizonnyal a PowerVR G6430 Apple igényei szerint módosított változatáról van szó. Ez a nagyon modern, többek közt OpenGL ES 3.0-t támogató lapka már nem csak a grafikus megjelenítési feladatokra koncentrál, hanem általános számításban (GPGPU) is bevethető.

Balra az iPhone 5s, jobbra az iPad készülékekbe kerülő Apple A7 rendszerchip

Az Apple A7 28 nm-es gyártástechnológiával készül. A korábbi gyakorlattól eltekintve, most nem csináltak külön, a tabletek számára tervezett, erősebb GPU-s, X utótagos változatot belőle, az iPad Airben és a második generációs iPad Miniben dolgozó Apple A7 csak tokozásában különbözik az iPhone 5S-be kerülőtől. Egyelőre a 64 bites utasításkészletből nem igazán profitál a legtöbb program, de az iOS operációs rendszer már kihasználja, így idővel az alkalmazások is váltanak, ha a fejlesztők látják az értelmét.