2016. június 27., hétfő

Szponzorunk

Útvonal

Tesztek » Notebook rovat

ThinkPad X1 Carbon – harmadik felvonás

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Nálunk járt a Lenovo csúcskategóriás, vállalati Ultrabookjának legfrissebb, megújult változata.

Megjelenés

Az elmúlt évek talán legnagyobb notebookos melléfogása volt a Lenovo ThinkPad X1 Carbon 2014-es kiadásának merész, de átgondolatlan billentyűzetkialakítása, ami mellé egy olyan touchpad is került, hogy annak csak a Lenovo konkurensei örültek, de vásárlói nem. Bő egy évvel ezelőtt mi is találkoztunk az egyébként kiváló, „csak” a beviteli résszel agyoncsapott Carbonnal, aminek most itt a leváltója, a harmadik generációs, 2015-ös verzió.

Ezzel pedig a Lenovo igazolta a kritikusok véleményét, ugyanis eltüntette a nem jól sikerült billentyűzetet és javította a touchpadet is. Mondhatni kötelezően Haswellről Broadwellre frissült az Intel-alapú hardver – és itt lényegében vége is lehetne tesztünknek, ugyanis a többi részlet változatlan az elődhöz képest. Ahogyan a ThinkPad T450-nél, itt is igazán szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy külsőre különbséget tudjunk tenni az előd és az utód között, ugyanis a gépház semmit sem változott. Megmaradt a nagyon vékony, 20 mm alatti vastagság, a fekete helyett sötétszürke gépház, de még a csatlakozókiosztás is.

Ennek továbbra is van két peches részlete, az egyik az SD kártyaolvasó elhagyása, a másik pedig az a szomorú tény, hogy összesen csak két USB csatlakozót kapunk, de azok legalább USB 3.0-sak. Ami a jobb oldalon micro USB-nek látszik, az valójában a mellékelt Ethernet adapter egyedi csatlakozója. Képet mini DisplayPorton és HDMI-n keresztül küldhetünk ki, a hang ki- és bemenetet természetesen összevonták, a töltő lapos csatlakozója mellett pedig ott sorakozik a gumisapkával védett OneLink Dock port replikátor csatlakozója, amiből sejteni lehet, hogy a fenéklemezen hiába is keresnénk a klasszikus dokkoló interfészt. Meg kell még említeni a mobil szélessávú internet modemének micro SIM kártyanyílását, amit hátulra tettek.

Mint korábban említettük, a Lenovo visszatért egy hagyományosabb billentyűzethez, ami az eredeti, 2012-es X1 Carbon és az aktuális T450 széria klaviatúrájának ötvözésével született. Elrendezése hagyományos, bár felül, a funkcióbillentyűk vékonyított sorában az egyedi vezérlők, és nem az F1-F12 van hangsúlyosabban szedve. Négyes csoportokba rendezték ezeket a gombokat, a jobb szélen Home, End, Insert és kicsit hosszabb Delete sorakozik, a szintén kicsinyített kurzormozgatók környékén PageUp és PageDown egészíti ki őket. A felső sor másik végén az Esc szélesebb az átlagnál, segítségével pedig le lehet ragasztani az Fn váltót, így nem kell a BIOS-ba mennünk ahhoz, hogy a felső sor alapértelmezetten extra vezérlős funkcióját az F sorra váltsuk.

Megújult, pontosabban klasszikus megoldásra váltott a touchpad is. Korábban egész felülete egy nagy gombként nyomódott le 2-3 milliméteres úton, ami iszonyatosan zavaró volt. Most viszont csak egy kicsit klikkel, és ami még fontosabb, visszakerültek fölé a Trackpoint pöcökegér fizikai gombjai, mind a három. Kicsit koncepciótlanra sikerült a bekapcsológomb, csak úgy odatették az F12 fölé, a kijelző pereme alá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.